Cseri Péter: Kivételes államférfiú
Orbán Viktor a napokban „kivételes államférfiúnak” titulálta Horthy Miklóst. Sokan meglepődtek ezen, mivel a kormányfő korábban soha nem fogalmazott ilyen sarkosan az egykori kormányzóról, amikor csak szóba hozta, mindig igyekezett bebugyolálni valamibe dicsérő szavait. Olykor még keménykedett is Horthyval, egyszer például azt találta mondani, hogy ő bizony soha nem állítana szobrot az egykori kormányzónak, mert „olyan időszakban volt politikai vezető, amikor Magyarország elveszítette a nemzeti szuverenitását”. Márpedig az a politikus aligha áll meg Orbán előtt, aki leszerepelt szabadságharcból.
Ha megváltozott is a véleménye a kormányfőnek a szoborállításról, ezt most még nem propagálta. Persze ezúttal sincs szó elszólásról, átgondolatlan megfogalmazásról, véletlenül odavetett félmondatról – ez amúgy sem jellemző a kormányfő megnyilatkozásaira.
Orbán szereti a történelmet, szívesen tesz értékelő megjegyzéseket politikus elődeiről, régi rezsimekről. Amikor emlékezik, politizál. Mindig politizál. Egyetlen mondat sem hagyja el a száját politikai számítás nélkül. Amikor Horthy Miklóst emlegeti, valójában nem őt dicséri, hanem a rendszerét, amely számos elemében vonzónak tűnik a számára. Jó ideje igyekszik a Horthy-rezsim negyedszázadát a korábbitól eltérő megvilágításba helyezni. Intézetet kreált hozzá, lojális történészeket keresett a feladatra. Nem könnyű a lecke, mert az még csak megoldható, hogy egy korábban sematikusan ábrázolt történelmi figura képét árnyaltabbá rajzolják, de pozitív kultuszt építeni a zavaros-zűrös alakokra, például Horthyra – ez már valódi kihívás.
Orbánt nem érdekli, hogy az ellenzék – szokás szerint – ezúttal is ráront a szavaira. Hogy Horthy bűneit most az ő fejére olvassák, mintha Orbán nézte volna végig bénultan a Várból, ahogy halálba vagoníroznak több százezer magyart. A kormányfő inkább még örül is a méltánytalan összehasonlításnak, ami prímán összerántja a rajongóit, akik nem kételkednek abban, hogy Horthy fiaként tekintene az általuk szintén kivételes államférfiúnak tartott miniszterelnökre.
Orbán Viktor nem történész. Egy politikus azt mond Horthyról (Szent Istvánról, Mátyás királyról, Kádár Jánosról), amit akar. Maga a történésztársadalom is még csak most élesíti-finomítja a képet az egykori kormányzóról, a konszenzuális Horthy-portréhoz még hiányzik jó néhány ecsetvonás. Orbán egy kicsit szebbnek látja az arcélt, erősebbnek a kontúrokat, áthatóbbnak a tekintetet, kisimultabbnak a ráncokat. Másokra egy döntésképtelen, gyenge és gyáva ember arca néz vissza a vászonról. Ők inkább megtörtnek látják a tekintetet, képtelenek kiretusálni a vonásokból a második világháború és a holokauszt sok százezer áldozatát.
Van-e joga Orbánnak arra, hogy kivételes államférfiúnak nevezze Horthyt? Még szép! Elképzelhető, hogy a két világháború közötti időszak sokkal szörnyűbb lett volna a kormányzó személye nélkül, hogy tevékenysége hozzájárulhatott például a magyar államiság megőrzéséhez? Meglehet. Kiemelheti-e egy kormányfő a számára fontos történelmi figura méltányolható tetteit úgy, hogy közben zárójelbe teszi mindazt, amit bűnként róhatunk fel a „kiváló államférfiúnak”? Miért ne tehetné meg?I
gazából csupán egyetlen érv szól ellene: tisztességes politikus, rendes ember nem tesz ilyet. Pusztán azért nem, mert nem illik másfél-kétmillió törzsszavazó és pár ezer jobbikos kedvéért egy olyan gesztust gyakorolni, amellyel – ki tudja, pontosan hány, de – nagyon sok magyar embert megbánt, megsért, megaláz. Nem illik olyan eszközzel összerántani az amúgy is elkötelezett híveket, hogy közben százezreknek meg a gyomra rándul össze. Egy kivételes államférfiú legalábbis biztosan nem élne ilyen eszközzel.
