Tóth Ákos: Lehet más
A Lehet Más a Politika ítélőszéke két évre eltiltotta Hadházy Ákost attól, hogy a pártban bármilyen tisztséget betöltsön, mert az április 8-i választás előtt nyíltan szembefordult az LMP hivatalos irányvonalával, és az önálló indulás helyett az ellenzéki összefogást, az egyéni körzetekben pedig a koordinált indulást támogatta. Hadházy, megrogyván az ellene felhozott érvek súlya alatt, azt kéri, hogy a büntetését emeljék föl négy évre. Fegyelmi indult azok ellen is, akik, nyilvánvalóan engedve az agresszivitásáról elhíresült, ráadásul akkor még a párt társelnökeként funkcionáló Hadházy bizonyosan rettentő nyomásának, hajlandóak voltak a koordinációra. Így például felelnie kell annak az Ábrahám Júliának is, akinek a visszalépése után az ellenzéki Szabó Tímea győzelmet aratott Óbudán. Ha Ábrahám hű maradt volna a párthoz, akkor nem lép vissza, s meglehet, Szabó Tímea nem győz ugyan, de talán épp ez lett volna a cél. Ugyanakkor az is tény, hogy a párthűség a NER-ben mindent fölülír.
Nem indul viszont fegyelmi eljárás a Belvárosban győztes Csárdi Antal ellen, aki csak azért tudott diadalmaskodni, mert a nála jóval esélyesebb ellenzéki jelöltek sorra visszaléptek a javára, cserébe azért, hogy az LMP-sek is tegyenek így más helyeken.
Bonyolult dolog a politika, no, kiváltképp akkor, ha az utolsó két hétben igyekeznek kitalálni, de nyugodjunk meg, most van elég idő, újabb négy év, bizonyosan lehet majd más is.
Jó hír ugyanakkor, hogy az MSZP szemmel láthatóan készen áll a megújulásra, annak bizonyítására, hogy igenis lehet más, mert kell a tehetség, az invenció, az innovációról már nem is beszélve, kell a tisztaság, a hitelesség, kellenek az új arcok, a friss hang, szükség van a baloldali értékek képviseletére, kell a társadalmi mondanivaló, ezért a párt budapesti elnökévé választotta a kettővel korábbi budapesti elnököt, a Botka László elbukásában kulcsszerepet játszó Molnár Zsoltot. Nyilván „hozta a számokat”. A dolgok jelenlegi állása szerint megmérkőzhet a pártelnöki posztért az eddigi budapesti elnök, Kunhalmi Ágnes a hárommal korábbi pártelnökkel, Mesterházy Attilával, illetve az MSZP föltűnően sikeres parlamenti munkájának eddigi irányítójával, Tóth Bertalannal. Izgalmas küzdelem lesz, Szanyi kapitány majd könnyes szemmel énekli a győztesnek a „Sződd a selymet, elvtárs, selyemből lobogót” kezdetű népies műdalt, mert ő is tudja, hogy bármi lesz is az eredmény, ezekkel az emberekkel az magában hordozza az újrakezdés esélyét, a megújulásét, azt jelzi majd, hogy egy friss, tettre kész, tehetséges ellenzéki erő áll szemben a hatalmas orbáni gépezettel. Mert lehet más.
Nem lehet más viszont a Demokratikus Koalíció, mert a választás 5,3 százalékos listás eredményét sikeresnek ítélő Gyurcsány Ferenc azt hozza majd, ami a lényege, a csak rá jellemző sziporkákat, az orbáni rendszer kérlelhetetlen szigorúságú bírálatát, amit remek gondolatfutamokkal fon össze, csak azért, hogy bizonyítsa, ha kell, ezerszer is igazolja, hogy igenis lehet másképp kormányozni. Úgy például, ahogy ő tette, kiszámíthatóan, bátran, a valósággal szembenézve, komoly gazdasági sikereket felmutatva, igazságosan, remek programokkal, utat nyitva például a munka és a tulajdon világa felé, egyetértésben a társadalom nagy csoportjaival, kiegyezésre törekedve, békésen, ahogy ő mindig is akarta. Az pedig csakis a világ kiszámíthatatlanságának és az addig általa irányított MSZP áskálódásának következménye, hogy a rendkívül sikeres kormányzásra kétharmados válasz jött. A Fidesztől.
Vajon lehet-e más a Jobbik? A vonátlanított pártvezetés most épp fegyelmit indít a jobboldali elhajló, a párt radikális szárnyát képviselő ásotthalmi polgármester, Toroczkai László ellen, aki veszélyezteti és vitatja a Jobbik középre húzását, amit olyan, egészen helyre néppártos figurák hivatottak megjeleníteni, mint a zsidólistázó Gyöngyösi Márton vagy a volt szkinhedvezér Sneider Tamás. De higgyünk az emberi jellemfejlődésben. Sneider Tamás is, lám, a parlament alelnöke, immáron második ciklusát kezdi meg, holott 1992-ben Egerben még azért ítélték el, mert megvert egy cigányt. Biztosan nagyon megbánta. Nyilván már a Jobbik által hangoztatott keresztényi szeretet, a konzervatív erkölcsök szellemében nevelte gyermekeit is, akik épp mostanában kerültek bíróság elé a néppárti törekvéseket minden kétséget kizáróan támogató Betyársereg tagjaiként, mert egy cigány családot zaklattak. Még parlamenti alelnökök is lehetnek.
Minden arra utal tehát, napnál is világosabban, hogy van miért hinni a parlamenti ellenzékben, van okunk azt gondolni, hogy jó, ha eddig nem is, de mostantól olyanok lesznek, mint a vídia, kemények, bátrak, kérlelhetetlenek, alternatívát nyújtók. Olyanok, akik nyilván éjt nappallá téve azon dolgoznak, hogy megdöntsék a rendszert. Ennek érdekében visszavonulnak olvasni. Sokat. Legalább másfél évszázad magyar irodalmát, történelmét. Korszakos alakok sorsán gondolkodnak. Bajcsy-Zsilinszkyén, Kéthly Annáén. Másokén. Orbán Viktorén. Leülnek az íróasztalukhoz, és végiggondolják, miben hisznek. Milyen értékeket vallanak. Mi az, amihez körömszakadtukig ragaszkodnak, amiből nem, soha nem engedhetnek. Majd íróasztalhoz ülnek, hogy számoljanak. Nemcsak saját lelkiismeretükkel, hanem a társadalmi csoportokkal. Megnézik, kik tarthatnak egyáltalán igényt arra, hogy képviseljék őket, ezek a társadalmi csoportok hol vannak, mely pontokon kapcsolhatók össze, és ahhoz, hogy ezek a pontok halmazt alkossanak, milyen programra van szükség. Azt kidolgozzák, méghozzá addig csűrik-csavarják a legkényesebb pontokon, hogy világosan, szépen, tisztán összeegyeztethető legyen az alapvetéseikkel. Ez lesz az a program, amelyet nem a választás előtt pár hónappal próbálnak megismertetni nagy dérrel-dúrral az emberekkel, hanem amelynek mentén az elkövetkezendő években politizálni fognak. Amit képviselni akarnak. Elfogadják, sőt törekszenek arra, hogy a társadalom ezzel a programmal azonosítsa őket. Fölmérik, hogy milyen erőforrásokra van szükség ahhoz, hogy ez minél hatékonyabban megvalósulhasson.
Ha az anyagi erőforrások megszerzéséhez (kérjetek, és adatik) elengedhetetlenek bizonyos személyi feltételek (hitelesség például), akkor levonják a személyi következményeket.
Átitatják magukkal a társadalmat, elárasztják az internetet, gondoskodnak arról, akár vasúton vagy a Volánbusz szolgáltatásait igénybe véve is, hogy a legtávolabbi kuckóban is személyesen magyarázzák el, miért kell rájuk szavazni, miért ők a megoldás, és igazolják, hogy igenis képesek kormányt alakítani, kormányozni.
Igen, nyilván így gondolkodik a parlamenti ellenzék, amely ennek a négy évnek bizonyosan azzal az elszánással fut neki, hogy majd most megmutatják a társadalomnak, érdemes lesz rájuk szavazni. Ha pedig a megszólítandó társadalmi csoportok egy kicsit bizonytalankodnának, akkor elszánásukat igazolhatnák azzal, hogy mindegyikük, kivétel nélkül, lemond parlamenti fizetése feléről, amit fölajánl az Orbán-kormány által megsemmisítendőnek ítélt civil szervezeteknek. A hiteles ellenzéki politika ma valahol itt kezdődne.
