Fejlesztéseket végez a Telekom, emiatt akár órákra szünetelhet a szolgáltatás bizonyos településeken.
Csütörtökön jelentették be, hogy Gyurcsány Ferenc minden tisztségéről lemond, és visszavonul a közélettől. A DK egykori elnökének a bejelentésére Magyar Péter a közösségi oldalán reagált.
Az űrmérnöki pálya Magyarországon is egyre keresettebbé válik, jelentős karrierlehetőségeket kínálva a műszaki területen tanulóknak és dolgozóknak. Ez az a szakma, amivel milliókat kereshet.
Gyurcsány Ferenc minden politikai tisztségéről lemond.
A kormány korábban bejelentette, hogy az árrésstopot kiterjeszthetik háztartási termékekre. A döntés még nem született meg, azonban nyilvánosságra került a lehetséges termékek listája.
2022. szeptember 22., 07:03
A tavaszi országgyűlési választás után 73 párt ellen indokolt ügyészi perindítás, amiért két egymást követő választáson nem indítottak jelöltet vagy mert felhagytak tevékenységükkel és vagyonukról nem rendelkeztek, közölte a Legfőbb Ügyészség. 63 esetben a pártként működés megszűnését kérik kimondani, tíz pártot pedig megszüntetnének.
2022. szeptember 22., 06:16
Ukrajna és Oroszország háborúja már nem lokális, a szankciók változtatták globális gazdasági háborúvá, mondta a Magyar Nemzet szerda este megjelent írása szerint Orbán Viktor a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén Balatonalmádiban, ahol arra kérte frakciója tagjait: mindent tegyenek meg azért, hogy Európa legkésőbb év végén visszavonja a szankciókat.
2022. szeptember 21., 17:48
Csökken a piaci áron vásárolható üzemanyag ára. Az olaj árának csökkenése miatt a benzin literenkénti ára bruttó 20 forinttal lesz kevesebb, a gázolajért pedig bruttó 15 forinttal kell kevesebbet fizetni, így a 95-ös benzinért 671,9 forintot, a gázolajért 722,9 forintot kell fizetni literenként.
2022. szeptember 21., 17:24
Kamion gázolt halálra egy negyvenéves férfit és egy hétéves kislányt Budapesten szerda délután - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.
2022. szeptember 21., 17:22
2022 őszén esedékes hazánk legnagyobb, tízévente ismétlődő, statisztikai célú adatgyűjtése, amely népszámlálás néven valamennyiünk számára ismerős, és minden Magyarországon élő ember számára kötelező. Mit mérnek fel ilyenkor, mi lesz az adatainkkal, és egyáltalán mire jó ez az egész?
2022. szeptember 21., 16:49
Békeidőben nincs sorkatonaság, de veszély esetén más a helyzet.
2022. szeptember 21., 16:39
A hatodikos fiú a Kosztolányi Dezső Gimnázium második emeleti ablakából zuhant ki.
2022. szeptember 21., 15:57
Rendőri készültség, új térfigyelő kamerák, lezárt utak Balatonalmádiban, ahol a Fidesz tart kihelyezett frakcióülést.
2022. szeptember 21., 15:47
A diákok a kormány új rendelete ellen tiltakoznak, amely a középiskolákban 18 fokot, a 14 éven aluliak esetében pedig 20 fokot ír elő télre.
2022. szeptember 21., 13:03
A kalocsai önkormányzat hetek óta spórolási lázban ég, és ez alól a kalocsai óvodások kiflije sem kivétel.
2022. szeptember 21., 12:02
Az orosz elnök szerda reggeli bejelentése után látványosan gyengült a forint.
2022. szeptember 21., 11:19
A Magyar Nemzeti Bank felszólította Parragh Lászlót, hogy fejezze be a monetáris politikával és magyar gazdasággal kapcsolatos megalapozatlan, téves és káros nyilatkozatait.
2022. szeptember 21., 09:16
Szakemberhiány miatt szünetel a gyermek gasztroenterológiai szakrendelés a Fejér Megyei Kórházban.
2022. szeptember 21., 08:31
Futás közben, egy fizikai felmérésen lett rosszul, a munkatársai és a kiérkező mentők sem tudtak már segíteni rajta.
2022. szeptember 21., 07:31
Van, ahol még nem kapni és van, ahol idő előtt el fog fogyni a tűzifaprogram keretében beszrezhető hatósági áras tüzelő.
2022. szeptember 21., 06:23
Transzparensekkel, traktorokkal felszerelkezve érkeztek a tüntetők a győri városháza elé.
2022. szeptember 20., 18:48
A Magyarországnak járó pénzek folyósításának vonatkozásában előremutató tárgyalássorozat zajlik az Európai Bizottsággal, ahogy teljes a nyitottság a megoldásra az uniós tagállamok részéről is, jelentette ki Varga Judit Brüsszelben kedden.
2022. szeptember 20., 18:42
Kilyukadt a rézcső a bojler alatt? Folyik a wc? Kazánt kéne ellenőriztetni? Most foglaljon időpontot – jövő októberre!