Előre megmondom, elnézően fogok bánni ezzel a közhelyközeli filmalkotással.

Cserje Zsuzsa dramaturg, színházi rendező. Meg fesztiválalapító és múzeumteremtő is. A Nógrád megyei Terényben egy gyönyörű parasztházban rendezett be Gombamúzeumot.

Egyikük patológus professzor, a Semmelweis Egyetem tanára, az Európai Patológus Társaság vezetőségi tagja. Másikuk Kossuth-díjas színész, a budapesti Katona József Színház művésze. Kulka Janina és Kulka János a 168 Óra kérésére először vállalkozott arra, hogy páros portréban „rajzoljuk meg” párhuzamos sorsukat. (Részlet az írásból.)

Az idei Krisztina-díjat Gálvölgyi Judit műfordító, Gálvölgyi János Kossuth-díjas színművész felesége veheti át augusztus 5-én Gyémánt László Kossuth-díjas festőművésztől.

Korunkban már a társadalomtudósok egy része is fennen hangoztatja, hogy a házasság intézményének leáldozott, túlhaladta a modern civilizáció. A szingliség új, trendi és a média által is sokat propagált életforma lett. A párkapcsolatok sosem látott mértékben szabadultak fel a “kötöttségek” alól, nem igen vannak érvényes normák, sem a jogviszonyokat, sem akár a nemeket illetően... Ugyanakkor a mentális egészséggel foglalkozó kutatások rendre arra jutnak, hogy az egyik legerősebb egészségvédő faktor egy ember életében a “harmonikus család”, márpedig ennek alapja, centruma csakis a harmonikus házasság lehet...

Az Uránia méltán népszerű Metropolitan-sorozata (amellyel csak a szintén méltán népszerű Globe-sorozat versenyezhet) nyáron szokás szerint üdítő „felújításokkal” szokott jelentkezni. A múlt héten például Donizetti egyik leggyakrabban játszott vígoperáját, Az ezred lányát tűzték műsorra – nem mondhatni, hogy telt ház mellett.

A Mindent Éváról amerikai kultfilm lett Bette Davis főszereplésével. A színművet az Orlai Produkció előadásában most Szombathelyen mutatják be, szeptembertől pedig a budapesti Belvárosi Színházban megy.

„A revízió a legnagyobb veszély – mondta gróf Teleki Pál, a revizionista politikát folytató Magyar Királyság miniszterelnöke 1940 karácsonyán privátim –, de ez ellen nem tehetek semmit, mert belebukom. (...) Ha nem birok velük, főbelövöm magam.” És maradt a helyén a „visszatért szép Délvidékünk, / visszaadta Horthy nékünk, / vigyázott mireánk” giccses hazugságáig. Csak akkor nyúlt a pisztolyért. És ezután még kölcsönös nagy vérengzések estek. Sok özvegyet és árvát termelt a háború. Ám ekkorra már azt hirdették a Rádió Budapest krónikáiban: „Ismét harcol a magyar. Az önvédelem adta kezébe a fegyvert , és ő bátran elfogadta.”

Kevés város lakik benne oly mélyen a saját történetében, mint Bécs. (Ez a mondat nem jelenti azt, hogy ne a jelenben élne ugyanakkor – és hogy ne volna igazi jelene. Hogy ne épülne benne hónapról hónapra valami új, hogy ne adnának át – félévente – egy metrószakaszt, hogy ne nyílna meg egy új múzeum, színház, koncertterem.)

Nyilván sokan felkapták fejüket az idősebbek közül, amikor a Dallasban valaki egy pohár Shirley Temple-t rendelt. Nem tudtuk meg később sem, miből áll az ismeretlen koktél, A kis hercegnő című filmben ugyanis csak tejet iszik hétévesen a Sirlej, ahogy a pesti srácok mondták, az abszolút kedvencnek kijáró névelővel. Felfedezése és üstökösi pályája Mary Pickfordéhoz és Jackie Cooganéhoz hasonlatos.

„A vetítést vita követte.” A Filmátvételi Bizottság (FÁB) jegyzőkönyvei 1968–1989 című vaskos kötet tényregényeket megszégyenítő alapossággal taglalja a hazai filmforgalmazás Kádár-kori műhelytitkait. Miért nem láthattuk idejében A cápát, Az érzékek birodalmát vagy A keresztapát? Gál Mihály csaknem 800 oldalas dokumentumgyűjteményéből megtudhatjuk, miért és hogyan késtük le a filmszenzációkat.

Ahogy elnézem az utóbbi időkben kiépült köztereket, a szívem fájdul meg, hogy mennyire fantáziátlanok, faltól-falig kővel kirakottak.

– Hova megyünk ma? – kérdeztem apámtól a 39-es buszon, amint zötykölődtünk a belváros felé az Üllői úton. A hatvanas évek első felében jártunk. Akkortájt, a Kádár-rendszer konszolidációja idején jött divatba Magyarországon a válás, bár igazából fogalmam sincs, hogy volt-e összefüggés a szocializmusnak nevezett rendszer megszilárdulása és a válások gyorsan növekvő száma között.

Három éves korában költöző madár akart lenni, mert nem szívlelte a teleket. Ötévesen viszont már határozott elképzelése volt, hogy ő bizony tanárnő lesz. A hagyományos iskolarendszeri keretek között a tanítás végül is nem jött össze, de József Attilát idézve ő nem középiskolás fokon tanított egész eddigi életében.

Hát itt bizony több mindenki van magánkívül. Naprakészen. Nem hiába írnak kísérleti arcátültetésről, élő holttestről (mint Tolsztoj), elcserélt fejekről (mint Thomas Mann), az egymással játszó, egy személyben dorbézoló két macskáról (Karinthy), itt valami igencsak lóg a levegőben.

Aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók. Ez jutott eszembe Szénási Sándor Kollegák jobbról című írása kapcsán. (168 Óra, 2015. július 16.) Szerencsére a szerző ellenállt! Mint mondja: „egy árva tanulságot sem tudok ide írni...” Ha nem veszi rossz néven, én megteszem.