Magyar Kétfarkú Kutya Párt: kapu vagy fal?

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt nemcsak azoknak fejtörés, akik maximalizálni akarják a kormányváltás esélyét, hanem a hazai politikatudománynak is. Előbbieknek leginkább az a kérdés, vajon hány mandátum veszhet el a kormányváltóknak, mert például a billegő körzetekben hiányoznak majd a kutyás szavazatok. Ezt a dilemmát részben feloldotta a Kutya Párt elnöke, amikor azt mondta, a jelöltjeik el sem indulnak ott, ahol az ellenzék megnyerheti a (billegő) körzetet. (Vagy ha indulnak is, a választókat nem buzdítják arra, hogy szavazzanak az MKKP-ra.) Ugyanakkor a verseny élességével, dinamikájával, az esetleges meglepetésekkel (azaz hogy egyes körzetek időközbeni történések miatt akár nyerhetőbbekké válhatnak) ez a szándék nem tud számolni.

Az sem látható, hogy a Kutya Pártra szavazók miként fognak viselkedni majd jövő tavasszal. Nem vitás, hogy antiorbánista, illetve antiestablishment-szavazókról van szó. Politikai identitásuknak mindkettő erős eleme, az viszont más kérdés, hogy éles helyzetben melyik identitáselem kerekedik felül. Nincs okunk kételkedni abban, hogy a Kutya-szavazók kormányváltást akarnak, ahogyan abban sem, hogy egy jelentős részük egyenlő távolságot tart mind a Fidesztől, mind az ellenzéktől. Persze, nem ugyanolyan mértékben, ezért ismét okkal gondolhatjuk azt, hogy sokukban azon a vasárnapon az antiorbánizmus erősebb lesz, mint az egyenlő távolság elve. A több hónappal a választások előtt készült közvélemény-kutatás a pártok esélyeiről, az erőviszonyokról ugyan képet tud adni, de a választók tényleges viselkedéséről egy jelentős téttel bíró döntés alkalmával már kevéssé.

Az IDEA Intézet 2021. november elején készített felmérésében MKKP-szavazókat kérdezett arról, hogy azáltal, hogy az előválasztás második fordulójának eredményeképpen Márki-Zay Péter lett az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, szavaznának-e így már az ellenzék közös jelöltjeire és listájára? Az MKKP-szavazók 35 százaléka így már egyéniben és listán is tud az ellenzékre szavazni, 25 százalékuknak azonban ettől még nem változott meg a szavazási magatartása (listán és egyéniben is MKKP). Viszont további 13 százalékuk listán, 24 százalékuk egyéniben már tudja az ellenzéki együttműködést támogatni.

Hangsúlyozni kell, hogy egyetlen mérésről beszélünk, éppen ezért az IDEA Intézet a kérdés tükrében minden hónapban vizsgálja majd az MKKP-támogatók választási preferenciáit, már csak azért is, mert a kis pártok szavazóiról való tudást – egy-egy mintában való arányuk miatt – csak több, egymás utáni kutatásban lehet megbízhatóbban elemezni. Ugyanakkor az előbbi számok afelé mutathatnak, hogy a kutya párti identitás nem egységes, és az egyéni mérlegelés (legalábbis annak egy része) alapján leolvadhat. Hangsúlyozni kell tehát, hogy a (lista)támogatottsági arányokból messzemenő következtetéseket nem javasolt levonni a „kutyás” szavazók esetében.

A politikatudósok sincsenek kisebb gondban az MKKP-vel, mint a politikai stratégák. Egy olyan viccpártról beszélünk, amely komolyságában, szervezettségében és céljaiban kevéssé illeszthető be az antiestablishment pártok szakirodalmába. A 2018. évi 1,7 százalékos pártlistás eredménye érdemi szervezetfejlesztési kompetenciák hiányában korlátozott szervezeti építkezést tesz lehetővé. Az elmúlt éveket nézve nem is látni azt, hogy egy, a képviseletet annak szubsztanciális komolyságával kezelő pártról beszélhetnénk. Továbbra is állandó és népszerű elem reprezentációjában a performatív politika, jól is áll neki, humora van, mely utóbbi számos esetben infantilizálja és egyszerűsíti a politika komplex jellegét. A képviselet és politika több ugyanis a korrupció vélelmezésénél vagy feltárásánál, és mindezzel nem relativizálni akarom a probléma súlyát.

A Kutya Párt sem kizárólag ebből áll, és a politika humorrá tétele egyúttal kapu is lehet a politika iránt kevéssé érdeklődők számára, hogy fókuszáltabban kövesse a politikai-gazdasági folyamatokat (meg kell jegyezni, hogy a folyamatosan stigmatizált negatív kampányoknak is lehet egy ilyen járulékos következményük). Értelemszerűen a politika távoli világát egy-egy mém, performatív akció vagy gúny közelebb tudja hozni, érdeklődést válthat ki, ilyen értelemben a „kutyáknak” edukációs szerepük is lehet. Másokban viszont a politika kifigurázása, rosszabb esetben egyoldalú stigmatizálása egyúttal falat képezhet azt illetően, hogy közelebb menjen a megértésben és a politika világának elfogadásában. Nem beszélve arról, hogy a cselekvési hajlandóságát sem növeli.

Az előbbiek nem ellentmondások, hanem a Kutya Párthoz hasonló, a politikai elittel kritikus szervezetek alapidentitása. Így kell őket elfogadni, nem egyoldalúan csesztetve, inkább a problématérképükre reagálva.

(Böcskei Balázs, a politikai elemző, az IDEA Intézet kutatási igazgatójának írása)