Mindenkinek joga van elkeríteni a saját tulajdonát, azonban a kerítés kialakítása, építése közben nem árt pár dologra odafigyelni!
A kuvasz korábban nagyon népszerű kutyafajta volt Magyarországon, az utóbbi években azonban inkább a kihalás fenyegeti.
Budapest VII. kerületében jelentős forgalmi változások lépnek életbe a trolibuszok zavartalan közlekedése érdekében.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, mutatjuk, milyen feladatokat kellett a diákoknak megoldaniuk kedden, a matematika napján.
Az OTP változtat az internetbankba történő belépésen, a közleményük szerint, így biztonságosabb lehet az ügyintézés.
2022. október 3., 08:32
A VI. kerületi gimnázium előtti utca teljesen megtelt a polgári engedetlenség tervei miatt eltávolított öt tanár mellett szolidaritást vállalókkal.
2022. október 3., 06:56
Három napot ülésezik a héten az Országgyűlés, hétfőn több, az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében szükséges törvényjavaslat szerepel a napirenden.
2022. október 2., 21:22
Nagy Eszter ötpárti ellenzéki jelölt a szavazatok 60,81 százalékának, összesen 1204 szavazatnak a megszerzésével kerekedett felül a Fidesz-KDNP jelöltjére, Bálványkövi Istvánra leadott 714 szavazattal (36,06 százalék) szemben.
2022. október 2., 21:22
Rendőrségi nyomozás van, gyanúsított még nincs a Thália színitanoda egykori tanárának zaklatási ügyében.
2022. október 2., 20:46
Magyarországon csak minden ötödik lakóépület szigetelt – ismerte el Varga Mihály pénzügyminiszter a korszerűsítési programok kudarcát.
2022. október 2., 19:23
Lapértesülések szerint 4 millió forintot követel az MSZP Ujhelyi Istvántól, aki a pártra jellemző pitiánerségnek nevezte a követelést.
2022. október 2., 18:32
Nem fogadták túl barátságosan Horváth Csaba polgármestert a Bosnyák téri gigaberuházás ellen tüntetők. Igaz, nem is volt róla szó, hogy felszólalna, de kétszer is a színpadra pattant, hogy „elmondja az igazságot”. A tüntetők meg kifütyülték.
2022. október 2., 17:16
Egy kelet felé terjeszkedő felhőzóna alakítja időjárásunkat.
2022. október 2., 17:10
A hatoslottó nyerőszámai és nyereményei.
2022. október 2., 16:31
Deutsch Tamás a tőle megszokott stílusban búcsúztatta Európa Parlamenti képviselőtársát, Ujhelyi Istvánt.
2022. október 2., 16:13
Közös nyilatkozatot adtak ki a NATO közép-kelet európai tagállamainak államfői, melyben elítélik a megszállt területek Oroszországhoz csatolását megelőző referendumokat. Novák Katalin azonban nem szerepel az aláírók között.
2022. október 2., 14:50
Tartozásának rendezését és Európai Parlamenti mandátumának visszaadását követeli az MSZP Ujhelyi Istvántól az MSZP, aki vasárnap jelentette be, hogy kilép a pártból.
2022. október 2., 13:19
A magyar jazz ikonikus alakja vasárnap hajnalban hunyt el.
2022. október 2., 12:18
A Rádió egy lemezlovasa felhívásban állt ki a tanárok mellett, a többi zenészt is erre biztatja.
2022. október 2., 11:32
Új oldalán a világról alkotott véleménye jelenik meg és a gasztronómia is fontos szerephez jut.
2022. október 2., 10:21
A Vitézi Rend nevű szervezet Csongrád-Csanád, Békés megyei törzskapitányságának tagjai október 15-én emléktáblát avatnak Horthy Miklós tiszteletére Újszegeden, ahol Mihálffy Béla, a megye 2-es számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője is beszédet mond.
2022. október 2., 10:18
Egyetlen európai parlamenti képviselője hagyja el a szocialista pártot Ujhelyi személyében.
2022. október 2., 08:31
Az Angliában élő Pince Márton Péter lett az első honfitársunk, aki a „Lélek hegye” legmagasabb pontjára feljutott.