Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
2023. szeptember 22., 18:56
A KRESZ professzor szerint nem mernek hozzányúlni a jogszabályhoz, de az tarthatatlan, hogy ittasan száguldoznak az elekromos rollerekkel.
2023. szeptember 22., 17:41
Karbantartás miatt rövidített útvonalon járnak a 4-es és a 6-os villamosok a mostani hétvégén, a kimaradó szakaszon pótlóbuszokat állítanak forgalomba – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel. Karbantartás miatt pótlóbuszok járnak a H5-ös (szentendrei) HÉV vonalának egy szakaszán is a hétvégén és a következő hétvégén. Vasárnap pedig futóverseny miatt lezárásokra kell készülni a Clark Ádám tér és az Attila út környékén. S ha ez mind nem elég, az Agrárminisztérium épülete átépítésének idejére lezárják az V. kerületi Kozma Ferenc utcát hétfőtől; a lezárás miatt változik a 70-es és 78-as trolibuszok végállomása, valamint a 15-ös autóbusz Gyöngyösi utca irányú megállója.
2023. szeptember 22., 17:34
Péntek estétől nyugat, délnyugat felől vastagabb felhőtömbök érkeznek, melyekből az éjszaka során – legkisebb eséllyel a Tiszántúlon – záporok, zivatarok kialakulása várható.
2023. szeptember 22., 17:24
A Mi Hazánk és a Kutya Párt viszont növelte táborát.
2023. szeptember 22., 17:04
Október végétől a győri fővonal mindkét vágányán szünetel a forgalom.
2023. szeptember 22., 16:21
Pintér Sándor javaslatára kinevezték Balatoni Katalint, a részletek még homályosak.
2023. szeptember 22., 15:59
A kommandósok döntően csonttöréseket és könnyebb égési sérüléseket szenvedtek.
2023. szeptember 22., 14:28
A kormány számára központi téma a magyar családok védelme, ezért az Igazságügyi Minisztérium (IM) rendkívüli vizsgálatot rendelt el a butilfenil-metilpropional vegyületet tartalmazó kozmetikai termékek kiszűrésére – közölte az IM közjogi és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára .
2023. szeptember 22., 13:31
A 11 éves fiú zavarta az órát, az egyébként köztiszteletnek örvendő pedagógusnál pedig elszakadt a cérna.
2023. szeptember 22., 13:21
Budapest fennállásának 150. évfordulójára, minden Duna-hidat, a városligeti Zielinski hidat és a Váralagutat is megtisztítanak.
2023. szeptember 22., 13:06
A fővárosi önkormányzat nagyon bízik abban, hogy a kormány és az Iványi Gábor vezette Oltalom Karitatív Egyesület meg tud egyezni, mert az általuk ellátott hajléktalan emberek visszakerülnek az utcára, vagy meghalnak.
2023. szeptember 22., 12:56
Szabónak nem tetszett a közgyűlés döntése, arra hivatkozott, hogy még nem kapta kézhez írásban az őt elmarasztaló ítéletet, amely miatt már a börtönt is megjárta.
2023. szeptember 22., 12:10
Péntek délutántól elromlik az idő, a hétvégi kirándulási terveket keresztül húzza egy front.
2023. szeptember 22., 11:47
Több mint 12 milliárdot költ rá a kormány.
2023. szeptember 22., 11:28
Az Európai Unió rekreációs központ építésére adta a 46 millió forintnak megfelelő összeget, ami 2014-ben el is készült, de néhány év múlva családi ház lett belőle, ahol most Mayer Gáborék élnek.
2023. szeptember 22., 10:50
Mivel van bőven a raktárakban, ha korábban egy gép elfüstölt valamelyik hazai kórházban, betoltak helyette egy másikat.
2023. szeptember 22., 09:52
DK-sok több mint kétharmada közös listát szeretne.
2023. szeptember 22., 09:34
Nem az a kaliber, akit ki akarsz végezni, a sörözőben a tízezres számla láttán kiguvadt a szeme - mondta Lévai Istvánról a passzivista, aki jogász, költő és állítása szerint még hadvezér is.