Fontos riasztást adtak ki: önt is lehallgathatják

Ha iPhone telefonja van, a riasztás önt is érintheti.

2024. augusztus 14., 11:28

Szerző:

Az Apple nemrég sürgős, kémprogramokra vonatkozó riasztást adott ki 98 ország iPhone-felhasználói számára. Ez már a második ilyen eset ebben az évben. A cég áprilisban 92 országra adott ki hasonló riasztást.

Rengeteg okostelefon-felhasználót érint a riasztás

Bár az iPhone-ok általánosságban biztonságosabbak a kémprogramokkal ésa  különféle támadásokkal szemben, népszerűségük miatt továbbra is vonzó célpontok a hackerek szemében.

Az Apple a támadási hullámok során úgynevezett „fenyegetettségi értesítéseken keresztül szokta figyelmeztetni azokat a felhasználókat, akik „esetleg kémprogramok általi támadások konkrét célpontjává váltak”. A cég azonban nem szokta nyilvánosságra hozni a támadók kilétét, ahogy azt sem, hogy pontosan mely országok lakóinak lehet okuk aggodalomra. Így történt ez az idei két esetben is.

„Az Apple úgy észlelte, hogy ön egy kémprogrammal végzett támadás célpontja volt. Ennek során megpróbálták feltörni az Apple ID-jához társított iPhone-t”

–  állt az érintetteknek angol nyelven kiküldött riasztásban.

Az Apple az üzenetben azt írta, hogy a felhasználók munkájukból vagy tevékenységükből fakadóan válhattak célponttá. Egy ilyen értesítés nem feltétlenül jelenti azt, hogy az érintettek bizonyosan támadás áldozatává váltak. A cég kiemelte: aki megkapta a figyelmeztetést, vegye azt komolyan.

A szakemberek szerint a kémprogramok telepítése drága a hackerek számára, ezért általában olyan értékes célpontokat szemelnek ki maguknak, mint az újságírók, a politikusok és az aktivisták. Mivel a kémprogramok a támadók számára rendkívül jellemzőek, és mindenféle érzékeny adat kinyerésére alkalmasak, a várakozások szerint nem lehet egyhamar arra számítani, hogy csökkenjen a veszély.

Hogyan védheti meg a telefonját?

Az első és legfontosabb dolog, amit a telefonod védelmében megtehetsz, hogy telepíted az aktuális frissítéseket, és mindig a legújabb szoftvert használod. Ennek megfelelően az Apple frissítései gyakran olyan javításokat tartalmaznak, amelyek segítenek megakadályozni a támadásokat, és hozzájárulnak a felhasználói adatok védelméhez.

Ha ez nem nyugtat meg, vedd fontolóra, hogy aktiválod telefonodon az iPhone készülékek „Zárt mód” funkcióját. Ez korlátoz bizonyos funkciókat, hogy

minimalizálja a kémprogramok által kihasználható sebezhetőségeket.

Így ugyan valamelyest csorbulhat a telefon használhatósága, de ez talán még mindig jobb, mint a lehallgatásoktól félni – főleg azok számára, akik a fenti, kiemelt kockázatú csoportokba tartoznak.

Egy másik hasznos lehetőség az, ha jelentkezik a Google „speciális védelem programjára”. A program bizonyos korlátozásokért és követelményekért cserébe védelmet nyújt „a bizalmas adatokkal rendelkező és ismert felhasználóknak, akiket nagyobb eséllyel érhet célzott online támadás”.

Nemrég írtunk arról, hogy a kiberbűnözők új módszerrel próbálják meg ellopni egy-egy iPhone segítségével a tulajdonosok adatait. A csalók ezúttal összetett támadást indítottak a felhasználók ellen mind a módszereket, mind a megszerezni kívánt adatokat illetően, ugyanis az Apple ID-hoz szeretnének hozzáférni, ami az ebben a rendszerben működő elektronikus eszközök legfontosabb, központi eleme, hiszen ez tárolja a felhasználó minden fontos dokumentumát és adatát.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pexels / pickjumbo.com)