Kiszivárgott: Karácsony Gergely másodszor is nyerhetett

Kiszivárgott a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak újraszámlálása utáni végleges eredmény. Eszerint Karácsony Gergely győzött.

2024. június 14., 16:03

Szerző:

Úgy tűnik eldőlt, hogy Karácsony Gergely marad Budapest főpolgármestere. Az Index beszámolója szerint a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak újraszámlálását követően ugyanis több mint 500, eredetileg érvénytelennek nyilvánított szavazatot találtak érvényesnek, amelyek többsége Vitézy Dávidot támogatta. Az érvényesnek nyilvánított szavazatok nagy többsége tehát az ő szavazatszámát növelte, azonban kisebb arányban Karácsony Gergelyre leadott voksok is előkerültek.

A végső eredményen ugyanakkor mindez nem változtatott, így mindössze 54 szavazattal, de Karácsony Gergely maradt az élen, és nyerte meg a főpolgármester-választást.

Ahogyan megírtuk, délután 2-re végeztek a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak újraszámolásával. Az NVB tagjai ezután elvonultak, délután 5-kor viszont bizottsági ülést tartanak, így hivatalosan ott derülhet ki, mit állapítottak meg az újraszámlálásnál. Az újraszámlálásra azután került sor, hogy Vitézy Dávid szerint rendszerszintű szabálytalanságok voltak a választás lebonyolításában, ezért kérvényezte a választási eredmények újraszámlálását.

Karácsony Gergely tüntetést szervezett

„TISZTA VIZET A POHÁRBA! Elegünk van a hazugságból, az igazságtalanságból! Ne adjunk teret a választási csalásoknak!” – áll a főpolgármester által meghirdetett péntek esti tüntetés Facebook-eseményében. Karácsonyék azt írták, hogy ki szeretnének állni az igazság és a tisztesség mellett, azért azt követelik, hogy írjanak ki inkább új szavazást.

„Nyerjen bárki, a verseny legyen tiszta”

– írták. A főpolgármester szerint ezernyi jele van annak, hogy a szavazatok újraszámolásának tisztaságát sem mindenhol sikerült garantálni. „Ezt tűrni nem lehet. Az újraszámolás végeredményétől függetlenül tiszta helyzetet kell teremteni” – írta.

Karácsony kis huzavonára számít

Érdekes, hogy a múlt vasárnapi választások után Karácsony Gergely még nagyon optimista volt az eredményekkel kapcsolatban.

„Úgy tűnik, hogy Budapest köztársaság marad és nem lesz részvénytársaság”

– jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester még hétfő hajnalban, közvetlenül a választási eredmények megjelenése után. Hozzátette, tudja, még lesz egy kis huzavona, mire pontot lehet tenni a főpolgármester-választás folyamatának a végére, de hisz abban, hogy Budapest megmarad sokszínű, szabad és szolidáris városnak.

Ezen felül a főpolgármester szólt arról is, hogy az elmúlt időszakban a hatalom mindent megtett azért, hogy a budapestieket megfossza attól, hogy ez a város újra az ő otthonuk legyen. Ám az európai parlamenti és az önkormányzati választások eredményei azt mutatják, hogy a budapestiek és a magyar polgárok nem akarnak már Orbánisztánban élni és mutatja azt is: új korszak kezdődik a kormánnyal kritikus oldalon is. Mint ahogyan „ez azt is jelenti, hogy az elkövetkező napokban még több együttműködésre, összefogásra kell találnunk azért, hogy Budapestet meg tudjuk őrizni szabadnak”.

(Kiemelt képünkön Karácsony Gergely. Forrás: 168.hu)

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.