Vitézy Dávid: Karácsony Gergelynek saját politikai túlélése fontosabb, mint bármilyen demokratikus elv és a város
Karácsony Gergely indítványát elutasította a Kúria, ezt követően a főpolgármester bejelentette: „természetesen nem mond le” és mégsem követel új választást. Vitézy Dávid szerint a főpolgármester újra bebizonyította, hogy saját politikai túlélése fontosabb, mint bármilyen demokratikus elv, és főleg fontosabb, mint maga a város.
„Gratulálok Karácsony Gergelynek, hogy a Kúria elutasította az indítványát. A saját beadványának elutasítása után talán senki nem ünnepelte még úgy a független magyar bíróságokat, mint ahogy most ő teszi.” – írja Vitézy Dávid a Facebook-bejegyzésében. Karácsony Gergely döntéséről itt olvashat bővebben.
Vitézy Dávid hozzátette: a Kúria döntése kapcsán a választási eljárásról szóló jogszabályok szerint alkotmányjogi panasszal még mindkét jelölt élhet. Mivel Karácsony Gergely korábban azt mondta, hogy az általa szükségesnek tartott új budapesti főpolgármester-választás érdekében minden lehetséges jogi eszközzel élni fog, gondolom az Alkotmánybírósághoz is fordul még ezügyben. A Kúria döntésének a korábbi általam bemutatott visszásságokat érintő része kapcsán a határozat jogi értékelését követően az alkotmányjogi panasz lehetőségét fenntartom.
Rendkívül aggasztónak tartom a város szempontjából azt az ámokfutást, amit a megválasztott főpolgármester az elmúlt hetekben előadott, mely
keretében olyan törvényben rögzített, évtizedek óta minden jelölt számára rendelkezésre álló jogorvoslati eljárásokat minősített csalásnak, melyek végül amúgy őt hozták ki győztesnek; a legsúlyosabb bűncselekménnyel vádolt meg minden bizonyíték nélkül köztisztviselőket; és a pillanatnyi érdekei mentén szemrebbenés nélkül minősített bíróságokat hitelesnek vagy csalónak, attól függően, hogy épp úgy gondolta, a javára vagy épp az ellenében döntenek. Eközben a saját legitimációját is tönkretette az új főpolgármester-választás követelésével.
Karácsony Gergely nem megvédte a „Budapest köztársaságot”, hanem nevetségessé tette, és újra bebizonyította, hogy saját politikai túlélése fontosabb, mint bármilyen demokratikus elv, és főleg fontosabb, mint maga a város.
Hozzátette: számomra a főpolgármester mai vádaskodó, rágalmazó posztja is ezt bizonyítja. Egy 5 éves ciklusát kezdő, újraválasztott, és közgyűlési többség híján a város fejlesztése érdekében a többi frakcióval az együttműködés lehetőségét kereső főpolgármester nem írna ilyeneket, mint ma Karácsony Gergely. Magam részéről továbbra is Budapest fejlesztésében, a programom minél több elemének megvalósításában, a város élhetőbbé, biztonságosabbá és zöldebbé tételében vagyok érdekelt, és ennek szellemében fogok dolgozni a Fővárosi Közgyűlésben.
„Természetesen, ahogy eddig is sokszor elmondtam, a főpolgármester-választással kapcsolatos minden választási eljárási jogorvoslatot követően legitim főpolgármesternek fogom tekinteni Karácsony Gergelyt. Ha azonban komolyan vesszük Karácsony Gergely korábbi szavait, akkor viszont ő saját magát nem tekinti annak. Továbbra is fennáll: ha egy szó is igaz volt abból a hisztérikus vádaskodásból, amit az NVB épülete előtt tartott tüntetésén a főpolgármester elmondott, és amire hivatkozva szerinte egész Budapesten új főpolgármester-választás kell, akkor ezt a helyzetet a lemondásával bármikor előállíthatja”
– írta Facebook-bejegyzésében Vitézy Dávid.
Karácsony Gergely: a főpolgármesterségről természetesen nem mondok le
Ahogyan arról beszámoltunk, a Kúria helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság döntését, amelynek értelmében a következő öt évben is én leszek Budapest főpolgármestere. Természetesen elfogadom a független magyar bíróság döntését – közölte Facebook-oldalán Karácsony Gergely. Ez azt is jelenti, hogy mégsem kéri az új választást a főpolgármester.
Mint írja:
„A választási folyamat átláthatatlansága miatt még azt is vállaltam volna, hogy az egész városban ismételjük meg a főpolgármester-választást, immár mentesen minden politikai és jogi manipulációtól. A Kúria jogerős döntése azonban ezt a vitát lezárta. A főpolgármesterségről természetesen nem mondok le, mondjanak le azok, akik félre akarták vezetni a budapestieket és akik képtelen voltak egy tisztességes újraszámlálást levezényelni.”
Karácsony Gergely: az új választás kiírása a demokrácia érdeke
Karácsony Gergely két héttel ezelőtt, az általa szervezett tüntetésen bejelentette, bármire jut a Választási Bizottság az érvénytelen szavazatokkal, ő akkor is új választás kiírását fogja kérvényezni.
„Amikor 2019-ben sokak meglepetésére megnyertük a választást itt Budapesten, akkor azt mondtuk, hogy visszavettük a várost a hatalomtól. Az elmúlt öt évben Budapest minden problémája ellenére szolidárisabb zöldebb és szabadabb város lett” – mondta Karácsony Gergely az általa szervezett június 14-i tüntetésen. Szerinte mindez azért sikerült, mert a budapestiek döntöttek a város jövőjéről.
„Mert Budapest köztársaság és nem részvénytársaság”
– ismételte meg.
Karácsony Gergely szerint bőven akadt példa rá, hogy a hatalom megpróbálta kivéreztetni a városházát – gondoljunk csak a covidra, a forráselvonásokra – de nem sikerült Budapestet térdre rogyasztani. A főpolgármester ezután beszédében kitért a lehallgatásokra, a házkutatásokra, amivel szerinte a hatalom a városvezetést akarta megtörni, de ezzel sem jártak sikerrel. És mindez azért történt Karácsony Gergely szerint, mert a hatalom rájött, hogy Budapesten, tiszta versenyben nincs esélyük leváltani a demokratikusan megválasztott polgármestereket.
És jöttek a trükkök – folytatta Karácsony – sorra véve, hogy a Fidesznek véleménye szerint két jelöltje volt. Szentkirályi Alexandra, aki „a világ legostobább kampányát folytatta”, és egy államtitkár, aki kikérte magának, ha azt mondták rá, hogy fideszes.
Szentkirályi visszalépésével Karácsony Gergely szerint a kormány megalázta a Fidesz-szavazókat és félrevezették az ellenzékieket.
De sikerült nekik megnyerni a választást? Már megint nem sikerült
– jelentette ki. Ezután arról beszélt, hogy a hatalom mindent bevet, hogy megmásítsa az eredményt. Szerinte minél több időt tölt bent a bizottság, annál kevesebb Karácsony-szavazat lesz. Karácsony Gergely hozzátette, ha így folytatódik, Vitézy Dávid kétharmaddal fog nyerni.
A főpolgármester szerint minél több a furcsaság, annál több lesz a Vitézy-szavazat, a vitákat pedig szerinte csak egyféleképpen lehet elsimítani véglegesen: ha új választást írnak ki.
Éppen ezért bármire jut odabent a választási bizottság, ő akkor is új választás kiírását fogja kérvényezni. Mert ez a demokrácia érdeke.
– mondta.
(Kiemelt kép forrása: Vitézy Dávid Facebook-oldala)