A Nobel-díjas Krausz Ferencet a legmagasabb állami díjjal tüntették ki

Krausz Ferenc és társai új eszközöket adtak az emberiség kezébe, amellyel vizsgálhatóvá váltak az atomokat felépítő elektronok mozgásai és energiaváltozásai, s ezzel végtelen távlatokat nyitottak.

2024. augusztus 20., 12:35

Szerző:

Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus vette át kedden a legmagasabb állami díjat, a Magyar Szent István Rendet az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

Sulyok Tamás a díjátadó ünnepségen kiemelte: Krausz Ferenc fizikusra Magyarországon mindannyian büszkén tekintünk, a hosszú évek kutatómunkájának eredményeit a fizikai Nobel-díj igazolta. A köztársasági elnök hozzátette: Krausz Ferenc és társai új eszközöket adtak az emberiség kezébe, amellyel vizsgálhatóvá váltak az atomokat felépítő elektronok mozgásai és energiaváltozásai, s ezzel végtelen távlatokat nyitottak.

A fénysugár, amellyel Krausz Ferenc világít, egy eddig teljesen ismeretlen dimenziót tesz láthatóvá. A felfedezés életeket menthet az orvoslásban, megújíthatja a fizika és kémia számos tételét, elméletek újragondolására késztet más kutatókat, mozgásba hozza a világot 

–  mondta az államfő és hozzátette: mindez azért következhetett be, mert volt valaki, aki kitartó munkájával, zseniális meglátásaival lépést tartott a nemzetközi tudománnyal, majd egy ponton az élre tört és egyedit alkotott.

„Sikere világsiker, és minket, magyarokat is magasba emel".

Mint mondta: sok magyart ismerünk, akit tudása, tehetsége és szorgalma emelt magasra, akinek sikerült akadályokat leküzdenie. Alkotásaikkal, találmányaikkal fontosak lettek hazánk és sokak számára, a legmagasabbra azonban csak kevesen érhettek el. Ők azok, akik világhódítók a tudományban, akik előrébb viszik az emberiséget, akik dicsőséget szereznek a magyar névnek. "Mai kitüntetettünk ilyen ember" - hangsúlyozta, hozzátéve: eredményeinek köszönhetően az emberiség sorsát formáló kérdésekben előrébb léptünk.

Mindehhez társul a haza iránti szeretete, külföldön is megmarad magyarnak, segíti a jövő magyar kutatóit, magyar tudósait és felelősséget visel a magyar tudományos életért –

méltatta az államfő Krausz Ferencet.

A díjátadón Krausz Ferenc megköszönte a miniszterelnöknek és a magyar kormánynak a megelőlegezett bizalmat és a folyamatos támogatást, amelynek köszönhetően az elmúlt években Magyarországon sikerült egy világviszonylatban is párját ritkító csapatot felépítenie. Krausz Ferenc elmondta: a csapat célja lerakni a jövő megelőző orvoslásának alapjait, hogy egy mainál sokkal hatékonyabban működő egészségvédelmet tudjanak nemcsak Magyarországon, hanem reményeik szerint az egész világon létrehozni.

Az idei fizikai és kémiai Nobel-díjjal elismert területek – az attoszekundumos fizika és a kvantumpöttyök – kitűnő példái annak, hogy mennyire fontos az alapkutatás – mondta korábban az alapkutatások jelentőségét firtató újságírói kérdésre válaszolva Krausz Ferenc. Az idei fizikai Nobel-díjasok együttműködésére vonatkozó kérdésre válaszolva Krausz Ferenc rámutatott, hogy az ő esetük pont arra csodálatos példa, hogy a tudomány hogyan hoz össze különböző ötleteket, amelyek megálmodói nem is ismerik egymást. Díjazott-társaival sosem működtek együtt szorosan, de sok inspirációt jelentett számára munkájuk – tette hozzá. Anne L'Huillier – aki Krausz Ferenccel és Pierre Agostinivel együtt az idei fizikai Nobel-díjat kapja – kiemelte, hogy kutatási területük nagyon erős Európában és ennek oka az Európai Unió támogatása, olyan európai hálózatok létrehozása, amelyek segítik a tudósok találkozását és eszmecseréjét.

(Budapest, 2024. augusztus 20. Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus (j2), miután átvette Sulyok Tamás köztársasági elnöktől (b) a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából a Sándor-palotában 2024. augusztus 20-án. MTI/Bruzák Noémi)