Szenzációs felfedezés a Marson, ez mindent megváltoztathat

Folyékony vizet találtak a Marson a NASA Mars InSight űrszonda segítségével. 

2024. augusztus 13., 12:21

Szerző:

Folyékony vízre bukkantak a tudósok a Marson, a bolygó sziklás külső kérgében. Az eredmények a NASA Mars Insight Lander adatainak új elemzéséből származnak, amely 2018-ban érte el a bolygót. Az egység egy szeizmométert is magával vitt, ami aztán négy éven keresztül rögzítette a bolygó belsegéből származó rezgéseket. 

Első alkalom 

E rengések elemzése során bukkantak a kutatók a folyékony víz nyomaira – írja a BBC. A marsi sarkokon egyébként van fagyott víz, valamint a légkörben is azonosítottak már vízgőzt, viszont ez az első alkalom, hogy folyékony vizet találtak a bolygón. Az elemzések – melyeket a  Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban – szerint a víz 10-20 kilométerrel a felszín alatt található.

Hova tűnt a víz? 

A mostani felfedezés gyakorlatilag arra is magyarázatot adhat arra a krédésre, hogy hova is tűnt évmillárdokkal ezelőtt a marsi víz. A bolygó ugyanis hárommiliárd éve sivatag. A felszínét korábban víz boríthatta, aminek nagy része elveszett az űrben, amikor a Mars elvesztette a légkörét. Most azonban úgy tűnik a víz egy része most is a föld alatt van a Marson. 

Irány a Mars?  

A kutatók arra számítanak, hogy a bolygó többi részén is hasonló felfedezéseket tesznek majd, ugyanakkor rámutatnak arra, hogy ez nem jelenti azt, hogy az emberiség könnyen meghódíthatná a bolygót, hiszen 10-20 km mélyről még a Földön sem nagyon hoznak fel semmit. Michael Manga, a Kaliforniai Egyetem professzora szerint 

10 kilométer mély lyukat fúrni a Marson még Elon Musk számára is nehéz lenne

– mondta, majd hozzátette: 

Folyékony víz nélkül nincs élet. Tehát, ha vannak lakható környezetk a Marson, akkor azok most valahol mélyen a föld alatt lehetnek. 

Egykori élet nyomai 

Ahogyan arról lapunk is beszámolt ősi élet potenciális nyomaira bukkant a NASA Perseverance roverje a Mars bolygón, a megerősítéshez azonban további vizsgálatok szükségesek – írta  meg még júliusban a Space.com. A robot egy nyílhegy alakú kőzetet talált, ez olyan kémiai jeleket és struktúrákat tartalmaz, amelyeket mikrobiális élet alakíthatott ki évmilliárdokkal ezelőtt.

(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Shutterstock)