Ceglédi Zoltán: Döntsünk közösen, mi?

Az első decemberi hó ropog a bakancsom alatt. Zugló egyik nagy forgalmú útja mellett, a járdán lépdelek. Ez az én kis elemzői laboratóriumom, az itt kihelyezett óriásplakátok mindig a legjobb indikátorok a magyar politikai kommunikáció állapotát, irányát tekintve. Bárki akar valamit közölni, itt biztos kitesz pár plakátot, és az is hamar világos lesz festékspray, filc vagy sima tépkedés útján, hogy milyen érzelmeket váltott ki vele.

Az elmúlt évekre természetesen a fideszes dömping volt a jellemző. Az immár százmilliárdos, álljunk meg egy kicsit, tényleg, és higgyük el, fogjuk fel, százmilliárdos, kormányzati tájékoztatásnak hazudott ócska, szélsőjobboldali Fidesz-kampány üzenetei domináltak, amelyet csak kis időre szakított meg a Simicskától diszkontáron kapott, később teljesen hatástalannak bizonyult Jobbik-plakátok sora. Aztán a választás másnapján eltűnt a migránsveszély, megint krinolin meg outlet meg napszemüveg kellette magát.

Idáig. Egy ideje ugyanis a plázaburger mellett megint a Fidesz hirdet. „Nemzeti Konzultáció 2018. A CSALÁDOK VÉDELMÉRŐL”. Nagy sárga csíkon a felhívás, miszerint „DÖNTSÜNK KÖZÖSEN!” Csupa nagybetűvel, ez egy óbégatós kormány.

Ballagok a friss havon, és közben vakarom a sapka alatt a borostát a fejemen. Mi olyan fura? Mi olyan vicces? Aztán rájövök, hogy alig pár nap van már csak ebből az évből, de a Facebookon a fideszes politikusok által egyszerre, parancsszóra kitett „épp most töltöm ki a konzultációt” képeken-videókon kívül ez a „konzultáció” már olyan észrevétlenül szállt el felettünk, mint egy chemtrailes repülő. Pedig Hoppál Péter többet is kitöltött. Biztosan azt hitte, Tippmix. Nyolc év alatt eljutottunk odáig, hogy a Fidesz aktuális parája, most épp az, hogy JAJ, MEG KELL VÉDENI A CSALÁDOKAT A POMOGÁCSOKTÓL, már csak fáradt legyintést ér, jól van, mondja csak, apuka, vigyázzon, esik ki a foga. Ne pörgesse úgy az r-t a migránsban.

Nincs olyan illúziója senkinek, hogy itt velünk konzultálnak. Pláne a felhívás, hogy „döntsünk közösen”. Nyolc éve a kormányzati döntésekben egyetlen módon vehet részt a polgár, ha erőt mutat, és elijeszti Orbán Viktort valami ostoba és káros ötletétől, mint az olimpiai csődjátékok, a boltzár vagy a netadó.

Teszed le azonnal, kezedre verek.

Tüntet, aláírást gyűjt. Elállják a képviselők a pulpitust, nyelik a tüntetőkkel a könnygázt, kimennek másnap és harmadnap is. Amikor Kósa Lajos újfent előadja a „Snoop Dogg egy jól sikerült hétvége után túl korán vállal interjút” című magánszámát, arról győzködve az embereket, hogy de, ő írta a törvényt, és de, tudja, mi van benne, az a konzultáció paródiája. Amikor az Akadémiának kevesebb ideje van a kivégzési parancsát átfutni, mint Hollik Istvánnak fésülködni, az nem konzultáció. Szintén nem konzultációban, hanem parancsuralmi módszerekkel döntenek iskolaigazgatókról, kórházak finanszírozásáról, segítő-jogvédő civilekről, dolgozó emberek munkaidejéről és, most figyelj, a családokról sem. Megmondták előre, hogy ki a jó család, mi a jó család. Aki a gyerekét egyedül neveli, az például nem.

Nem konzultálnak. Fáradt, behavazott hazugság a szöveg a plakáton, hogy DÖNTSÜNK KÖZÖSEN.

Mindaddig, amíg oda nem írja valaki, rögtön alá, hogy KORMÁNYT.