Tóth Olivér István: A kényszerpályára állított ország
A Fidesz a 2018-as választási kampányt megint a nemzeti szuverenitás jelszava köré építi, azt állítva, hogy aki a hatalmára tör, az Magyarország szuverenitását, vagyis függetlenségét, az önálló kormányzáshoz való jogát veszélyezteti. Holott erre a legnagyobb veszélyt maga a Fidesz jelenti. Évek óta zajlik a médiakampány, amellyel sokkolják a közvéleményt. A Brüsszel, Soros György, újabban az ENSZ ellen folytatott „szabadságharc” értelmében a cél állítólag Magyarország szuverenitásának megőrzése. Ezzel az állam és a párt olyan retorikai teret alakít ki, amelyben a Fidesz-hatalom létjogosultsága megkérdőjelezhetetlennek látszik.
A szuverenitás azonban nem kétértékű, nem vagy van, vagy nincs, hanem éppen hogy különböző mértékekben, fokozatokban létezik. A politikai cselekvő így többé vagy kevésbé lehet szuverén, vagyis a szuverenitás gyakorlója attól függően, éppen mekkora a lehetséges választásainak köre. A cselekvők döntései ráadásul visszahatnak egymásra, és befolyásolják a másik szuverenitásának mértékét is. Nem kérdőjelezhetjük meg ugyan a szuverén döntésének legitimitását, azonban az észszerűségét igen.
Amikor Ronald Reagan amerikai elnök a nyolcvanas években fegyverkezési programot hirdetett, megkérdőjelezhető volt, hogy tényleg az Egyesült Államok állampolgárainak érdekét szolgálta-e, a maga mozgásterét azonban bizonyosan növelte. Politikája morálisan megkérdőjelezhető lehetett, de elnökként észszerű szuverénnek volt tekinthető. Ezzel szemben amikor Enver Hoxha albán kommunista pártvezető úgy döntött, hogy százhetvenezer bunkert épít, akkor olyan cél érdekében hozott anyagi áldozatot, amely nem növelte országa mozgásterét. Összességében éppen azt az államot gyengítette, amelynek a szuverénje volt, ezzel pedig a saját szuverenitását csorbította.
Nevezhetjük ezt az öngyilkos szuverén mintájának, amikor is a rendelkezésre álló lehetőségeket az államérdekhez képest külső indokok miatt a szuverén a maga gyengítésére használja. A Fidesz-hatalom is éppen ezt teszi. Mire 2010-ben a Fidesz ismét kormányra került, az 1989 után kialakult globális renden már törések mutatkoztak. Hatalmi vákuum jött létre Kelet-Európában. Az Egyesült Államok számára érdektelenné vált a régió, az Európai Unió államai leginkább magukkal és az euró megmentésével voltak elfoglalva. Kissé sarkosan fogalmazva úgy gondolták, amíg az Audi-gyár működik és Magyarország az Európai Tanácsban megfelelően szavaz, nem érdekes a magyar Alkotmánybíróság összetétele vagy a média helyzete.
Orbán Viktor a maga módján zseniálisan ismerte fel ezt a hatalmi szürkezónát, s kétharmados parlamenti mandátumú kormány vezetőjeként hallatlan belpolitikai szuverenitással rendelkezett. Csakhogy ezt nem a kereteken belüli mozgástér növelésére, hanem az egész, igaz, ingadozó keretrendszerrel szemben indított frontális támadásra használta, ami végső soron saját mozgástere csökkenéséhez vezet. Ma a magyar államot a nyugati hatalmak Oroszország hűbéresének tekintik, s nem ok nélkül. A nyugati titkosszolgálatok csak a látszat szintjén működnek együtt a magyar titkosszolgálatokkal, tudják, hogy a titkok a Kremlben köthetnek ki. A magyar szavazat is problematikus pont az uniós döntéseknél, ami szintén csökkenti a magyar mozgásteret. Másfelől az oroszcsatlós-címke miatt a magyar delegációnak vitás ügyekben gyakran túlságosan alkalmazkodnia kell a többségi állásponthoz, hogy bizonyítani próbálja, a látszat ellenére még mindig az európai csapatban játszik.
Amíg a meghatározó nagyhatalmak nem jutnak döntésre azzal kapcsolatban, hogyan járjanak el az orosz fenyegetéssel szemben, addig a magyar hintapolitika működik. Ha azonban az EU és a NATO közös fellépéssel, elszigeteléssel és elrettentéssel megkezdi az Oroszországgal szembeni harcot, Magyarország fájdalmas választás elé kerül, elhagyja-e a nyugati szövetséget, és Fehéroroszország mintájára orosz hűbérállam legyen, vagy komoly korrekciót hajt végre addigi irányvonalán. Egyik sem növelné igazán a magyar mozgásteret. Vagyis a Fidesz-hatalom mára olyan helyzetbe kormányozta Magyarországot, amilyenbe senki nem kényszerítette, de amelyben Magyarország szuverenitása jelentősen csökkent. Ez a szuverén öngyilkosságának első formája.
Amíg Magyarország része az uniónak, vitathatatlanul az egyik legfontosabb külpolitikai kérdés az, milyen szerepet játszik az európai politikában. Különösen fontos ez most, amikor az EU alapvető reformja elkerülhetetlen. A magyar kormánynak stratégiai érdeke, hogy a reformkérdésekben minél nagyobb európai mozgástere legyen. Ehhez képest azonban Magyarország a partvonalra sodródik, mert a kormány, még tetézve az oroszokhoz való közeledés katasztrofális presztízsveszteségét, folyamatosan uszít Brüsszel ellen évek óta. Az Európai Néppárt támogatása miatt az elszigetelődésnek van határa, mégis 2011 óta napirenden van a „magyarkérdés” az unióban. Attól függően, hogy az európai hatalmak átértékelik-e a magyar belpolitikával kapcsolatos stratégiai érdekeiket, akár az Európai Néppárt most még elnéző álláspontja is megváltozhat.
Addig is a kormány folyamatosan égeti saját lapjait, s ezért a magyar álláspont kisebb súllyal esik latba a lehetségesnél a közösségi döntésekben. Ez azt okozhatja, hogy Magyarország a jövőben olyan előnyöktől eshet el, amelyeket pedig megszerezhetett volna. Ez a szuverén második öngyilkossága.
Nem meglepő, hogy egyre több nyugati kormány kételkedik, van-e értelme Magyarországnak további fejlesztési és kohéziós támogatást nyújtani, amikor a Fidesz pártkasszát csinált az uniós pénzekből. A klientúrának juttatott, piaci alapon fenntarthatatlan hitelek és a szintén ezt a kört helyzetbe hozó törvények nyomán az állami segítség nélkül életképtelen vállalkozások jelentik ma a magyar gazdaság saját „teljesítményét”. A gazdaság ereje az állam szuverenitásának egyik legfontosabb eleme. A versenyképességet gyengítő, csak a klientúrát segítő intézkedések az állam mozgásterét csökkentik. Ez a szuverén harmadik öngyilkossága.
Az elmúlt nyolc év oly mértékben kényszerpályára állította Magyarországot, hogy kérdés, kormányváltás esetén mennyire lehetne letérni erről az útról. Oroszország gazdasági-titkosszolgálati befolyása, Magyarország európai leértékelődése, illetve a Potemkin-gazdaság olyan szuverenitáskorlátozó tényezők, amelyek hosszú ideig velünk maradnak. Erre a politikára semmilyen külső erő nem kényszerítette Orbán Viktort és kormányát, eredményét viszont nem könnyű felszámolni.
A magyar állam szuverenitására tehát jelenleg a Fidesz jelenti a legnagyobb veszélyt. Bizonyos szempontból persze ésszerű a Fidesz politikája, csak ez a bizonyos szempont nem a magyar államé. A magyar állam szuverenitásának csökkentése a Fidesz szuverenitásának növekedését szolgálja. A Fidesz gazdasági és politikai hatalma növekszik azon az áron, hogy Magyarország gyenge és sikertelen ország lesz.
