Ónody-Molnár Dóra: Mégis kinek az érdeke?
Emlékszem, 2016 tavaszán a Tanítanék Mozgalom engedetlenségi akciót hirdetett meg. Akkoriban a közoktatás sokadik átalakítása már olyan súlyos működési problémákat okozott a napi működésben, hogy az amúgy szinte mindent eltűrő pedagógustársadalom (egy része) fellázadt. Igazából az történt, hogy ekkortájt lett sokaknak elege a pedagógusminősítéshez szükséges portfóliófeltöltögetésből, a minden kezdeményezést megfojtó centralizációból. Sokan becsapva érezték magukat, mert a nagy elánnal bejelentett béremelés valójában csak a drasztikusan megnövekedett túlmunkájukat fedezte: azaz alig nyertek valamit. Néhány tantestület a megtaníthatatlan mennyiségű tananyag miatt háborgott, és zászlajára tűzte az oktatáspolitikai fordulat követelését. Ha másért nem, legalább magukért megpróbáltak kiállni.
Azon a bizonyos engedetlenségi napon az ország számos iskolájában nem tanítottak a tanárok reggel 8 és 9 óra között, hogy így tiltakozzanak a NER oktatási rendszere ellen. Az úgynevezett kockás inges demonstrációval szimpatizált a szülők egy része is, és a felsőbb középiskolai évfolyamokon tanuló diákok is a tanáraik mellé álltak. Sólyom László nem gyakran exponálta magát az Orbán-rezsim intézkedései miatt, de az oktatás ügye annyira fontos volt neki is, hogy a szimpátiája jeleként kockás inget vett fel.
Aztán ez a tiltakozás (is) kifulladt. A szülők és a tanárok nem találták meg a politikai-érdekvédelmi cselekvésnek azt a formáját, amelyben eredményesen léphettek volna fel a gyerekek érdekében. Ebben szerepet játszhatott az a körülmény, hogy a tiltakozás fókuszában elsősorban a pedagógusok (amúgy többnyire jogos) sérelmei álltak, és nem a gyerekellenes oktatási rendszer átalakításának vágya. A Hoffmann Rózsá-s–Balog Zoltán-os intézkedéscsomagból a pedagógusok jó része nem tartalmi okok miatt szeretett ki, hanem azért, mert romlottak a munkakörülményeik és nem javult az életszínvonaluk. Talán ezért hatottak a vártnál kevésbé a szülőkre a panaszaik.
Hasonló a helyzet most is: szombaton az új szakképzési törvény miatt hívja tüntetni a kollégákat a Pedagógusok Szakszervezete, mert az ágazatban oktatók kikerülnek a közalkalmazotti jogviszonyból. Ez tényleg szomorú. Csakhogy mikor mozdulnak meg a tanárok végre a gyerekek miatt? Azért például, mert a 16 évre csökkentett tankötelezettséggel több tízezer fiataltól vették el a felemelkedés lehetőségét? Vagy azért, mert a gyógypedagógus- és fejlesztőpedagógus-hiány miatt naponta kerülnek megalázó, embertelen és elviselhetetlen helyzetbe szülők és gyerekek? Miért nem azért mennek utcára, mert nincsenek befogadó iskolák az autista vagy a viselkedési problémákkal küszködő gyerekeknek? Miért nem azért tüntetnek, mert a szülők és a szakemberek helyett mostantól Orbán Viktor fog a kisgyerek iskolaérettségéről dönteni? Miért nem azért emelnek barikádot, mert nem bírják elviselni, hogy hat-nyolc éves gyerekek fejét kell elavult tananyaggal tömniük?
Ha legalább olyan hangosan beszélnének a gyerekeket közvetlenül érintő problémákról, mint a saját munkajogi küzdelmükről, akkor talán a szülőket is könnyebben meg tudnák nyerni az ügyüknek.
