Éhség nem férhet hozzá – Nemzeti Minimum koncert

„A mindenkori kormány dolgozzon ki olyan új gyermekétkeztetési hálózatot, amellyel minimalizálni lehet az éhező gyerekek számát Magyarországon, és garantálja erre a fedezetet a mindenkori költségvetésben.” – ezzel a céllal jött létre a Nemzeti Minimum. A látvány- és díszlettervező Horgas Péter akkor indította el ezt a civil kampányt, amikor egy tanulmányban azt olvasta: ma Magyarországon legalább 40 ezer gyerek nap mint nap nem jut minőségi ételhez, és több mint százezer fiatal rendszeresen éhezik. Kiállás és kiáltás a Nemzeti Minimum szeptember 26-i koncertje a Papp László Sportarénában – több mint száz előadó-művésszel.

2015. szeptember 21., 14:16

2015. szeptember 26. (szombat), 10.00-22.00,
Papp László Budapest Sportaréna

A Nemzeti Minimumhoz művész, újságíró és civil területen dolgozó barátait hívta segítségül Horgas Péter, velük indította el a civil kampányt. Az ügyet támogatják – többek között – a történelmi egyházak, civil szervezetek, szeretetszolgálatok. A Minimum Facebook-oldalán is olvasható Várszegi Asztrik főapát és Székely László, az Alapvető Jogok Biztosának támogatói nyilatkozata. Balog Zoltán minisztertől állami napként, ingyen megkapták (a szolgáltatásokkal együtt) a koncertre és az azt megelőző próbanapra a Papp László Sportarénát.

A Minimum-csapata nem gyűjt pénzt, hanem kihangosítja a problémát, és mediálni próbál a politika és a civilek között. Szakmai beszélgetéseket és workshopokat szervezett, összehívta a gyermekétkeztetéssel foglalkozó civil szervezeteket, hogy szakmai javaslatot dolgozzanak ki a törvénymódosítás háttereként. A Nemzeti Minimum szakértői csapata átfogó választ keres a problémára, amelyet – tudja – nem old meg az ételosztás és az adománygyűjtés. A gyermekek éhezése önmagán túlmutató kérdés, összefügg a szülők szegénységével, a vidéki munkanélküliséggel, az állam szociálpolitikájával, és a rosszul tápláltságnak hosszú távú, súlyos következményei vannak a gyermekek egészségére és jövőképére nézve is – ez pedig minden felelősen gondolkodó felnőtt szerint megengedhetetlen.

Az alapító csapat tagja a zenész Bornai Tibor, ő írta a Minimum dalát is, a Háttal a napnak címűt, amelyet tizenegy művész ad elő. Sokat köszönhet a kampány a színész-énekes Szinetár Dóra támogatásának, aki szintén fellép a szeptember 26-i Nemzeti Minimum-koncerten. A 12 órán át tartó eseményen több mint száz előadóművész ad hangot annak: minden fiatalnak joga van az örömteli gyerekkorhoz!

A koncert további célja, hogy felejthetetlen órákat kapjanak a mélyszegénységben élő gyerekek közül jó páran. Ezért a koncertre szeretnének elhívni 2000 olyan fiatalt, aki még sosem járt Budapesten, nem is álmodhatott ilyen eseményről.

Délelőtti programok – a Budapest Bábszínház szervezésében – a kisebb gyerekeknek szólnak, a kora délutáni a nagyobbaké, az este inkább a felnőtteké. Délután két órakor hangzik el a Nemzeti Minimum dala a fellépők előadásában. A közös dal után a parlamenti pártok egy-egy női képviselője ismerteti azt az országgyűlési határozatot, képviselői indítványt, amely elindítja a törvénykezési folyamatot; ez garantálhatja a magyarországi gyermekéhezés felszámolását.

Bár a program összes résztvevője ingyen dolgozik, térítésmentesen nyújtja szolgáltatásait, a koncerten, vannak olyan költségek, amelyekről nem lehet lemondani (többek mellett a szerzői jogok), ezért a jegy ára 1000 forint. Támogatókat azért keresnek – már találtak szép számmal –, hogy az ország különböző részeiről elhozhassák a gyerekeket a koncertre, akiknek természetesen az ellátásáról is gondoskodnak.

Minden kiadást és bevételt nyilvánossá tesznek, az elmaradhatatlan költségek után a megmaradt összeget egy krízisalapba fizetik. Ez az önhibájukon kívül bajba jutott, gyerekétkezéssel is foglalkozó alapítványok megsegítésére jön létre L. Ritók Nóra javaslatára.

A tervek szerint szeptember 26. hivatalosan is a Nemzeti Minimum Napja lesz.

A Nemzeti Minimum honlapja:

www.nemzetiminimum.hu

Facebook-oldala:
https://www.facebook.com/pages/MinimuM/842311305833134

A koncert esemény-oldala:
https://www.facebook.com/events/386326794891119/

A Háttal a napnak című dal:

https://app.box.com/s/70vmixi8tntqa054bjwubsp001rp10fw

Jegyvásárlás:

http://broadway.hu/nemzeti-minimum-koncert-budapest


A Minimum-program kezdeményezői:
Balogh Zsolt – vezető technikus
Bodor Johanna – koreográfus
Bornai Tibor – zenész, zeneszerző
Csoszó Gabriella – fotográfus
Galkó Balázs – színművész
Gálvölgyi Dorka – rendezvényigazgató
Gulyás Nelli – gyártásvezető
Horgas Péter – díszlettervező, a Nemzeti Minimum alapítója
Kovács Ádám – szociálpolitikus
Liptay Gabriella – közgazdász-szociológus, kommunikációs szakértő
Sándor Erzsi – újságíró
Szabó Dominika – kommunikáció szakértő
Szemere Katalin – újságíró
Szinetár Dóra – színművész