Vona csak óvatosan mert nyilatkozni Szegedi Csanád ügyében
Szegedi Csanád zsidó felmenőivel kapcsolatos nyilatkozata után a Jobbik elnöke kijelentette: a párt nem a származásukat nézi az embereknek, hanem azt, hogy mit tettek le a nemzet asztalára.
A Jobbik szerint egyre több ember szegényedik el Magyarországon a kormány elhibázott gazdaságpolitikája miatt. Az ellenzéki párt azt állítja: nem siker, hogy nem függesztik fel a kohéziós alapok forrásait, és az sem, ha megszűnik a túlzottdeficit-eljárás. Vona Gábor az m1 Ma reggel című műsorában azt mondta: azért elégedetlenek, mert a kormány ezt megszorításokkal érte el - írta a
Híradó portálja.Nem megoldás, hogy a multinacionális vállalatokat adóztatják, mert az ostor végül a társadalmon csattan – jelentette ki a párt elnöke. A politikus úgy vélekedett, igazságosabbá kell tenni a közteherviselést, az államadósság újratárgyalásával pedig kikerülhet az ország az adósságcsapdából.
Szegedi Csanád
kedden bejelentette, hogy anyai ágon zsidó felmenői vannak. Vona Gábor ezzel kapcsolatban megjegyezte: meglepődött, ám ez az eset nem befolyásolta negatívan Szegedi Csanád helyzetét a párton belül, ezt támasztja alá, hogy ő lett a Jobbik Borsod megyei elnöke, de a történtek kérdéseket vethetnek fel a párton belül. A pártelnök szerint ettől nem változik meg a retorika, mert eddig sem faji alapon kritizáltak.Világossá vált, hogy a Jobbik nem a származásukat nézi az embereknek, hanem azt, hogy mit tettek le a nemzet asztalára – mondta a politikus. Hangsúlyozta: a készülő „homoszexuális olimpia” miatt tiltakoznak, mert úgy vélik, hogy ez a keresztény erkölcsiség elleni provokáció, amelynek nincs helye Magyarországon.
A 2014-es választásokra már készülnek, egyéni jelölteket azonban még nem választottak. "A munkára koncentrálunk, nincsenek két évre előre bebetonozott helyek, a legtöbbet és legjobban dolgozó emberek lesznek a jelöltek" – mondta Vona Gábor, aki szerint Magyarországnak az európai gazdasági térségben lenne a helye, egy szabadabb közegben, ahol maga dönthet arról, hogy mi a jó neki és mi nem.