Tamás Ervin: Oxigén

2019. augusztus 30., 06:00

Szerző:

Orbán Viktort kivételesen cserben hagyta politikai szimata, eufemisztikusan fogalmazva, hidegen hagyta a klímaváltozás. Hiába költözött vészes gyorsasággal fölfelé a forró égöv, s váltak egyre szembetűnőbbé jelei, el volt foglalva a migrációs veszély kamatainak besöprésével, azzal a sikerélménnyel, amelyet a menekültekkel szemtől szemben alig-alig találkozó magyarok előítéleteiből, félelmeiből nyert. Őt szolgáló nemes vadjai és nyuszikái boldogan harsogták, hogy a klímavédelem liberális figyelemelterelés, humbug, de legalábbis olyan valami, amivel ráérnek még foglalkozni. Közben Európa „dekadenciával sújtott” területein előretörtek a zöldmozgalmak, súlyt kaptak pártjaik, egyre több megszólalási lehetőséghez jutottak az éghajlatkutatók, mivel egyre több, jelen időben lezajló folyamat mutatta – nem tolható ki a távoli jövőbe a klímaváltozás okozta fenyegetettség, s nem kisebb kérdést vet fel, mint azt, hogy milyenné alakulhat a földi élet.

A Fidesz tartalomjegyzékében mindig is sereghajtó volt a környezetvédelem. Sejthető, hogy Orbán neveltetése, pragmatikussága korábban sem ébresztett különösebb érdeklődést a téma iránt – ő a kiaknázható és megfogható anyagi és politikai javak bűvöletében soha nem tulajdonított komolyabb jelentőséget az ökológiai lábnyomnak. Igazolt játékosa, Szili Katalin egy időben kiemelten fontosnak minősítette a fenntartható fejlődést, de ez mostanában nála is árnyékba került, s inkább a határon túli magyarok ügyének szenteli munkásságát. De mik lehetnek azok a légköri viszonyok, amelyek miatt Orbán egyébként érzékeny politikai antennája nem fogta idejében a jeleket, illetve nem észlelte, hogy ezek a jelek a vártnál sokkalta gyorsabban erősödnek? Igen, a tematika a kezdetek óta kiesett érdeklődési köréből, utópisztikus rémhírek kategóriájába sorolta a tudósok időről időre felröppenő fenyegetéseit, hiszen ezek a ragyogó elmék már a nyolcvanas években azzal rémisztgették az emberiséget, hogy a vegyi és olajszennyezés hamarosan megöli az óceánokat, napjainkban meg attól tartunk, hogy a gigantikus olvadás miatt nemsokára a megemelkedett vízszint hasít ki magának sűrűn lakott területeket. Na ne!

Orbán Viktor brazíliai munkalátogatása Orbán Viktor és Jair Bolsonaro brazil elnök
Fotó: MTI/Szecsődi Balázs

De az idegenkedés földhözragadtabb szempontjai is közrejátszhattak abban, hogy Orbán és csapata feltűnően közömbösnek mutatkozott az ilyesfajta veszélyek iránt, s hagyta, hogy csahosai lekicsinyeljék, a civilek, a liberálisok és a baloldal cselszövései közé sorolják a klímavédelmet mint sürgető tennivalót. Akadtak, akik arra is képesek voltak, hogy az emberi hiszékenységgel való visszaélésnek minősítsék az egyre adatoltabb figyelmeztetést – erre érzékenyek, hiszen a manipuláció mesterfogásaiból leginkább ők tartanak napi bemutatót. A haszonelvű politika általában küllők közé szorult botként kezeli a környezetvédelmet, akadályaként nagyra törő tervek megvalósításának, mert aspektusai felesleges kitérőket, huzavonát okoznak, a civilek akadékoskodásai pedig, ahogyan az építkezések útban lévő fái, különösen ártalmára vannak a merész elképzelések gördülékeny végrehajtásának. A regnáló kurzus sajátja az egyeztetés és mindenféle hatásvizsgálat utálata, emberei a cél kitűzésével gyakorta az odavezető utat is azonnal kikövezik – félresöpörve kötelező engedélyeztetési eljárást, átlépve törvényt, kivételes eljárásban részesítve számukra kiemelt beruházást, ha tartani lehet a joggal felmerülő kifogásoktól. A konkrétan kikalkulált, elvárt gazdasági haszon elérése Orbán számára mindennél fontosabb, már csak azért is, mert a majdan gyérebben csordogáló uniós támogatások helyét át kell venniük más forrásoknak. Más, netán távlati szempontok figyelembevétele a lényegtől vonja el az erőket. Nem mellékes, hogy kormányfőnk, mint a néplélek nagy ismerője, úgy véli, a magyar lakosság finoman szólva sem környezettudatos (alátámasztja ezt többi közt a mostani műanyagmentes budapesti akció felemás sikere, a hulladéklerakás fegyelmezetlensége, de a legalapvetőbb higiéniai szabályok semmibevétele is), a perspektivikus veszélyekre nehezen rezonál, bőven elég neki a kormányzat által számára feltálalt rémségekre összpontosítani.

Csakhogy váratlanul új sebességbe kapcsolt a klímaügy, az erről szóló napi hírek már-már elveszik a népvándorlás fenyegető sztorijainak helyét, s bár a kettő kapcsolatát testes tanulmányok ecsetelik, Kövér urunk leginkább attól esik kétségbe, hogy a liberális hírgyárak „agymosása” miatt a gleccserek eltűnésének következményei még a migrációs ártalmaknál is jobban kezdik foglalkoztatni a közvéleményt. Az, hogy Athénban hűvösebb volt, mint Londonban, arcul csapó döbbenet. Az, hogy nálunk is évszázados csúcsokat dönt a hőmérséklet, másképp, máskor érik be némely termény, valamiféle folyamatra utal, magyarán nem kizárólag a mindig is szeszélyes időjárásra fogható. Képzeletünk könnyebben befogja már, hogy a brazil esőerdő fölcsapó lángjai a Föld oxigénháztartását boríthatják fel. Meglehetősen ismerős az ottani elnök dühödt reakciója, hogy az Amazonas a miénk, nem pedig az UNESCO-é, ő védje, amit akar, de a termőföld növelése, új bányák nyitása országunk eminens érdeke, csakhogy már érzékeljük az érvelés csapnivaló felelőtlenségét. Azt is láthatjuk, hogy külföldi politikustársai a kemény szankciók meglebegtetésével hamar észhez térítik. Ám ezzel még nincs elintézve semmi. A miáltalunk is annyira kedves szuverenitás e témában totális vereséggel fenyeget. A személyes példamutatástól csak egyetlen híd vezet az országokon átívelő, globális példamutatásig. A környezeti változások ajtói nem zárhatók kizárólag nemzeti kulcsokkal, de épülő lőterekkel, stadionokkal sem. Tényleg valós veszély a népességrobbanás, a mostoha sorsú afrikaiak ökológiai lábnyoma azonban sokszorosan kisebb, mint a túlfogyasztó kényelemben élőké – és ezzel a felelősséggel előbb-utóbb meg kell ismerkednie az emberiség gazdagabb felének.

A közbeszédbe tehát beszivárgott egy olyan téma, amelyről a kormánypárt alaposan lemaradt. Ahhoz, hogy az ellenzék képes-e élni vele, kibontani, s a migránsveszélyről némi „oxigént” átcsoportosítani, hogy a kivágott fáktól eljuthasson a megmentendő erdőkig, egyelőre csupán a terep adott.

Horoszkóp

A cselédsajtó és a Karmelita udvartartásának agyhalott influenszerei Pankotai Lilivel szemben fel merték venni a kesztyűt. De micsoda bátorság kellett ehhez az elvtársaknak. 

Az elhibázott brüsszeli szankciók, azon belül is elsősorban az energiaszektort érintő korlátozások miatt alakult ki válság az EU-ban és így Magyarországon is – ez a kormányzati kommunikáció alfája és ómegája. A valóság ezt másként gondolja.

 

London, 1997. augusztus 31, vasárnap. Hogyan tudtad meg?  Ezt kérdeztük egymástól. Diana és Dodi autóbalesete 25 éve, vasárnap hajnalban történt, amikor az európaiak nagy többsége ágyban volt és aludt.