Napos cellát!

Rákosi Mátyás 79 évéből tizenötöt fegyházban (1925–1940), tizenötöt „száműzetésben” (1956–1971) töltött. A Csillagbörtön jobb volt, mint a híre. Rákosi és a politikai foglyok saját ruháikat hordták, előfizethettek újságokra, levelezhettek, látogatót fogadhattak, konferenciázhattak, szemináriumozhattak. Rákosinak kisinasa is volt, a későbbi ÁVH-s ezredes, Szücs Ernő személyében, akit majd kartársai vernek halálra 1950-ben, az Andrássy út 60.-ban.

Perében „a magyar nép” majdani „bölcs vezérét” négy ügyvéd védte. Betegsége idején konzíliumot hívtak hozzá. Purjesz professzor „jobb ellátást, napos cellát és sok sétát” javasolt.

Ám az nem tetszett „Sztálin legjobb magyar tanítványának”, hogy tiszteletlen elvtársak ott, túl a rácson, letegezték. A mérlegelésbe nem számította bele, hogy a tanácsköztársasági népbiztosok általában ennél rosszabbul jártak. Tizenkilencükből Moszkvában tizennégyet „kitisztogattak”.

Történt, ami történt. Aztán ’56 nyarán a bujdosó Rákosinak Moszkvában ötszobás lakást, személyzetet, teljes ellátást és busás fizetést adtak. (Még kaviáros a kegyelemkenyér.) „Évente nyolc Pontiac gépkocsi árát költötte” a tartalékos vezérre az SZKP. (Ki tudja, mire lesz jó.) Kádárék nem akarták látni sem, hátha beszélni kezd… Aztán szigorodik a magyar párt: sokallja a jót. Kérésére Rákosi pénzét a tizedére csökkentik, kirakják Kirgíziába egy víz, csatorna, komfort nélküli lakásba. Hiába, hogy ismerte Lenint, Sztálint, hogy jelentgetett, hogy magát ártatlannak maszkírozta, hivatásos forradalmárnak. Hiába beszélt öt idegen nyelvet (német, angol, francia, olasz, orosz). Hiába volt a neve maga mozgalomtörténeti „brand”.

Egy ciprusi szállodából ismeretlen körülmények között került elő egy különös iratcsomó, amint azt önök már tudhatják egy Ungváry-interjúnkból.

(Ungváry Krisztián–Meruk József: Rákosi Mátyás eltitkolt szolgálatai. Jaffa Kiadó.) / Erdélyi S. Gábor