Ha hihetünk a Márton-napjának, kemény telünk lesz

„Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható” – így szól a Márton-napi jóslat. Eszerint kemény telünk lesz. De mit is ünneplünk Márton-napkor és milyen szokások, hagyományok kapcsolódnak hozzá?

2024. november 11., 14:51

Szerző:

Márton-napja számos néphagyomány középpontjában áll, nemcsak Magyarországon, hanem más országokban is – írja a life.hu.

Innen ered a Márton-napi ünnep

A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria nevű városában (mai Szombathelyen) látta meg a napvilágot 316-ban vagy 317-ben egy római tribunus (elöljáró) fiaként. A római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odaadta meleg köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában.

Ettől kezdve Istent szolgálta, megkeresztelkedett. Misszionáriusként sok jót cselekedett. Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké akarták szentelni. A monda szerint mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulva Márton rejtekhelyét. Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.

Szent Márton kultusza a Pannónia területén már a honfoglalás előtt is virágzott. Szent István tisztelete jeléül a zászlaira a hadvezér Márton képét festette. A hagyomány szerint a szent egy álomban sietett a király és az ország védelmére. Így Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa lett.

Szent Márton tiszteletére épült a pannonhalmi bencés apátság is, mert úgy tartották, a szent ott született. Mára azonban a történelemtudomány minden kétséget kizáróan bizonyította, hogy Szent Márton Savaria, vagyis Szombathely szülötte.

A római mitológia is kapcsolódik e naphoz. November 11-e a téli évnegyed kezdő napja volt: megkóstolták az új bort és az új termés is kitartott bőven, így nagy eszem-iszomot tartottak, hogy jövőre is jó termés legyen mindenhol. A rómaiak Aesculapiust, az orvosistent ünnepelték ilyenkor, s ludat öltek, amely a hadisten, Mars szent madara volt. A keresztény naptárban is ez alapján kapott helyet: a lúd római neve “avis Martis” (Mars isten madara); régi szófejtéssel „Márton madara”-ként ünnepelték, így nem kellett eltérni a lúdlakomák évnegyedkezdő római szokásától.

A reformációnak korában is folytatódott a hagyomány: a protestánsok Luther Márton neve napján emelgették a poharaikat ilyenkor.

Mit mutat a Márton-napi időjárás?

Ehhez a naphoz számos érdekes babona és népszokás kapcsolódik. Márton nap a gazdasági év lezárását jelzi, hiszen ilyenkor fejeződtek be a munkák a földeken és vette kezdetét a téli időszak. Így különös jelentősége volt a termés és a várható időjárás megjóslásában.

Márton-napi időjósláshoz kapcsolódik egy olyan hagyomány, mely szerint a ropogósra sült libának a mellcsontjáról óvatosan lefejtették a húst, és amennyiben az fehér színű és hosszú volt, akkor hosszú, havas, hideg télre számítottak. Ha a mellcsont barna és rövid volt, akkor karácsonykor sáros időre lehet számítani.

Az aznapi időjárásnak viszont az ellenkezője várható: „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.” Másik megfogalmazásban: „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.” Sokfelé úgy vélik, hogy az aznapi idő a márciusi időt mutatja. A néphit szerint a Márton-napi eső utána rendszerint fagy, majd szárazság következik. Az őszi időjárás a bor minőségére is hatással van: „A bornak szent Márton a bírája”, amit lehet úgy is érteni, hogy ilyenkor már iható az újbor.

Eszerint idén elég kemény tél vár ránk. 

Szent Márton vesszeje

A pásztorok ezen a napon egy köteg vesszőt adtak ajándékba azoknak a gazdáknak, akiknek a barmai kijártak a legelőre, a csordába. Ez a nyaláb vessző volt Szent Márton vesszeje. Márton vesszeje többágú volt, s úgy tartották, ahány ága van, annyit malacozik a disznó. Tavasszal pedig ezzel a vesszővel hajtották ki az állatokat.

 

Fotó: garten-gg via Pixabay 

Az elmaradhatatlan Márton-napi libalakoma

A Márton-napi libalakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. Ekkor vette kezdetét a téli pihenő időszaka, a cselédek ilyenkor kapták meg az évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni.   Márton-napon országszerte lakomákat rendeztek, hogy egész esztendőben bőven ehessenek, ihassanak. Úgy tartották, minél többet isznak, annál több erőt és egészséget isznak magukba. Ilyenkor már le lehetett vágni a tömött libát.

A hiedelem szerint Szent Márton napján ludat illik enni, mert aki Márton napján nem eszik libát, az egész évben éhezni fog. A liba húsából szokás volt a papnak is küldeni, mégpedig az állat hátsó részéből. Innen ered a „püspökfalat“ szavunk is.

„A bornak Márton a bírója“ – tartja a hiedelem, azaz ezen a napon az újbort mindenképpen meg kell kóstolni. A must ilyenkor változott borrá, az egész évi fáradozás gyümölcse ekkor mutatkozott meg, az eredménnyel pedig szívesen el is dicsekedtek a boros gazdák. Márton a nagyobb borvidékeken az újbor védőszentjeként is ismert.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: music4life via Pixabay)