Karikó Katalin és Krausz Ferenc átvette a Nobel-díjat

Átvette a Nobel-díjat vasárnap Stockholmban Karikó Katalin biokémikus és Krausz Ferenc fizikus.

2023. december 10., 18:25

Szerző:

A tudományos élet legrangosabb nemzetközi kitüntetését a díjazottaknak XVI. Károly Gusztáv svéd király adta át a stockholmi hangversenyteremben rendezett díszes ceremónián. 

„Az emberi tudás határait feszegetjük ezekkel a kutatásokkal, amelyek hozzájárulnak a világ fejlődéséhez és ezáltal a jövő megjósolhatatlan eseményeire is fel tudunk készülni” – hangsúlyozta nyitóbeszédében Astrid Söderbergh Widding, a Nobel Alapítvány kuratóriumának elnöke. 

Krausz Ferenc fizikus két francia tudóssal, Pierre Agostinivel és Anne L'Huillier-vel megosztva, az elektronok atomon belüli mozgásának vizsgálatát szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat előállító kísérleti módszereiért vehette át a fizikai Nobel-díjat. 

Karikó Katalin az amerikai Drew Weissmannal megosztva az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseiért kapta meg az orvosi-élettani Nobel-díjat.

(Kiemelt képünk: Karikó Katalin biokémikus átveszi az orvosi-élettani Nobel-díjat XVI. Károly Gusztáv svéd királytól a 2023-as Nobel-díjak átadási ünnepségén a stockholmi hangversenyteremben 2023. december 10-én. A magyar kutató az amerikai Drew Weissmannal megosztva az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseiért kapta meg a díjat. MTI/Koszticsák Szilárd)