Üzbég tavasz

A hazánknál jó háromszor nagyobb, 32 milliós köztársaság a posztszovjet Közép-Ázsia megkerülhetetlen tényezője, egyben a nemzetközi iszlám terrorizmus egyik kiindulópontja. A három ország, Üzbegisztán, Tádzsikisztán és Kirgizisztán területén fekvő, sűrűn lakott Fergana-völgy a radikális muszlimok fellegvára. Az iszlám üzbegisztáni beágyazottságára jellemző, hogy mint e sorok szerzője is megtapasztalhatta, a másfél millió lakosú főváros, Taskent utcáin még fél évszázaddal a szovjethatalom létrejötte után is sok asszony viselt parandzsát, vagyis az egész arcot takaró fátylat.

A „konkurenciától” tartva Iszlam Karimov elnök annak idején kegyetlenül letört mindenfajta, a hatalmát netán fenyegető szélsőséges vallási próbálkozást. Bár a születésekor kapott, bejegyzett neve Iszlam volt, igyekezett az országot világi alapon irányítani. Aki a mecseteken kívül nyilvánosan imádkozott, azt letartóztatták, a televízióban még kiejteni sem volt szabad Allah nevét. Ugyanakkor ebből az országból kerültek ki a New Yorkban, Szentpéterváron, Isztambulban, Stockholmbam elkövetett, rengeteg halálos áldozatot követelő gyilkos merényletek egyes végrehajtói. Talán éppen azért, mert a saját országukban nem termett számukra babér. A radikális muszlimoknál is következetesebben és könyörtelenebbül üldözték Üzbegisztánban mindazokat, akik liberális vagy bármilyen más pozícióból megpróbáltak nyíltan szembeszállni Karimov rendszerével, vagy akár a legcsekélyebb mértékben is bírálták. 2005 májusában Andizsan városában tüntetés, már-már felkelés robbant ki lényegében az életszínvonal gyors romlása miatt. A hatóságok szélsőséges iszlám megmozdulásról beszéltek, és a hadsereg bevetésével vérbe fojtották az akciót, hivatalos adatok szerint 137 ember veszítette életét. Más források sok száz legyilkolt, sőt élve eltemetett áldozatról beszéltek. A két évvel ezelőtt elhunyt államfőnek egy Üzbegisztánban járt magyar diplomata beszámolója szerint személyes hóhérja volt.

2006 óta a lakosság szavazatainak 86 százalékával megválasztott Savkat Mirzijojev Üzbegisztán elnöke. Egy orvos fia, aki pályafutását még a szovjet időkben komszomolista aktivistaként kezdte. Végzettsége szerint meliorációs, öntözési gépészmérnök, a tudományok kandidátusa. Működött egyetem rektorhelyetteseként, területi kormányhivatal vezetőjeként, majd a miniszterelnöki tisztet is betöltötte. Hatalomra kerülésekor nagyon súlyos gondokkal kellett szembenéznie. A diktatúra, a nyomor, a munkanélküliség elől menedéket keresve milliók távoztak a szomszédos köztársaságokba, de főként Oroszországba. A kiutazáshoz az állampolgároknak különleges engedélyre volt ugyan szükségük, ám megszerzése megfelelő kenőpénz megléte esetén nem jelentett akadályt. A megvesztegetés azonban nemcsak itt érvényesült, hanem minden másban is. A korrupció velejéig áthatotta Üzbegisztánt, bár kétségtelen, hogy a saját közvetlen házatáján Karimov ezt nem tűrte el. Lányát, Gulnarát megvesztegetés kikényszerítése és sikkasztás címén házi őrizetbe helyeztette, férjét pedig a régi, kipróbált szovjet módszer szerint elmegyógyintézetbe záratta.

Mirzijojev elnökké választásának pillanatától kezdve hadat üzent a korrupciónak. Nemcsak szavakban ítélte el, hanem rövid idő leforgása alatt az „elnéző” ügyészségi apparátus négyötödét is szélnek eresztette. Kisvártatva leváltotta a Karimov-rendszer egyik legbefolyásosabb figuráját, Rusztam Inojatovot, az SZNB nevű állambiztonsági szerv főnökét. Karimov tizenhat prominens politikai ellenfelét szabadon engedték, de távolról sem valamennyit. Ugyanakkor változatlanul éber ellenőrzés alatt tartja a politikai rendőrség a szélsőséges iszlám híveit. Gulnara Karimova házi őrizetben maradt. Igaz, őt nem politikai okokból, holmi koncepciós perben fosztották meg szabadságától.

Az elődjétől való elhatárolódását Mirzijojev azzal is jelezte, hogy nem költözött be az elnöki palotába. Vezérlő ideológiaként valamiféle felvilágosult iszlámot hirdetett meg, amely az „iszlám modernizáción” alapszik. Ez utóbbi gyökereit az algebra és a csillagászat terén Közép-Ázsiában évszázadokkal ezelőtt elért tudományos eredményekre és azok letéteményeseire vezetik vissza. Az új elnök alatt feloldották a külföldre utazás különleges engedélyhez kötésének intézményét és a valutaforgalom korlátozását. Ezzel véget vetettek a külfödi valuták illegális váltásán alapuló feketepiacnak, és megkönnyítették a külföldi tőke beáramlását Üzbegisztánba. „Gazdasági meggondolások késztették Mirzijojev elnököt a Karimov-rendszer óvatos felszámolására. Valószínűleg annyi reformot akarnak bevezetni, amennyivel megnyithatják gazdaságukat a külföldi befektetések előtt, de anélkül hogy a politikai szférában is bekövetkezzék a nyitottság” – véli az amerikai Sean R. Roberts üzbégszakértő, a George Washington Egyetem professzora. Valóban, miközben a taskenti kormányzat egyre nagyobb mértékben igyekszik növelni az országos politikában a helyi szervek szerepét, a politikai pártok működését továbbra sem engedélyezik.

Az üzbég külpolitika nehezen körvonalazható. Az ország belépett a posztszovjet államok biztonsági szervezetébe. Azután a grúz és az ukrajnai úgynevezett színes forradalmaktól megrettentve kilépett belőle, majd újra csatlakozott hozzá. A nemzetközi terrorizmus elleni harc zászlaja alatt az Egyesült Államok katonai támaszponthoz jutott Üzbegisztán területén, később azonban Taskent bezáratta a bázist. Oroszországgal a jó viszony főként a Gazpromnak biztosított földgázkitermelési koncessziókban nyilvánul meg. Mindez az utóbbi két évben sem változott jelentősen.

A múlt év végén, Iszlam Karimov születésének 80. évfordulóján Taskentben megnyitották az államalapító elnök múzeumát, de néhány hónappal később már a nevét sem volt szabad említeni a televízióban. Külföldi megfigyelők üdvözölték a Mirzijojev-kormányzatnak azt a lépését, amellyel megszüntette a gyapotföldeken a tényleges kényszermunkát. A Karimov elnöksége idején bebörtönzött, megkínzott és csak tavalyelőtt szabadon bocsátott Jelena Ulajeva emberi jogi aktivista szerint azonban ez valójában nem történt meg. Egy másik aktivista, a tizennyolc évet a diktátor börtönében letöltő Muhammad Bekzsanov mégis üzbég tavaszról beszél. Nyilvánvaló, hogy Karimov halála után Üzbegisztánban olvadás kezdődött, de hogy ez tartósnak bizonyul-e, és Mirzijojev hatalmának további megszilárdulásával nem követi-e ezt a tavaszt újabb tél, nos, ennek megjóslására senki sem vállalkozik. / Kulcsár István