Esélyek és remények az oktatásban

Az oktatás rövid távú hatásai

Az oktatási rendszer hatása a foglalkoztatásra és ezen keresztül a gazdasági növekedésre, két szempontból is vizsgálatot érdemel. Az oktatás eredménye értelemszerűen megjelenik mindenkinél, aki iskolába járt, és eljutott arra a szintre, hogy a munkaerőpiacon hasznosítható tudásra, illetve azt igazoló bizonyítványra, oklevélre tegyen szert. Megjelenik a hatása annak is, amikor az oktatási rendszer nem ér el eredményt, és úgy lép ki valaki a rendszerből, hogy nem szerezi meg a szükséges ismereteket, képességet és jártasságot ahhoz, hogy sikeres legyen a munkaerőpiacon. Aki nem találja meg a helyét a munkaerőpiacon, az állami gondoskodásra szorul. Rosszabb esetben élete vakvágányra fut, rossz útra téved.

Az oktatás hosszú távú hatása

Az egyes személyeknél megjelenő eredmény mellett az oktatási rendszernek hosszabb távú, az egész ország fejlődésére kiható eredménye is van. Minél több azoknak a száma, akik sikeresen járják végig az oktatási rendszert, annál magasabb lesz az ország iskolázottsági szintje. Az iskolázottsági szint emelkedése hozzájárul ahhoz, hogy csökkenjen azoknak a családoknak a száma, ahonnan a gyermekek születésüknél fogva az átlaghoz képest lényegesen rosszabb eséllyel indulnak el az életben. Természetesen fordítva is igaz ez a megállapítás: amennyiben nő azoknak a száma, akik nem sikeresek az iskolában, emelkedik azoknak a száma is, akiknek kevés az esélyük a munkaerőpiacon, és ennek következtében kevés az esélyük arra is, hogy gyermekük ne hátrányos helyzetből indulva lépjen be az oktatás rendszerébe. Kutatási tapasztalatok szerint a gyermek iskolai sikerességére nagy hatással van az anya iskolázottsági szintje.

Összefüggések az egyes rendszerek között

A foglalkoztatás, az oktatás, a szociálpolitika kérdéseinek összehangolt kezelése teremtheti meg a feltételeket az ország gazdasági növekedéséhez. Ahhoz, hogy a foglalkoztatás növekedjen, olyan munkaerőre van szükség, amelyik képes alkotó módon bekapcsolódni a termelés folyamatába, és képes arra, hogy az élete során újabb és újabb ismeretekre tegyen szert, szükség esetén pályát módosítson. Ennek a képességnek a megszerzése csak jól működő oktatási rendszer esetén biztosítható. A jól működő oktatási rendszer teremthet esélyét ahhoz, hogy minél többen megszerezzék a szükséges képességeket a munkaerőpiacon történő helytálláshoz

Államérdek, családi érdek

Kevesen vannak, akik kétségbe vonják azt az állítást, hogy a társadalmi, gazdasági fejlődés alapja az adott országban élők műveltségének minél magasabbra szintre történő emelése. Nehéz elképzelni a gazdasági fejlődés felgyorsulását, növekedését abban az esetben, ha az ország iskolarendszere nem képes annak biztosítására, hogy minél többen, minél magasabb szintű tudást szerezzenek. Az állam érdeke – ha minden „jól működik” – olyan iskolarendszer létrehozása és működtetése, amely képes és alkalmas befogadni mindenkit, aki az adott ország területén él. Képes és alkalmas felkészíteni azokra a feladatokra, amelyekre szükség van ahhoz, hogy az adott ország megfelelő fejlődési pályára álljon, illetőleg megfelelő felfelé ívelő pályán tartsa a gazdaságot. Az oktatáshoz való hozzáférés azonban az egyénnek és a családnak is az érdeke, arra való tekintettel, hogy a személyes boldogulás alapja is a minél nagyobb tudás, minél magasabb szintű iskolai végzettség megszerzése. A család érdeke az, hogy a gyermek megkapja a személyiségének legteljesebb mértékű kibontakoztatásához szükséges fejlesztést, ezen túlmenően azt a lehetőséget, hogy képességeinek és személyes ambícióinak megfelelő iskolai tanulmányokat folytasson. A jól megszervezett oktatási rendszer esélyt teremt a boldoguláshoz azoknak a gyermekeknek is, akik születésüknél fogva az átlagosnál rosszabb helyzetben vannak.

Az állam érdekei és a családi érdekek sok tekintetben azonosak. Az államnak érdeke, hogy a társadalom minél több tagja legyen alkalmas és képes a boldogulásra. Az egyén sikeressége egyben garancia az állam sikerességére. Az állam érdekei és a családok érdekei annál inkább egybeesnek, minél szélesebb a támogatottsága azoknak a céloknak, amelyeket az állam megfogalmaz. Fordítva még szemléletesebb ez a kép: annál nagyobb a lehetősége a családi érdekek és az állam által megfogalmazott érdekek összeütközésének, minél szűkebb társadalmi közösség céljainak megvalósítását tűzi maga elé az állam. Konfliktusokhoz vezethet, ha a nevelés és oktatás közszolgáltatásokhoz való hozzáférés lehetősége szűkebb, mint amennyi a társadalmilag elfogadható, társadalmilag hasznos, reális igények teljesítéséhez szükséges.

Az Orbán-kormány az oktatás rendszerét államosította, hogy az állam céljainak alárendelje.

Az egyenlő bánásmód az oktatásban

Az Európai Unióról szóló szerződés 3. cikke a következőket tartalmazza „Az Unió küzd a társadalmi kirekesztés és megkülönböztetés ellen, előmozdítja a társadalmi igazságosságot és védelmet, a nők és férfiak közötti egyenlőséget, a nemzedékek közötti szolidaritást és a gyermekek jogainak védelmét.” Ehhez kapcsolódó hír: kötelezettségszegési eljárás indult a magyar kormány ellen a roma gyerekek iskolai szegregációja miatt. Ebben az eljárásban az Európai Bizottság arra keresi a választ, sérti-e Magyarország iskoláztatási gyakorlata az uniós jogot, egészen pontosan a jogellenes elkülönítés, a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó rendelkezéseket. Miután az oktatás-szervezés, a pedagógiai folyamatok jellemzője a csoportképzés és az egyénre szabott törődés, a kollektív és az egyéni munka, miután ezekben a folyamatokban érvényesül az intézményi és a személyhez kötődő döntéshozatal, tág tere van a szubjektív értékítéletnek. Ezért az a nagy kérdés, hogy a rendszer szabályozottsága, működési mechanizmusa segíti-e, mérsékli-e, kizárja-e az egyenlő bánásmód követelményeinek érvényesülését, vagy éppen segíti az egyenlő bánásmód követelményeinek megsértését.

Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény indokolásából érthetővé válik, milyen elvárások, milyen kötelezettségek vannak ezen a területen. „Az egyenlő bánásmód követelménye a kötelezettektől azt kívánja meg, hogy tartózkodjanak minden olyan magatartástól, amely bizonyos tulajdonságaik alapján egyes személyek vagy személyek egyes csoportjaival szemben közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést, megtorlást, zaklatást vagy jogellenes elkülönítést eredményez.

Alapvetően tehát az egyenlő bánásmód követelménye az egyik oldalon negatív kötelezettséget jelent: a kötelezettek nem sérthetik meg mások egyenlő emberi méltóságát. Jogosulti oldalon ugyanakkor ez azt eredményezi, hogy mindenkinek jogosultságként kikényszeríthető igénye van arra, hogy őt egyenlő méltóságú személyként kezeljék. Ennek megfelelően az államnak az egyenlő bánásmód követelménye tekintetében a jogsérelmet elszenvedők számára elsősorban a jogsérelmekkel szembeni fellépés eszközrendszerét kell biztosítania.”

Az egyenlő bánásmódról szóló törvény különbséget tesz a közvetlen és a közvetett hátrányos megkülönböztetés között. Közvetlen hátrányos megkülönböztetés minden olyan magatartás, intézkedés, feltétel, mulasztás, utasítás gyakorlat, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt helyzete, állapota, tulajdonsága, jellemzője miatt más, összehasonlítható helyzetben levő személyhez vagy csoporthoz képest kedvezőtlenebb bánásmódban részesül. Közvetett hátrányos megkülönböztetés akkor valósul meg, amikor látszólag minden jogszerű, minden rendben, mégis egyes személy, vagy személyek csoportja másik összehasonlítható helyzetben lévő személyhez vagy csoporthoz képest – az előzőekben ismertetett okokból – lényegesen hátrányosabb helyzetbe kerül.

Jogellenes elkülönítés akkor valósul ha egyes személyeket vagy személyek csoportját másoktól – tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű indok nélkül – elkülönítenek. Jól érzékelhetően a jogsérelem bekövetkezhet „gondatlanságból” is, anélkül, hogy annak bekövetkeztét bárki kívánta volna. Sőt, az sem zárható ki, hogy visszájára fordul egy jó szándékú – éppenséggel esélyteremtés céljából megszületett – intézkedés, és hatása éppen az ellenkezője lesz annak, mint amit el kívántak vele érni. Leggyakrabban a nem, a bőrszín, a vallási meggyőződés, a szexuális irányultság, a társadalmi származás, a vagyoni helyzet miatt különböztetnek meg személyeket, csoportokat.

A magyar oktatás helyzete sajátos, arra való tekintettel, hogy először vállalta fel a hatalom az oktatáshoz való hozzáférés lehetőségének a szűkítését, s tűzte ki célul az érettségihez jutók számának csökkentését, biztosítva ily módon a társadalom alacsonyabb műveltségi szintjének az elérését. A hatalom ezen a területen is fülkeforradalmat hirdetett.

A külső és belső hatások

Azt, hogy az oktatási rendszer, a rendszer egyes intézményei milyen társadalmi környezetben tevékenykednek adottságnak kell tekinteni. A külső környezet az az ország, az a település, amelyben az intézményi épületek állnak, amelyből érkeznek a gyermekek, a tanulók, amelynek polgárai elvégzik az intézményi feladatokat. Lehet-e jobb az oktatási rendszer, a rendszer egyes intézménye, mint az a környezet, amelyben működik? Képes-e az oktatás rendszere ellensúlyozni, csökkenteni a társadalmi különbségeket?

Magyarországra lefordítva a kérdéseket: miképpen hat az oktatási rendszerre, annak intézményeire hogy az országban nagy hagyománya van a társadalmi kirekesztésnek, amit bizonyít, hogy 2016. elején az európai átlagot meghaladó idegengyűlöletet mértek a kutatók? Nem másodlagos kérdés az oktatási rendszer, illetve egyes intézményei szempontjából az ország, illetve az itt élők viszonyulása az Európai Unióhoz. 2015 novemberében folytatott reprezentatív felmérés adatai szerint az Európai Unióról a magyar lakosság negyven százalékának van kedvező képe. Az előző évi mérések tapasztalataihoz képest ez az eredmény öt százalék növekedést jelent. Egyáltalán nem mellékes kérdés, milyen hatással van az oktatási rendszerre, egyes intézményeire, az ott dolgozókra a munkanélküliség, a gyermekszegénység.

Látszólag egyszerű megválaszolni a kérdéseket. Az oktatás rendszere, az egyes intézmények nem lehetnek jobbak, különbek, mások, mint az itt élők, mint a környezet. Egy olyan országban amelyben a hatalomgyakorlás központi eleme a harc, a küzdelem, amelyben politikai tényező a másság elutasítása, az idegengyűlölet, amelyben az Európai Unió becsmérlése napi gyakorlat, az oktatási rendszer szükségszerűen tükrözi a hivatalos elvárásokat.

Az egyes intézményekre a közvetlen környezetük is hat. Ezt a befolyást gyengíti, ha minél távolabb viszik az intézményt a helyi közösségtől. Ha az intézmény felállításáért, működéséért a helyi közösség a felelős, akkor e kötelezettség együtt jár az igénytámasztás jogával. A helyi közösség elvárja a helyi igényekhez való alkalmazkodást, a helyi sajátosságok figyelembe vételét. A helyi közösség kötelessége viszont a minél jobb feltételek megteremtése a nevelő-oktató munkához. Ebből eredően a helyi közösség joga az intézményi teljesítmény figyelemmel kísérése, az intézményben dolgozók beszámoltatása, az intézményi feladatok végrehajtásának számonkérése. Az intézmény jó vagy rossz teljesítménye befolyással van a helyi településpolitikára, a helyi munkaerő gazdálkodásra. A jól működő intézmény fontos szerepet tölt be a helyi közéletben, a helyi kulturális életben. A jól működő intézmény befolyásolja a helyi választásokat.

A társadalmi környezeti hatások összeadódnak, erősítik kioltják egymást. Javíthatják, ronthatják az oktatási intézmények teljesítményét. A társadalmi környezet az oktatás eredményességét meghatározó tényezők egyike, amely kiegészülve a jogi környezettel, a hatalomgyakorlás intézményeivel alkotják az oktatási rendszer működését meghatározó külső tényezőket.

A konkrét, intézményi pedagógiai munka sikerét jelentős mértékben meghatározza az adott intézmény nevelőtestülete. A nevelőtestület képes lehet – jó és rossz értelemben – szembe menni akár a központi, akár a helyi elvárásokkal. A nevelőtestület a pedagógusok közössége. A pedagógusközösség teljesítménye az egyes pedagógusok teljesítményétől is függ. Nyilván az egyes pedagógus munkáját számtalan körülmény befolyásolja. Gátolhatja, inspirálhatja az intézményvezetés, az intézményi közösség, a környezet, az ambíció, a hivatástudat, a személyes és családi körülmények. Ezek alkotják az oktatási rendszer belső tényezőit. Az egyes intézmények eredményei összeadódnak, „kiadják” a rendszer eredményeit.

A külső körülmények meghatározóak az oktatási rendszer szerepének, társadalmi rendeltetésének kijelölésében. A belső tényezők jelentős szerepet kapnak az esélyteremtés megvalósulásának adott közösségen belül.

Sokszor elhangzó, jogos kritika, hogy a magyar oktatási rendszer nem képes csökkenteni, sőt fel is erősíti a családi háttérből származó különbségeket. Az oktatás rendszere önmagában erre nem is lehet képes. A külső és belső tényezők összetalálkozása esetén van arra remény, hogy az oktatás eredményesen fel tud lépni a társadalmi különbséget csökkentése, a szegénységből való kilábalás érdekében.

A külső körülmények alakulása Magyarországon nem kedveznek az esélyteremtő intézmények létrejöttéhez. Az állami szerepvállalás növekedése miatt a helyi társadalom befolyása visszaszorult. Az állami szerepvállalás erősödése miatt az intézményi innovációnak kevés lehetősége maradt.

A tanulmány második részét itt olvashatja:

A tanulmány harmadik részét itt olvashatja:

A tanulmány negyedik részét itt olvashatja:

A tanulmány ötödik részét itt olvashatja: