Mátyás Győző: Demokratikus zsozsó

Van, hogy az embernek már csak a hiú remény marad. Ez szokott eszembe jutni, amikor vissza-visszatérő elemként találkozom azzal a jóslattal, hogy Európa majd rendet tesz a magyar ugaron, mert nem nézheti tétlenül, ami errefelé folyik. Hiszen ez a rezsim szembemegy az úgynevezett európai értékekkel, lebontja a jogállamot, nem tiszteli a szabadságot stb. A tételek tetszés szerint bővíthetők. Csak hát úgy tűnik, ez inkább hiú remény, vágyálom, és nem realitás.

Bár igaz, elindult a 7-es cikkely szerinti eljárás Magyarország (és Lengyelország) ellen, de annak is inkább csak jelzésértéke van, semmint elrettentő ereje.

Amúgy egyáltalán nem hiszem, hogy Európa dolga volna rendbe tenni helyettünk a mi ügyünket. Bár abban az értelemben igen, hogy Európának van éppen elég baja azon a téren, hogy megőrizze a saját, történetileg kialakult identitását. Márpedig abban, hogy Európa ilyen küzdelemre kényszerül, komoly szerepe van azoknak az országoknak, amelyek tulajdonképpen “belülről bomlasztanak”.

Mintha Thomas Mann Európa, vigyázz! című esszéjében megfogalmazott figyelmeztetése megint időszerű lenne: "...ha nem képes többé arra, hogy lelkét bajvívó frissességre ébressze, el fog pusztulni, és egy olyan Európa lép a nyomába, amely csak történelmi hagyományként viseli a nevé,t és amely elől jobb lenne közömbös időnkívüliségbe rejtőzni." 

Nyilván már csak elvi okokból is fontos, sőt kötelező működtetni azokat a mechanizmusokat, amelyek egy-egy tagországban számon kérik az európai normák betartását, a demokratikus értékek tiszteletét. Ugyanakkor az effajta “demokráciamentő” akcióknak vannak súlyos veszélyei is. Hiszen az adott ország ügyes propagandával az ilyen eljárást saját szuverenitása megsértésének állíthatja be, könnyedén. Pontosan ez történik nálunk. Mint tudjuk, a rezsim folytatólagos szabadságharcot vív az országunkra eurómilliárdokkal támadó Európai Unió ellen. Ha meg ráadásul ezek az eurómilliárdok is veszélybe kerülnek, akkor hú, mi lesz itt, egyenesen Nagy Honvédő Háború. Mert hát eddig, ugye, az történt – és ezt a “zsiványságot” kiváltképp becsülték a hívek –, hogy az Unió ellen vívott szabadságharc ráfordításait (inkluzíve a haverok “alkotmányos költsége”) a mi rafinált vezérünk magával az Unióval fizettette meg.

A GDP 4-5 százalékát kitevő forrás érkezett az elmúlt években Magyarországra, ami kapóra jött az illiberális állam kiépítéséhez és táplálásához. Ezt azért az Unióban egy idő után megunták, egyre többen és egyre hangosabban mondták: az még rendben van, hogy etetjük ezeket a furcsa figurákat, de legalább azt követeljük meg tőlük, hogy ne köpjenek az asztalra, ami mellé meghívtuk őket. Mivel ebben az ügyben nem sok haladás esett, végül az Unió bürokratái csak előálltak régi tervükkel, hogy a fejlesztési pénzek kifizetését kössék hozzá jogállami garanciákhoz. Vagyis az ország, ahol megsértik a jogrendet, kevesebb pénzt kap.

Ez az elvi alapvetés benne is foglaltatik az Európai Unió következő hétéves költségvetésének tervezetében, amelyet Charles Michel, a tagállamok vezetőit tömörítő csúcsszerv, az Európai Tanács elnöke mutatott be a minap. A 22-es pont egyenesen azt mondja ki, hogy a jogállamiság követelményeinek betartatása egyben védi az Unió pénzügyi érdekeit is (értsd: nem lopják el olyan könnyen a zsozsót). A 23-as pont leszögezi, hogy világos, precíz kritériumok fogják körülhatárolni, mi számít az előírások megszegésének.

Ebben a tervezetben azonban a megfelelő és arányos szankciókra vonatkozóan az áll, hogy ezeket az Európa Tanács minősített többsége fogadja el. Azaz a kisebbségnek (az érintett tagállamoknak) módja lenne a vétóra.

Ezt a módit opponálja négy nagy pártcsalád frakcióvezetője a minap Charles Michelhez intézett levelében, azt a véleményt erősítve, hogy valami más metódust kell bevezetni azon országok ellen, amelyek „a jogállamiságot nem tartják tiszteletben, vagy rendszerszinten fenyegetik az európai értékeket".

Hogy végül miféle kompromisszumra jutnak (mert persze, hogy arra jutnak majd), az még nem sejthető.

De ez a példa is azt sejteti, hogy Európa továbbra sem fog megvédeni bennünket magunktól.