Egy képtárteremtő szeme az izgalomra

Romváry Ferenc művészettörténész-hallgatóként 1963-ban töltötte szakmai gyakorlatát a Nemzeti Galériában, amikor Németh Lajos egyetemi tanár, művészettörténész – aki „szélsőséges álláspontokat tudott egymáshoz közelíteni úgy, hogy saját elveiből soha egy tapodtat sem engedett” – elkezdte vizsgálni a raktárból előszedett Csontváry-képeket. Romváry Ferenc ott tanulta meg a képelemzés módszerét, s érzett rá annak a nagy találkozásnak az élményére, ami egy kép és értő nézője között létrejött.

Romváry korábban is látott már Csontváry-alkotást. Tompa Kálmán műgyűjtőnél, „a művészek orvosánál” hetente találkozott egy társaság: Illyés Gyula, Ferenczy Béni, Supka Géza, Pécsi Sándor és még sokan mások, ahogy a filmek stáblistájában írnák. Rokoni kapcsolatainak köszönhetően egyszer bekerült ebbe a társaságba. Úgy emlékszik, egy kis faragott széken ült, és vele szemben lógott a falon Csontváry Római híd Mostarban című képe. Ettől kezdve már-már spirituálisan kötődött a festőhöz, az ő „művészetével való találkozás, a vele való gyönyörrel teli munkálkodás páratlan égi adomány” – írja A képtárcsináló című kötetben.

Az első Csontváry-képet a Tompa-gyűjteményből vásárolta meg múzeuma számára. Tompa akkor már évek óta Veszprémben és Tihanyban házalt a képeivel. Leköltözött volna a Balaton visszhangos településére körzeti orvosnak, a festményekért csak egy házat kért, ahol barátai nyaralni tudnak. Nem adták meg neki. Romváry pécsi ajánlatára rögtön igent mondott.

A pécsi képtárcsináló a Csontváry-életmű nagy felfedezőjének, megmentőjének Gerlóczy Gedeon építészt tartja. Gerlóczyt 1919-ben egy kiadó műterem hirdetése vitte az akkor már pár hónapja halott Csontváry lakásába. Az építész az örökségből származó részvényeit akarta ingatlanba fektetni, hogy megvédje az inflációtól. Amikor benyitott a műterembe, hét-nyolc hozzátartozó rendezgette az iratokat, dobálta ki a papírkosárba.

„A szót egy fiatal festőművész rokon vitte, ki ismételten hangoztatta, hogy a festmények, rajzok művészi értékkel nem bírnak, de mivel a képek kitűnő minőségű belga vászonra vannak festve, komoly értéket jelentenek, mert ilyen vásznat itthon már régen nem lehet kapni – írja visszaemlékezésében Gerlóczy Gedeon. – Nézegetés közben az egyik hengert véletlenül megrúgtam, és abból a Magányos cédrus bontakozott ki. Ez a festmény olyan döbbenetes erővel hatott rám, hogy gondolatokba merülve tépelődtem megmentésének lehetőségén.”

S Gerlóczy cselekedett is, így menekültek meg a patikus festő döbbenetes képei.

Romváry immár pécsi művészettörténészként ismeretlenül, telefonon hívta fel az akkor már 71 éves Gerlóczyt. Legalábbis azt hitte, ismeretlenül, de Romvárynak akkor már híre ment a fontosabb gyűjtők körében. Megegyeztek abban, hogy a Csontváry-képek Pécsre kerülnek. „A Naphegyen éltem meg a háborút, láttam, ahogy felégették a Várat. Olyan biztonságos helyen szeretném tudni a képeket, ahol szakértők gondozzák” – mondta Gerlóczy.

Baranya megye politikai vezetői nem örültek a szenzációs szerzeménynek, azt mondták, nem áldozzák fel érte Pécs egyetlen kiállítóhelyét. A város országgyűlési képviselője, Aczél György azonban közbelépett, utasította őket, hogy fogadják be a képeket.

Később kiderült, hogy a kulturális kormányzat már régóta próbálkozott Gerlóczynál, „de ő minden ajtót becsapott”. Romváry személye adott garanciát Gerlóczynak arra, hogy biztos kezekben hagyja a gyűjteményét.

Ez is felbátorított arra a „pimaszságra” – mesélte Romváry, amikor a képek akkori állapotáról kérdeztük –, hogy három profi restaurátort kérjek. Vidéken akkor egyetlenegy sem dolgozott. Végül három abszolút profi szakembert kaptam, akik az egész életművet, köztük a magángyűjtemények képeit is csodálatosan restaurálták. 1994-ben aztán megnyílt a pécsi kiállítás, ahol a Nemzeti Galériában maradó Taormina kivételével minden Csontváry‑kép szerepelt.

1968-tól 1991-ig tizenkét Csontváry-alkotás került a pécsi Modern Magyar Képtárba, többek között a Bedő-gyűjteményből, de Romváry megszerezte Kunvári Bella fogorvosnak a betegektől főleg fizetségként kapott képeit is.

Romváry Ferenc munkásságának csak egy, bár kiemelkedő, meghatározó része volt a Csontváry-képek megszerzése, megmentése, a múzeum megalapítása. Nevéhez fűződik még többek között a tizenkétezres pécsi Modern Magyar Képtár 20. századi gyűjteménye, a Zsolnay Múzeum, a Múzeumutca a pécsi káptalani negyedben, a Martyn, a Vasarely, az Amerigo Tot és a Nemes Endre múzeum, Pierre Székely Péter Kőkertje, Schaár Erzsébet Utcája és a Baranyai Cigány Művészek Múzeuma is.

A Csontváry-gyűjtemény sorsáért a mai napig felelősséget érez, és szeretné, ha Pécsett maradnának az alkotások.

Csontváry világnagyság, de soha nem lesz világhírű, nem lehet belőle celebet csinálni. Reménytelen. Vágyálom marad a Miniszterelnökség vezetőjének, Lázár Jánosnak az elképzelése – válaszolta, amikor könyvbemutatója után arról kérdeztük, mekkora esély van arra, hogy Csontváry bekerüljön a legnagyobbak közé a világ képzőművészeti életében. A gyűjtő válaszul először könyvének sorait idézte: „Száz, de legalábbis ötven évvel késtük le a nagy nemzetközi megmérettetést.” Könyvében részletesen ismerteti a kihagyott lehetőségeket. A nyolcvanas években bemutathatták volna Párizsban, a Pompidou Központban, meg Amszterdamban és Londonban is, de a döntéshozók három évig gondolkodtak rajta. Végül Stockholmba, Münchenbe és Rotterdamba vitték el kiállítani a festményeket.

Romváry szerint „a kiállítások előkészítése során elhangzott Stockholmban is, Rotterdamban is, ha a magyar fél részéről a miniszterelnök vagy a legnagyobb közjogi méltóság vállalja a védnökséget, és amennyiben a kiállításon személyesen részt vesz, svéd részről a király, holland részről akirálynő is jelen lesz a megnyitón. Magyar részről nem történt ilyen vállalás, így ezzel a helyi sajtó jelenlevésének nagy nyilánosságát elmulasztották.”

A képtárcsináló arra is felhívta a figyelmet: Csontvárynak nagyjából száz műve van, abból hetven festmény, a többi grafika, rajz. Az alkotások nagy része állami tulajdonba került, védett, tehát nem mobilizálható. A magántulajdonban őrzött képek nem közelítik meg a Magányos cédrus, a Baalbek vagy a Mária kútja Názáretben című festmények színvonalát. Mindez kevés ahhoz, hogy a világ érdeklődését felkeltse. A rácsodálkozásra pedig mindig a nemzetközi műkereskedelem képes inspirálni a közönséget. Ám ha a Magányos cédrus, a Baalbek és a többi jelentős festmény nem eladó, az alkotóról nem igazán vesz tudomást a világ.

Kieselbach Tamás rendkívül udvariasan, de hozzáfűzte a saját véleményét Romváry szavaihoz. Szerinte ha Csontváry előtt nem hajolt meg a világ, az csak azt jelenti: valamit rosszul csináltunk. / Hajba Ferenc