Utolsó útjára indult az ország véleménydiktátor celEBje, Demény, az imádnivaló, „kötsög” vizsla, akinek mindig mindenről volt véleménye. Magos Judit, aki könyveket írt Deményről, közösséget épített a sajátos karakterű kutyája követőiből, kedden közölte a közösségi médiában, hogy Demény átkel a szivárványhídon.
Jól indul a 2025-ös év: néhány izgalmas könyv már meg is érkezett.
Megyeri Jonatán rabbi és a felesége, Szilánk Zsuzsa beengedték az ATV Heti Napló Sváby Andrással stábját, így a tévénézők is láthatták, milyen egy igazi sábát.
Az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-jei határozatával január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Az emléknap a legnagyobb második világháborús megsemmisítő tábor, az auschwitzi koncentrációs tábor január 27-i felszabadításának évfordulója.
Bár nem kirívó mértékben, de jelentősen emelkedett az elmúlt időszakban a mozijegyek ára.
2024. szeptember 8., 12:49
Mi minden van egy falusi búcsúban? Az eszem-iszom, dínom-dánom mellett a hagyományok őrzése, a falu védőszentjének tisztelete, a vallási ünnep ugyanúgy része a búcsú több napon át tartó ünnepségének, mint a vurstli vagy a körhinta. Hogyan ünneplik ma a falusi búcsút és milyen a búcsú látványosságait szolgáltató családok élete? Ennek jártunk utána!
2024. szeptember 4., 07:00
Máté Gábor meglehetősen érdekes körülmények között szerződött le a Katona József Színházba. Előbb meghívott vendégként címszerepet kapott, majd végleges érkezésekor többen is – köztük Eperjes Károly – felmondtak a színházban. Ám hogy a két dolog között van-e összefüggés, az kizárólag a 168.hu felületén látható exkluzív videóból derül ki. Ne hagyja ki!
2024. szeptember 3., 15:34
A Kossuth-és Jászai Mari-díjas színművész, Hegedűs D. Géza lett a nemzet színésze.
2024. szeptember 3., 07:00
Kevesen tudják, hogy Máté Gáborra nem csak a színház tett mély benyomást, hanem az újságírás is. Utóbbi ráadásul majdnem ketté törte az életét. A budapesti Katona József Színház igazgatója többek között erről beszélt a 168.hu felületén most exkluzív módon látható Dobd be magad! című műsorban.
2024. szeptember 2., 12:39
Különleges programokkal várják az érdeklődőket a Zsinagógák Hetén.
2024. szeptember 2., 07:00
Hamarosan indul Réczei Tamás Dobd be magad! című beszélgetős műsora, melynek első vendége Máté Gábor lesz. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész és rendezővel, a budapesti Katona József Színház igazgatójával készült beszélgetés elsőként a 168-on látható.
2024. augusztus 31., 11:13
Meghalt a Szerelem első vérig rendezője, Dobray György.
2024. augusztus 29., 09:11
Az elmúlt évekhez hasonlóan nagyszabású programokkal és számos különlegességgel rendezik meg idén is a Zsinagógák hetét. A szeptember 18. és október 7. között zajló, vidéki helyszíneket is magába foglaló rendezvénysorozat idején az érdeklődők ismét betekintést nyerhetnek a hazai zsidó közösség életébe és megismerhetik közösségi tereket.
2024. augusztus 27., 12:46
A tragikus hirtelenséggel elhunyt Mihályi Győző halálhírét a a József Attila Színház tudatta.
2024. augusztus 20., 14:45
Megszólalt Rákay Philip a Most vagy soha című filmről, amelyet augusztus 20-án láthatnak először a tévénézők.
2024. augusztus 19., 15:57
83 éves korában meghalt John Aprea. Halálhírét menedzsere, Will Levine jelentette be.
2024. augusztus 18., 10:13
Alain Delon békésen hunyt el Douchyban található otthonában három gyermeke és családja körében. A színészlegenda 88 éves volt.
2024. augusztus 17., 17:38
Meghalt Novák Ferenc Tata a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas magyar koreográfus, rendező, etnográfus.
2024. július 31., 13:12
Andy Vajna producer, volt filmügyi kormánybiztos születésének évfordulóját a Magyar Hollywood Tanács nyilvánította emléknappá.
2024. július 31., 13:01
Életének 72. évében meghalt Mareczky István, a P. Mobil zenekar dobosa.
2024. július 30., 13:40
Király Levente olyan szerepekben alkotott maradandót, mint a Rómeo és Júlia Mercutiója, a IV. Henrik Falstaffja. Ám amivel pályája során talán a leginkább azonosították: Tevje, a Hegedűs a háztetőn című világhírű musicalből.
2024. július 29., 12:34
Az ókori Róma legfontosabb útját, a Via Appia Anticát védetté nyilvánította az Unesco.
2024. július 24., 12:23
A rakpart a kultúra és szórakozás helyévé válik július 26-tól, megrendezésre kerül ugyanis az első Viadukt Fesztivál a Viadukt Bárban és az előtte elterülő Duna-parton.