Mindenkinek joga van elkeríteni a saját tulajdonát, azonban a kerítés kialakítása, építése közben nem árt pár dologra odafigyelni!
A kuvasz korábban nagyon népszerű kutyafajta volt Magyarországon, az utóbbi években azonban inkább a kihalás fenyegeti.
Budapest VII. kerületében jelentős forgalmi változások lépnek életbe a trolibuszok zavartalan közlekedése érdekében.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, mutatjuk, milyen feladatokat kellett a diákoknak megoldaniuk kedden, a matematika napján.
Az OTP változtat az internetbankba történő belépésen, a közleményük szerint, így biztonságosabb lehet az ügyintézés.
2021. október 22., 10:36
Többen is január elsejét mondták a bezárás időpontjának, de van olyan bennfentes, aki szerint már novemberben lehúzza a rolót az AJTK.
2021. október 22., 10:31
És ön tudja, hol volt Márki-Zay Péter 2006. október 23-án?
2021. október 22., 09:55
Csütörtök óta elhunyt 24 beteg a koronavírus szövődményeibe.
2021. október 22., 08:59
A „karton-kollégák" célja, hogy megtévessze a vezetőket, hogy szabályosan közlekedjenek.
2021. október 22., 08:29
Bodnár Zsolt rendőr dandártábornokot, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgató-helyettesét is célba vették az okostelefonokat feltörő Pegasus kémprogrammal – derül ki abból a kiszivárgott adatbázisból, amelyben a kiberfegyvert kifejlesztő izraeli NSO nevű cég egyes külföldi felhasználói által kiválasztott célpontok szerepelnek.
2021. október 22., 08:26
Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 65. évfordulója alkalmából kétnapos rendezvénysorozatot tartanak.
2021. október 22., 06:40
Az ország nagy részében felhős időre kell számítani.
2021. október 22., 06:38
Rusvai Miklós a negyedik hullám csúcsára becsli a 150 körüli napi halottat.
2021. október 22., 05:44
Körbekérdeztük a pártoknál, hogyan kellene szigorítani a növekvő fertőzöttszám és halálesetek fényében.
2021. október 21., 21:20
Az ország nagy részén csütörtökön viharossá fokozódott a szél, Budapesten közel száz kilométer/órás széllökést is mértek.
2021. október 21., 20:40
Megint egyre jobban terjed a járvány, ezért a pécsi diákoknak újra kötelező lesz a maszkviselés.
2021. október 21., 20:29
Bejegyzésében az Európai Parlament történelmi mélypontjáról beszélt.
2021. október 21., 19:38
Öt éve kerültek ki azok a félháznyi plakátok,amiken egy fiú volt, akit Dózsa Lászlóként neveztek meg.
2021. október 21., 19:23
A miniszterelnök szerint a Fit for 55 klímacsomag romboló hatással bír.
2021. október 21., 19:07
Feltételezésekre alapozva tiltotta meg a devizahitel-károsultak Orbán Viktor háza elé szervezett demonstrációját a rendőrség.