Strasbourgi bíróság: jogellenesen tiltották meg az Orbán Viktor háza elé szervezett tüntetést

Feltételezésekre alapozva tiltotta meg a devizahitel-károsultak Orbán Viktor háza elé szervezett demonstrációját a rendőrség.

2021. október 21., 19:07

Szerző:

Orbán Viktor háza előtt is tüntettek volna a devizahitel-károsultak, a rendőrség azonban a törvényben nem szereplő indokokra hivatkozva, feltételezésekre alapozva tiltotta meg a demonstrációt. A szervező a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével az Emberi Jogok Európai Bíróságáig ment, ahol kimondták, hogy az előzetes tiltás jogsértő volt – közölte a TASZ.

A devizahitel-károsultak még 2014 végén tüntettek több budapesti helyszínen, és Orbán Viktor háza előtt is szerettek volna felvonulni, de ezt végül nem tehették annak ellenére sem, hogy a szervezők több ponton elfogadták a rendőrség kérését: tíz percre rövidítették a tüntetés időtartamát, és nem hajtottak volna be autóval az utcába. A rendőrségi tiltást a bíróság helybenhagyta, és az Alkotmánybíróság is elutasította az emiatt tett panaszt.

A hatósági tiltás indokai között szerepelt, hogy a lakóövezetben megtartott tüntetés sértené a környéken lakók családi és magánélethez fűződő jogát, mert a gyülekezők beláthatnak a kertekbe és a lakóknak nincs módjuk kitérni a rendezvényen elhangzó közlések elől, sértené a szabad mozgáshoz való jogot, mert a munkából és iskolából hazaérkező lakóknak kerülőutat kellene igénybe venniük, a gyülekezés félelmet kelthet a környékbeli iskolába járó gyerekekben, illetve a miniszterelnök utcájában a Terrorelhárítási Központ személy- és létesítménybiztonsági intézkedést rendelt el.

(Kiemelt kép: Orbán Viktor. fotó: Francisco Seco / POOL/AFP)