A felesége története
„A mester én vagyok!” – hirdeti a kiállítás címeként az elhíresült Füst Milán-idézet. Igaz. De az is igaz, hogy a mesterré váláshoz, a mesterszerep tökéletes eljátszásához egy tökéletes segítő is kellett, akit – jegyezzük meg ezt a nevet – Hefler Erzsébetnek hívtak.
Ő volt Füst felesége, aki évtizedeken át odaadóan szolgálta férjét és aki megteremtette azokat a viszonyokat, melyek között Füst Milán mester-sége ily széleskörűen kibontakozhatott.
Mert a szegény trafikosnő évtizedekig nélkülöző fia persze egész életében szerepeket játszott. A zseniális költő és meg nem értett dráma- és prózaíró szerepét nem volt nehéz alakítania, hiszen tényleg ez volt, zseniális költő és prózaíró, akit csak kevesen értettek meg. Ezeket jól lehet alakítani éhezve, a trafik mögötti kis szobában is. De a látomásos-neuraszténiás művészt, aki depressziós szakaszaiban hónapokra elegáns, nyugat-európai szanatóriumokba vonul a világ elől, s aki hét éven át ír egy regényt, feledve a családfenntartás nehéz terheit, már csak úgy lehet, ha valaki leveszi vállunkról a mindennapi gondokat, s nekünk csak az alkotás démonaival kell küzdenünk. A bölcs kádi, a reneszánsz költőfejedelem szerepe is akkor az igazi, ha a tér, amelyben mindez megjelenik, (művész)fejedelmien van berendezve. És ehhez is kell valaki, aki ezt berendezi helyettünk.
Füst Milánnak nagy szerencséje volt. 1923-tól kezdve, amikor elvette Hefler Erzsébetet, kedvére felülemelkedhetett a világon: meg is tette. Az asszony pedig nemcsak férje halálig, hanem azon túl is Füst Milánnak élt. Díjakat alapított, alapítványt hozott létre, mely ápolja Füst emlékét. Egyben tartva az értékeket, kiadásokat, fordításokat segítve. Most például ezt a kiállítást köszönhetjük neki a PIM-ben, melyben felvonulnak a Füst-hagyaték legfontosabb képzőművészeti darabjai, többek között Berény-, Gulácsy-, Tihanyi-, Bernáth-képek és megannyi értékes bútordarab, hogy a látogató elképzelhesse, milyen körülmények között élt a „mester”, Füst Milán.
Nősülni tudni kell – megint ez a fő tanulság.
