Ívelő verseny

Ott még nem tartanak a kí­­naiak, mint az amerikaiak, hogy bármilyen versenyt rendeznek is, azt azonnal világbajnokságnak hívják, de már majdnem. A kínai versenyszellemre ékes bizonyság, hogy nem lehet olyan eszement ostobaságot kitalálni, amelynek rekordját ne csócsálnák a médián keresztül azonnal milliók. A világ legnagyobb gőzgombócgúlája persze attól függetlenül is igen nagy, hogy nem túl erős a verseny. Ugyanígy nem igazán elterjedt küzdelmi forma, hogy ki tud minél több akupunktúrás tűt a saját fejébe szúrni, de azért elég sok kell ahhoz, hogy azzal az újságba is be lehessen kerülni. S akkor még szót sem ejtettünk a meztelenül nyakig a hóban ülés terén folyó, mérsékelten öldöklő csatákról és rekordokról.

A versenyszellemre talán a legjobb magyarázat a tömegben való előrejutás tagadhatatlanul állandó körülménye. Nem is az össztömeg a fontos talán ebből a szempontból, bár az is rendelkezésre áll, hanem az alanyt állandóan körülvevő tömeg, a sűrűség. A nagyon részletesen és rafináltan kidolgozott császári vizsgarendszer, s annak a 20-21. századra mutálódott polgáribb verziói mindig is fenntartották és fenntartják azt a látszatot, hogy rátermettséggel és szorgalommal legalulról is lehet legfelülre jutni. Ezt igazából még az sem dönti meg, hogy a fentről fentre jutás jellemzőbb, s a változatos korrupciós technikák legalább olyan jó segédeszköznek bizonyulnak ebben a bajnokságban, mint a rátermettség és a szorgalom.

Hogy jön mindez a hidakhoz vagy tágabb értelemben az infrastruktúrához? Úgy, hogy az általános versenyszellem egyik leglátványosabb megnyilvánulása a városok, tartományok, közigazgatási egységek (és vezetőik) között folyó versengés. Ennek a mindent átható küzdelemnek a célja a források, a figyelem, a dics, a turizmus s minden ilyesmi megszerzése és halmozása. Nagy a terület, rengeteg az ember, nehéz olyat mutatni, amit más nem tud. A hidak, az épületek, az infrastrukturális megoldások azonban ilyenek lehetnek, ha van hozzá fantázia.

A Pejpan- (Beipan-) folyó új hídja Kujcsou (Guizhou) tartományban hamarosan elkészül, s a közepén 565 méter magasan autózhatunk majd a folyóhoz képest, amely fölött áthaladunk. Pontosabban a Pejpan is ott csörgedez abban a hasadékban, amelyet a híd átível. Azt is tudni kell, hogy amikor átadják majd az új építményt, a világ huszonöt legmagasabb hídja közül öt fog már a Pejpan medre fölött átívelni.

Ugyanakkor van még a kí­­naiak­­nak mit behozniuk. Ez az 565 méter ugyanis messze nem a híd struktúrájának a magassága, hanem a híd és a talaj, illetve a folyó közötti távolság. Ha a hidak saját szerkezetének a magasságát mérjük, akkor nem is Kínában kell keresnünk a világrekordert, hanem Franciaországban: a Millau viadukt szerkezete 343 méter magas.

Az viszont egyértelmű, hogy a világ leghosszabb üveghídja Kínában van. Az üveghidat úgy kell érteni, hogy a járófelület van üvegből, vagyis menet közben a nagy mélységet látjuk magunk alatt. A szédületes építményt Hunan tartományban, a Csangcsiacsie- (Zhangjiajie-) kanyon fölé építették: 430 méteres hosszúságával és 300 méteres magasságával mindkét világrekordot tartja az üveghidak kategóriájában. Mint látszik, alapvető feladata a rekordhalmozási iparnak a versenyszámok precíz meghatározása.

Az üveghidat tizenhárom nappal a megnyitása után le is kellett zárni. A tervezők éppen a fordítottját követték el annak a hibának, amit a felcsúti kisvasút megálmodói: sokkal kevesebb látogatóra számítottak. A miért kérdése ugyanúgy felvetődik, mint Felcsúton. A Csang­­csia­­csie-kanyon és környéke az a vidék, amely egyik fő inspirálója volt az Avatar című film repülő szikláinak. A legjellegzetesebb egyedi sziklaszirtet 2010-ben át is nevezték Avatar Hallelujah-hegynek. Az elképesztő természeti szépséget az üveghíd nélkül is olyan eszement tömegek látogatták, hogy a nemzeti parkba előzetesen be kell jelentkezni, és szó szerint mindig dugig van a terület. Na, ehhez képest tervezték azt, hogy majd naponta nyolcezer ember fogja látogatni a hidat. Egy nullát tévedtek, s rövid küzdelem után kénytelenek voltak szünetet elrendelni.

Ugyancsak friss rekord keletkezett a nyáron, melyet a Guinness is szentesített. Csingtaóban (Qingdao), a híres sörfesztiválon az egy időben egy helyen együtt táncoló robotok elterjedt versenyszámában sikerült világrekordot felállítani: 1007 robot lejtett dögös denszet. Térdig érő birodalmi hangulatot árasztott a teljesen egyforma, egyenként 43,8 centi magas, QRC-2 nevű robotokból álló regiment tánca és felvonulása. Rendes hitelesítés zajlott, 1007 robot teljesítette az egyperces tánc követelményét, s viszonylag sokat kizártak, mert felmondta a szolgálatot. Korábban is volt világrekord ebben a számban. Ugyancsak az idén keletkezett: egy másik kínai vállalat 540 robotot táncoltatott meg.

Itt már a vállalatok közötti reklámverseny területén járunk, ahol a versenyszellemet a néplélek két másik fontos faktorával, az adásvétel és a parádé iránti olthatatlan vággyal kapcsolják össze. Az egyik cég reklámeseményén emberi matracdominóval vétette észre magát. Több mint kétezer ember, hátához fogva egy-egy matracot állt sorba, majd dőlt fel dominósorként, természetesen visongva. Nagy ötlet volt, mert majdnem negyed óráig tartott, míg mindenki sikeresen elterült.

S ezzel nagyjából be is zárhatjuk a kört. Vannak tehát a háztartási és közösségi rekordok: hol sétálnak a legtöbben hátrafelé, kire száll a legtöbb méhecske, kinek a leghosszabb a haja. Vannak vállalati rekordok: ki építi a legnagyobb sárkányt lampionból, ki állítja össze a leghosszabb sort bikinis lányokból s persze hogy ki adja el a legtöbb autót. S a városok és a nemzet rekordjai, így-úgy legnagyobb hidak, leggyorsabb vasutak, legnagyobb víztározók. S mindennek alapja a legtöbb ember. n