2012. június 27., 23:39

Interjút adott a 168 Órának Elie Wiesel, aki felemeli szavát a Horthy-kultusz ellen, kifejti, hogy ebben a magyar kormánynak is felelőssége van, és megkérdi: Vajon azt is ölbe tett kézzel nézné a magyar kormány, ha egy önkormányzat elkezdene Hitler-szoborra gyűjteni? Wiesel határozottan állítja: „A meghunyászkodás még sohasem vált be az antiszemitákkal szemben.” A hetilap digitális változatát itt lapozhatja végig.

2012. június 27., 18:56

A Hargita Megyei Törvényszék elfogadta a prefektus keresetét, és megsemmisítette a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal által kibocsátott, Nyirő József nevére szóló temetkezési engedélyt. A törvényszék szóvivője elmondta, a törvényszéknek harminc napon belül kell eljuttatnia a megindokolt ítéletet a feleknek, akik az ezt követő 15 napban nyújthatnak be fellebbezést az ítélet ellen.

2012. június 27., 16:51

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint három egymást követő költségvetési évben egy-egy milliárd forint pluszforrás érdemi segítséget nyújthatna Miskolcnak az avasi lakótelepet érintő, általuk javasolt komplex rehabilitációs program végrehajtásában - jelentette ki Gyurcsány Ferenc pártja országjáró sorozatának keddi állomásán a borsodi megyeszékhelyen.

2012. június 27., 16:45

Az almásfüzitői hetes tározó körül továbbra sem nyugodtak meg a kedélyek: a Greenpeace szerint szivárog, a tározót üzemben tartó cég szerint nem. Két kisebb csatát azonban megnyertek a környezetvédők. Az Európai Bizottság ugyanis vizsgálódik a tározóval kapcsolatban, egy helyi civil szervezet pedig a szennyezési határértékeket fellebbezte meg sikerrel. Valami folyik Almásfüzitőn.

2012. június 27., 15:54

Civil kezdeményezésre, több civil szervezet részvételével, „Demonstráció a rokkantak, elesettek, fogyatékkal élők, idősek jogaiért!” elnevezéssel több napos tüntetésre kerül sor július 1. és 5. között Budapesten, a Hősök terén. A megmozduláshoz csatlakozik a mozgáskorlátozott emberek legnagyobb hazai érdekképviselete, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) is.

2012. június 27., 13:31

Ahogy azt előre sejteni lehetett, a kormány kénytelen volt sebtében átírni a felsőoktatási keretszámokat. A szakértők előre szóltak: bukás a felsőoktatás átalakítása

2012. június 27., 13:30

Interjút adott a 168 Órának Elie Wiesel, aki felemeli szavát a Horthy-kultusz ellen, kifejti, hogy ebben a magyar kormánynak is felelőssége van, és megkérdi: Vajon azt is ölbe tett kézzel nézné a magyar kormány, ha egy önkormányzat elkezdene Hitler-szoborra gyűjteni?
Wiesel határozottan állítja: „A meghunyászkodás még sohasem vált be az antiszemitákkal szemben.” A hetilap digitális változatát lapozhatja végig.