Jauri kifizetné egy kirúgott tanár egyhavi bérét

A Rádió egy lemezlovasa felhívásban állt ki a tanárok mellett, a többi zenészt is erre biztatja. 

2022. október 2., 12:18

Szerző:

Jaurit „arcon csapta”, hogy több tanárt kirúgtak a Kölcseyből, mert kiálltak önmagukért és az oktatás jövőjéért.

Összefogásra és aktív segítségre biztat a DJ

 „Azt találtam ki, habár az szórakoztatóipari szféra is válság előtt áll most még JELENLEG megtehetjük, hogy segítsünk” – kezdi a felhívását. „Én szeretném felajánlani a volt gimnáziumomban az egy havi nettóját annak a tanárnak, akit emiatt menesztenek. És szeretném, sőt, bíztatok mindenkit, aki megteheti, hogy hasonlóan tegyen.

Fogja meg a kedvenc tanára, osztályfőnöke kezét és támogassa, ha bekövetkezik, aminek nem szabadna.”

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, öt tanárt bocsátottak el a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból, mert részt vettek a polgári engedetlenségi akcióban.

(Kiemelt fotónk: 

 

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.