A politikai molyirtás önmagában nem program

 Számít a kor a politikában?

Ungár Péter: Nekem Lendvai Ildikóról mindig a csonka kuratórium jut eszembe. Pontosabban az maradt meg bennem, mennyire fel volt háborodva miatta. Hétéves lehettem, és persze fogalmam sem volt, mit jelent a kifejezés.

Lendvai Ildikó: Érezhette, hogy valami nem jót, legalább annyira rosszat, mint a spenót. A 1998–2002-es Fidesz-kormány idején ment a harc a Magyar Rádió és Televízió kuratóriumi helyeiért, tényleg disznóságok történtek. Nyilván mások az élményeink, vagyis számít a kor a politikában. De a lényeg nem a biológiai, hanem a politikai életkor. Az, hogy ki mennyi időt töltött el ugyanazt a gittet rágva a politikában, és mennyire kopott bele.

 A Momentum és részben az LMP épp a fiatalságból csinált brandet.

U. P.: A fiatalság önmagában nem érték. Az elmúlt huszonhét év kudarcai egy politikai generációhoz kapcsolódtak, de egy új generáció önmagában semmire nem elég. A fiatalság mint kor csak akkor számít, ha tartalommal töltik meg.

 A szocialista pártban 2009–2010-ben hivatalosan is generációváltást hirdettek: az „öregek” előreengedték a „fiatalokat”, hogy így segítsék a párt megújulását.

L. I.: Éreztük a bizalomfogyást. Szándékosan választottunk olyan miniszterelnök-jelöltet, aki nem a régi politikai elit része. Mesterházy Attila később meg is hirdette, hogy az öregek lépjenek hátrébb, adjanak teret a fiataloknak.

 Politikai szlogen lett abból a hátralépésből.

L. I.: Amikor elhangzott a kongresszuson, kirohantam felszólalni, és azt mondtam: a stafétabotot úgy szokták átvenni, hogy előbb utolérsz. De utólag átgondolva sok igazság volt a generációváltás igényében. A 2010-es választási eredmény, az LMP és a Jobbik bejutása, a régi kormánypártok veresége mind azt mutatta: elitváltó hangulat alakult ki, ami legegyszerűbben generációs alapon testesülhetett meg.

 Az elitváltás mindig generációváltást jelent?

L. I.: Nem biztos, de nálunk az elitváltás jogos igénye a generációváltás ruhájába öltözött. A rendszerrel való elégedetlenség tört fel a „jöjjenek a fiatalok” érzésben, 2010-ben az LMP-vel, most pedig a Momentummal kapcsolatban.

U. P.: A 2010-es kampányban az LMP biankó csekket kapott, mert azt kommunikálta, valami mást hoz, mára azért karakteres zöldpárttá váltunk. Akkor erre tényleg erős igény volt, a kétharmad a korábbi kormányzati politika következménye volt. Mi pont a Lendvai Ildikó által elnökölt MSZP ellenzékeként alakultunk meg 2009 elején.

 És meghirdették a politikai elit- és generációváltást.

U. P.: Méghozzá azzal a Schiffer Andrással, aki akkor már rég nem a húszas éveiben járt, ráadásul a kilencvenes években az ifjú szocialisták tagja volt. Az MSZP egyik kongresszusán Balogh András köztársaságielnök-jelölt mondta: az nem generációváltás, ha idős, korrupt és tehetségtelen politikusok után fiatal, korrupt és tehetségtelen politikusok jönnek. Mert a pártok politikai kultúrát is megjelenítenek, ami sokszor újratermeli ugyanazokat, akik bár fiatalabbak, mégsem képviselnek újat.

 Az MSZP-n belüli generációváltás ügyét sokan egyszerű politikai harcnak értelmezték.

L. I.: Ez mindig benne van a pakliban, a párton belüli politikai verseny ugyanakkor valóságos probléma mentén zajlott. Azt az elemi igényt, amire az LMP 2010-ben rátalált, máig a neve sugallja legjobban: legyen más a politika. Zseniális névválasztás volt: sokan a név miatt szavaztak a pártra. Míg a környező posztszocialista országokban hozzánk képest folyamatosan és fokozatosan cserélődött az elit, nálunk jórészt dr. Ugyanaz ült szemben dr. Ugyanazzal a parlamentben.

 Az LMP kezdő, megújulást ígérő 2010-es vezetése, parlamenti frakciója teljesen lecserélődött. Mit rontottak el?

U. P.: Az ok az, hogy az LMP eredetileg egy zöldmozgalomból alakult párttá. Márpedig a mozgalmi és a pártpolitizálás nagyon más, utóbbi nem mindenkinek ment.

 A teljes politikai garnitúra kisöpréséről szóló kezdeményezésük hova tűnt?

U. P.: Én ezt ebben a formában soha nem hittem. Számos ellenzékivel szemben nem gondolom, hogy illegitim volna az MSZP-re szavazni. Inkább meg kéne győzni azokat a választókat, hogy ránk voksoljanak.

L. I.: A Momentum mutatja, hogy a politikai akceleráció felgyorsult, a közéleti szavatosság egyre gyorsabban jár le. Egy fiatal párt öt perc múlva idős lesz a még fiatalabb szemében. Pontosan azért, mert a politika tartalmi megújulása rendszerszinten nem valósult meg, az új szereplők a régi darabot játsszák. A Momentum ezért jogosan kérheti számon a jelenlegi pártokon, hogy ugyanúgy az establishment részei, ha csak öt perce, akkor is. Tartalmilag kellene újat adni, a politikai molyirtás önmagában nem program. Hasznos eszköz, de ha állandóan molyirtószag terjeng a lakásban friss levegő helyett, abba beledöglünk. Tessék szíves igazi konkurenciát teremteni. Amikor megjelentek az új pártok, komolyan féltem, hogy az MSZP-nek akár vége is lehet, egy petákban sem mertem volna fogadni, hogy a nyolcszázezer szavazó nem csábul el. Mégsem ez történt, a parlamenten kívüli kispártok a bejutásért küzdenek. Valami baj van: hiába születtek új pártok, az emberek az újat valahol mélyebben keresik.

U. P.: Elnök asszonynak szólíthatom?

L. I.: Maradjunk a keresztnévnél.

U. P.: Szóval, ahogy Ildikó mondta, a megújulásnak volt egy elméleti szintje, de mivel maradtak a régi szereplők is, így az újat is a régiek testesítették meg. A kettő közötti ellentmondás pedig nem áthidalható.

 Épp az imént mondta: nem a szereplők, a tartalom számít.

U. P.: Ez így is van. Ezért most dicsérem is az MSZP-t. A „fizessenek a gazdagok” fordulat bizonyos szempontból tartalmi megújulás, ahogy Paks II. kérdése is. 2014-ben épp az volt az ellenzék baja, hogy folyton egy politikai technikát, az összefogásnem összefogás témáját hangsúlyozta, ami a választót nem érdekli. Sajnos most is efelé megyünk.

 Ez nem generációs kérdés.

L. I.: Annyiban igen – és a generációt mindig politikai értelemben használom –, hogy felmerült a kérdés, szabad-e az újaknak a régiekkel összefogni.

 Szabad?

U. P.: Nem szabad. Nem értek egyet azzal a kormányzással, amelyben az MSZP részt vett, én 2006-ban tüntettem életemben először.

 Növeli a generáció- és elitváltás igényét, hogy a mostani politikai helyzetet a jelenlegi pártok láthatóan képtelenek megváltoztatni?

L. I.: Ezzel főzünk, 2018-ig ez van. Az egyik legfontosabb politikai képesség, hogy mindig az adott helyzetből kell tudni dobbantani.

 A momentumos Radnóti András azt írja, hogy az értelmiségi és a politikusi szerep a rendszerváltás után túlzottan összefonódott. „A rendszerváltó értelmiség egy széles rétege a politikai felelősségre fittyet hányva ki-be közlekedett a választóknak elszámolással tartozó politikus és a független értelmiségi pozíciója között. Ez a magatartás, pontosabban az általa kiváltott ellenérzések ágyaztak meg Orbán romboló, értelmiségellenes populizmusának, amely úthenger módjára ment végig a magyarországi oktatáson és kultúrán.”

L. I.: Nincs igaza. A mai politikának nagyon is jót tenne, ha értelmiségibbé válna. Az persze rossz, ha a megmondóember összekeveri a funkcióját a csinálóemberrel, de a kettőnek nem szabadna végletesen elkülönülnie egymástól. Márpedig most teret nyert, hogy a politikának és a morális, szellemi létnek nincs köze egymáshoz, a politikában szabad erkölcstelennek és bunkónak lenni. Ennek annyiban van generációs metszete, hogy a magyar értelmiség már nemcsak két részből – a kormánypárttal, illetve a demokratikus ellenzékkel gondolkodókból – áll, hanem létrejött egy harmadik csoport: a fiatal értelmiségieké, akik tudatosan távol tartják magukat a politikától. Pedig borzalmas, ha az értelmiség dezertál a politikából. Ez az írástudók igazi árulása, és nem az, ha beledumálnak.

U. P.: Radnóti értelmiséget emlegetve csupa olyan nevet használ, amelyek a régi SZDSZ-hez kapcsolódtak. Én a szociokulturális jobboldalról jövök, ezért számomra különösen furcsa, hogy nem sorol föl olyanokat, akik az MDF köreiben voltak, de persze említhetné az MSZP-s köröket is. Amellett abszurdum, ha egy politikus azt állítja, hogy valakinek nincs joga leírni a véleményét, bár Radnóti ennél árnyaltabban fogalmaz. Valójában azonban inkább az a baj, amikor nem vesszük figyelembe, hogy ki milyen gazdasági függés mellett írja le az álláspontját: nyilvánosan jelezni kellene, hogy a véleményformáló kinek a tanácsadója. Nincs olyan, hogy objektív értelmiség.

L. I.: Talán nem azért nem írják oda a pártkapcsolatot, mert letagadni akarják, hanem mert nálunk sajnos szégyen egy párt közelében lenni. Pedig a párt nem volna értelmiségtaszító gondolati kaloda, a hasonló világnézetűeknek is szabad mást gondolni. Csakhogy a magyar politikai hidegháborúban egy párt akkor sikeres, ha a tagjai hadrendbe tömörülnek. Árulónak, dezertőrnek tekinthetik a vitázót. A demokrácia szétesésének bűnét annyiban veszem magamra, hogy a rendszerváltáskor kiépített képviseleti demokrácia generációs termék, a mi politikai generációnké. Időközben viszont az egész világban a részvételi demokrácia, a folyamatos és közvetlen állampolgári aktivitás igénye erősödött. Mi pedig, akik a képviseleti demokrácia cizellált intézményei között mozogtunk, nem értettük, miért ostromolják ezt az erődöt. Nem vettük észre, hogy a pártrendszer bezárkózik az elitbe, mozgalmi és részvételi elemekkel kellene felfrissíteni.

 A Fidesznél kezdetben harmincöt év volt a korhatár.

U. P.: A régi és a jelenlegi Fidesz között nincs hasonlóság.

L. I.: A generációs definícióknak az a veszélyük, hogy állati könnyű kiöregedni belőlük.

 A kor elszállt, a politikai hatalom maradt.

U. P.: A Fidesz kétszer is lecserélte az identitását: volt liberális, majd polgári konzervatív, most csak konzervatív. De hogy valójában mi maradt belőle, azt nehéz definiálni.

L. I.: Már nem fiatal, nem demokrata és nem is polgári.

U. P.: Az MSZP 2010-es fiatalítása sem volt olyan egyszerű, mint tervezték. Például Barabás János választmányi elnökhelyettes az MSZMP KB tagja volt. Ilyen emberekkel és a hozzájuk kapcsolódó gondolati körrel nem szakítottak, így a fiatalítás sem sikerült. A sajtótájékoztatókat tartó pár ember ugyan lecserélődött fiatalabbra, de bőven maradtak a pártban az „elmúlt nyolc évhez” kapcsolódó arcok. Ildikó ennek ellenpéldája, hiszen hátralépett.

L. I.: Barabás János az MSZP egyik alapítója, a reformkommunista szárnyhoz tartozott, és a barátom is. Ha a Fidesz képes volt többször ruhát és agyat cserélni, akkor miért nem fogadjuk el, hogy Barabás generációja képes felfogni a demokrácia kihívásait? Ha azt gondoljuk, hogy ez nem lehetséges, oda jutunk, hogy itt mindenki úgy maradt, ez egy demokrácia ellen beoltott ország: Kádár népe, ami tényleg gyilkos közhely. Pont ezért kéne elfogadni nemcsak a viszonyok, de a lélek, a gondolkodás modernizációjának lehetőségét is.

U. P.: Az MSZMP totalitárius rendszert üzemeltető állampárt volt, míg a Fidesz, akárhogy kritizálom is, nem. A kettőt nem lehet egy lapon említeni.

L. I.: Az állampárti múltat valóban nem lehet semlegesnek tekinteni, mindnyájunknak színt kell vallani, mit milyen okból, milyen hittel, minek a reményében vállaltunk benne. El tudom fogadni azt is, hogy valaki liberális volt, most meg nem, de hogy egyetlen reflexiója se legyen a váltás okairól, azt semmiképp.

 Egy pártnak feladata biztosítani a saját utánpótlását? A Fidelitas és az ifjú szocialisták nem igazán sikeresek ebben.

U. P.: A Fidesz hosszú kormányzásának egyik hátránya, hogy olyan emberek érkeznek az ifjúsági szervezetekbe, akiket csak a pénz érdekel. A Nógrád megyei Fidelitas minapi kabaré-sajtótájékoztatója ennek elképesztő megjelenése. Olyan emberek vannak a szervezetben, akik bármit gondolkodás nélkül elmondanak. Pedig ha valakinek soha nincs saját véleménye, akkor mit akar Magyarországgal kezdeni azon kívül, hogy beül az V. kerületi vagyonkezelő felügyelőbizottságába? Ezen kívül mit tud Böröcz Trafik László Fidelitas-elnök úr mondani?

L. I.: Az ifjúsági szervezetek egyik pártnál sem tudták igazán biztosítani a rendszerszintű utánpótlást. Talán most a civil világból van erre lehetőség, melynek tagjai amúgy nagy részben fiatalok.

U. P.: A párt manapság nem szexi. Ha egy kocsmában megemlítem, hogy politikus vagyok, nem szívesen beszélgetnek velem tovább.

 A Momentum mégis erre alapoz, látszólag sikeresen.

U. P.: Ebben az esetben nemcsak a múltra, hanem az osztályhelyzetre is reflektálni kell. Én is a Momentum szociokulturális közegéből származom: budai, tehetős, külföldön tanult réteg. Nekünk van anyagi hátterünk, időnk, energiánk, tudásunk és lehetőségünk politizálni. Az, hogy a Momentum itt tart, ebből a helyzetből következik.

L. I.: Én nem követelném a Momentumtól, hogy reflektáljon az osztályhelyzetére. Jó helyre születni nem bűn, hanem felelősség.

 Pártok működéséhez tudás, kapcsolati háló, tapasztalat szükséges, amihez évek kellenek.

L. I.: A politikának valóban vannak szakmai fogásai, de ezeket nem kell túldimenzionálni és misztifikálni. A korábbi tapasztalat ma már nem biztos, hogy érvényes. Egy új párt vagy mozgalom létrehozásában Péter tapasztalata most már többet ér, mint az enyém. A két előnyt – a tapasztalatot és a kapcsolati hálót, valamint a morális folttalanságot és az innovatív képességet – néha nem ártana összetolni.

 Ez úgy hangzik, mintha újra ellenzéki összefogást sürgetne, ami 2014-ben sem sikerült.

U. P.: Az ilyen jellegű együttműködés kizárólag egy-egy konkrét ügy kapcsán alakulhat ki, mint például Paks II.

L. I.: A közös politizálás – akár egy ügy mentén, akár tartósan – lehetséges, szerintem szükséges is, csak épp annak technikáját nem szabad kampánytémává tenni.

U. P.: Talán épp Ildikó mondta valamikor, hogy nem szabad megmutatni, hogy készül a kolbász.

L. I.: Így van ez a gyerek- és a pártkapcsolat-csinálással is. Csak az eredményét szokás mutogatni. n