A Netflix drasztikusan rontaná a felhasználói élményt azok számára, akik nem fizetnek az igénybevett szolgáltatásért.
Ismét az OTP Bank, illetve a pénzintézet ügyfelei váltak a csalók célpontjává.
Az elmúlt évek során egyre több emberi szervről derült ki, hogy a környezetből származó mikroműanyag megtalálható bennük. Ez alól nem jelent kivételt az emberi agy sem.
Tényleg meghosszabbítható az élet a biohacking segítségével, vagy ez csak egy hangzatos áltudomány? Mikor özönlik el Magyarország utcáit a kiborgok és a transzhumánok? Már elérhetők az MVM Future Talks tudományos sorozat nagyköveteinek dokumentumfilmjei, amelyekben olyan neves tech innovátorok szólalnak meg az „örök élet” lehetőségeiről, mint Giulia Enders, Teemu Arina, Ulbert István vagy Joe Cohen.
Szeptember 23-án a Google szolgáltatásaiban hiba lépett fel.
2023. október 26., 15:59
A vitathatatlan előnyök mellett komoly kockázatokkal is jár a mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI) alkalmazásnak terjedése – áll a brit kormány által csütörtökön ismertetett átfogó szakértői jelentésben. Rishi Sunak miniszterelnök szerint szélsőséges esetekben fennáll annak a veszélye is, hogy az emberiség teljesen elveszíti ellenőrzését az AI-technológia felett.
2023. október 26., 12:56
Egy tanulmány szerint a glifozát-alapú gyomirtó szerek összefüggésbe hozhatók a fiatal korban jelentkező leukémiával.
2023. október 26., 10:09
Az eddigi legfiatalabb, háromfős kínai űrhajós legénységgel útnak indult csütörtökön a kínai űrállomásra a Sencsou-17 nevű űrhajó, amely a tervek szerint mintegy hat hónapos misszión vesz részt a Föld körül.
2023. október 24., 11:45
Munkába álltak az első robotfogorvosok. Féljünk vagy sem a megjelenésüktől...? A választ Dr. Dergez Márk, a MindentMent Fogászati rendelő szakorvosa adta meg a Jazzy Rádió műsorában.
2023. október 23., 16:24
Kicsi, de látványos tűzgömb húzott át felettünk éjjel 1 óra 30 perc körül.
2023. október 23., 14:40
A mesterséges intelligencia újra képes meglátogatni a weboldalakat, hogy megkeresse a választ a kérdéseinkre.
2023. október 22., 10:04
Magyarországon csak korlátozottan áll rendelkezésre mért adat arra, hogy pontosan milyen a levegő minősége, és azon belül a por mennyisége. A nagyvárosokban van 18 mérőállomás, de arról nincs információ, hogy az ország többi 3200 településén mi a helyzet.
2023. október 21., 12:53
2023 első felében több mint 24 koronavírus variánst azonosított a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ a szennyvízben Magyarországon.
2023. október 21., 10:33
Először nyerte el magyar program a Globális Fenntarthatósági Nagydíjat a Golden World Awards versenyen, és lett 2023-ban az ENSZ fenntartható fejlődési céljait legjobban támogató edukációs kampány a világon – közölte a programot életre hívó Pressinform kommunikációs ügynökség az MTI-vel közleményben.
2023. október 20., 16:18
Rádiótelemetria segítségével kutatják fel a darazsakat, amelyek különösen nagy veszélyt jelentenek a mézelő méhek magyarországi populációjára.
2023. október 19., 20:35
A milliárdos üzletember nem tud konszenzusra lépni az uniós jogalkotókkal és a digitális szolgáltatásokról szóló európai törvény irányelveit sem hajlandó elfogadni.
2023. október 19., 15:33
A milliárdos eléréssel rendelkező platformok vezetőinek a jövő hét közepéig kell válaszolniuk arra a kérdésre, hogy mit tesznek a dezinformációk terjedésének megakadályozásáért.
2023. október 19., 14:17
A hírek, infók, szavazások és márkák különféle üzenetei közvetlenül a Messengerbe érkeznek majd.
2023. október 19., 12:08
Francis Fukuyama japán származású amerikai filozófus és politológus szerint Magyarországnak nem szabadna már az EU-ban lennie, mert országunkban már nincs demokrácia.
2023. október 18., 10:58
A rezsiköltségek csökkentése érdekében egyre elterjedtebb a klímafűtés. A megoldás praktikus, de kemény költséggel járhat, ha nem fogadja meg az alábbi tanácsokat.
2023. október 17., 12:27
2018 és 2022 között 8,5 százalékkal, csaknem 8,5 millió órára nőtt a halászati tevékenységgel töltött idő az ócánok nyílt vizein – derült ki a Greenpeace új jelentéséből, amely az óceánokat fenyegető veszélyekről készült.
2023. október 16., 14:48
A múzeum gyűjteményében jelenleg 12 ezer emberi maradvány található.
2023. október 14., 11:46
A történelem egyik legnagyobb ózonlyukát fedezte fel nemrég az Európai Űrügynökség egyik műholdja. Mutatjuk mekkora volt és mekkora lett.