Budai Gyula lebuktatta Márki-Zay Pétert

És ön tudja, hol volt Márki-Zay Péter 2006. október 23-án?

2021. október 22., 10:31

Szerző:

Szombaton lesz az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 65. évfordulója, amely alkalmából kétnapos rendezvénysorozatot tartanak a főrvárosban. A már-már szokásosnak mondható CÖF-ös békemenet mellett feltűnik a Kutyapárt STOP Mindenki! békemenete is, valamint az ellenzék is tart egy megemlékezést, ahol az összes párt felszólal majd.

Mind tudjuk, hogy a kormánypárt ekkortájt gyakrabban húzza elő a Gyurcsány-kártyát paklijukból, és szerda késő este is így tett Budai Gyula közösségi oldalán. Az országgyűlési képviselő bejegyzésében hat felvezető kérdést tett fel, amelyekben Márki-Zay Péter hollétéről érdeklődött 2006. október 23-án. A kérdések persze költőiek voltak, ugyanis a kérdést követő sorban meg is kapjuk rá a választ: az Egyesült Államokban.

A „probléma” nem is innentől veszi kezdetét, hanem onnantól, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelölt idén „azzal a Dobrev Klárával (Szerk.: emlékezik meg) , aki Gyurcsány Ferenc felesége, annak a Gyurcsánynak, akinek jelentős szerepe volt, 2006.október 23-án történt véres eseményekben.” Budai lebuktató posztját azzal zárta, hogy „na, ez Márki-Zay Péter valódi arca, mielőtt bárkit megtévesztene!”

(Kiemelt kép: Budai Gyula, a Fidesz képviselije felszólal az az Országgyűlésen fotó: MTI/Bruzák Noémi)