Szakítás: az RTL sztárja megerősítette a pletykákat

Tényleg igaz a szakítás híre: az RTL Reggeli műsorvezetője elárulta, hogy nincs már együtt eddigi párjával.

2024. július 9., 10:51

Szerző:

Még csak kedd van, de L.L. Juniorék után ez már a második szakítás híre a héten. Ezúttal Ember Márk színész-énekesnőről van szó, akinek a haja is olyan jó, mint a hangja, és akit a legtöbben most az RTL-en a Reggeli című műsorban láthatnak, de benne volt például a A tanár és a Valami Amerika sorozatokban is.

Szakításról, szűkszavúan

Ember Márk és az újságíróként, podcast-háziasszonyként dolgozó Havasi Virág (kattintson ide az Instagramjáért) nem szoktak a magánéletükről beszélni, most sem tették ezt. De a rajongók valamiből mégis megorrontották, hogy a pár már nem lehet együtt, és végül a Bors című kiadvány volt az, amelyiktől megkeresték a 31 éves színész-énekest, hogy valóban igazak-e a pletykák. Csak a lényeget emeljük ki:

„A hír igaz, nem vagyunk már együtt.”

Ember Márk Instáján azért még lehet közös képeket találni, igaz, nem frisseket: az alábbi poszt tavaly augusztus végén került ki az Instagramra.

Ember Márkról még többet!

Ha a magánélete nem is, azért csomó más nagyon érdekes téma szóba került Palik Lászlóék tavalyi interjújában, amiben Ember Márk Eszenyi Enikővel kapcsolatos tapasztalatairól is beszélt. Voltak neki ilyenek bőségesen, hiszen már az egyetemi gyakorlatát is a Vígszínházban töltötte, majd 2017-től 2020-ig volt a társulat tagja, pont akkor távozott, amikor kirobbant a botrány az igazgatónő sokak által elfogadhatatlannak tartott viselkedése miatt.

„pont előtte mondtam fel Enikőnek, és akkor volt egy nagyon érdekes helyzet. Kérdeztek újságírók meg kollégák erről az egészről. Rosszul éreztem magam, mert kint is voltam, meg bent is voltam, és nehezen tudtam, hogy én most honnan beszéljek. Ráadásul nem is volt még nyilvános, hogy felmondok. Az nem kérdés, hogy én Eszenyi Enikőnek mennyit köszönhetek, az vitán felül áll. De azt pedig szintén nem lehet eltörölni, hogy itt megtörténtek ezek a dolgok, itt emberek sérültek, és nekem nagyon fájt, amikor azt láttam, hogy kollégáim, akik elő mertek állni a fájdalmaikkal vagy sérelmeikkel, ők megkapták azt, hogy ez nem igaz, ezek hamis vádak. Akkor egy kicsit azt éreztem, nem jó irány az, hogy arra, aki bátor mer lenni, azt mondjuk rá, hogy ő hazudik, vagy valami érdek miatt mondja. Azért nehéz ezt jól kezelni, mert közben megjelentek olyan emberek, akik tényleg ezekből a mozgalmakból a saját érdekeiket próbálták meg... hazugságokkal próbáltak előállni. Ezt nem ezen ügy kapcsán, hanem általánosságban mondom. [...] Engem nem ért olyan, vagy ha ért, akkor megmondtam Enikőnek, hogy szerintem mi az, ami nem oké vagy mi az, ami oké – amennyire én, mint huszonéves pályakezdő ezt megmondhattam.”

Itt találja a teljes interjút.

(Kiemelt kép: Ember Márk Instagramja)