Magyar idő szerint március 3-án hajnalban adták át 97. alkalommal az Oscar-díjakat, mutatjuk a nyertesek teljes listáját.
Idén nem sikerült magyar szakembernek Oscar-díjat nyernie, Jancsó Dávidot végül nem díjazták A brutalistáért.
A tavasz első honapjában is akad olyan könyv, amit érdemes lesz elolvasni.
Február 28-án Tompos Kátya-emlékkiállítás nyílik a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
Hétfő hajnalban 97. alkalommal adják át az Oscar-díjakat, most eláruljuk, mekkora esélye van Jancsó Dávidnak arra, hogy megnyerje a kategóriáját.
2010. szeptember 8., 12:21
Tudásra szomjazik? Kikapcsolódásra vágyik? Tartozzon Ön is a Scolar-könyvek egyre bővülő olvasótáborához! Csak három kérdésre kell válaszolnia, és öné lehet a Scolar Kiadó által felajánlott értékes könyvcsomag!
A helyesen válaszolók között négy könyvet sorsolunk ki a Scolar Kiadó újdonságai közül. A megfejtéseket szeptember 15-én, szerdán 12 óráig várjuk.
2010. szeptember 7., 16:41
2010. szeptember 12-én rendezik a Magyar Dal Napját, melynek idén kiemelt helyszíne lesz a Klubrádió előtti színpad. A rádió egyébként azt is ünnepli ezen a napon, hogy ötéves Basszus című, kizárólag magyar zenészekkel foglalkozó műsora.
2010. szeptember 7., 12:44
Németország ismeretesen (ismét egyszer) az európai filmművészet egyik központja. Így nem meglepő, ha itt is kivirult a filmes humor – s még kevésbé meglepő, hogy nem csak a saját produkciókat, hanem a tengerentúli vetélytársakat veszi célba.
2010. szeptember 7., 06:16
A Sixtus-kápolnát fenyegető veszélyre hívta fel a figyelmet a világ egyik legnagyobb és leglátogatottabb művészeti gyűjteményének igazgatója. Nem tűnik biztosnak, hogy Michelangelo freskóit unokáink is látni fogják.
2010. szeptember 6., 22:18
A héten jelent meg az Ab Ovo Kiadónál Bächer Iván Megyek Budára című kötete, amely a Lipócia folytatása. Ebből közlünk három részletet.
2010. szeptember 6., 19:16
Nem biztos, hogy elsőként a Playboy jut eszünkbe, ha a világ jelentős irodalmi folyóiratait akarjuk rangsorolni. Pedig az amerikai férfimagazin közönsége tudja, hogy a dögös címlapfotók mögött igényes irodalmi rovat is megbújik. A legújabb számban például két alig öltözött nyuszihölgy fotója között Gustave Flaubert Bovaryné című remekművének egy fejezete olvasható.
2010. szeptember 5., 09:04
Sajdik Ferenc nyolcvanéves.
2010. szeptember 5., 04:51
Életének 84. évében elhunyt Bánffy György Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a József Attila Színház művésze.
2010. szeptember 4., 18:06
Úry Ibolya nevét jól ismerte és tisztelte a képzőművészszakma apraja-nagyja az elmúlt évtizedekben. Azon művészettörténészek közé tartozott, akik igazán szolgálatnak fogták fel a munkájukat.
2010. szeptember 3., 20:58
Szeptember 5. különleges vasárnapnak ígérkezik a MÜPÁ-ba látogatók számára. Péterfy Boriék ezúttal a februárban megjelent különleges, akusztikus albumot, a CD és CD+DVD formátumban is kapható 2B című korong anyagát mutatják be.
2010. szeptember 3., 16:26
Életének 84. évében elhunyt Bánffy György Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a József Attila Színház művésze - tudatta a budapesti teátrum pénteken az MTI-vel.
2010. szeptember 3., 10:36
Most kivételesen nem a filmhez kerestem mozit, hanem fordítva: a mozihoz kerestem filmet. Itt, Balatonszegen ugyanis egyetlen vetítőhely létezik, az is csak nyaranta, lévén kertmozi.
2010. szeptember 3., 05:09
Korszakváltást jelent az idei ősz a Bécsi Operában. 19 év után távozik Ioan Holender, átadja helyét a Dominique Meyer- Franz Welser-Möst igazgatópárosnak. Úgy tűnik, a személycserével stílusváltás is jár. Egy dologban biztosak lehetnek a Bécsi Opera rajongói: a színvonal marad.
2010. szeptember 2., 19:56
Kemal Atatürk (törökök atyja), a török modernizáció nagy államférfia 1924 és ’29 között visszaszorította a vallási főiskolák, az egyházi bíróságok szerepét, betiltotta a dervisrendeket, az iszlám fezt, és bevezette a latin betűs írást. Reformjaihoz jól képzett értelmiség szükségeltetett.
2010. szeptember 2., 05:45
Az Örkény Színház Kihagyhatatlan című bulvárvarietéje a műfaj különféle területeit mutatja meg. A hétköznapi bulvártól a politikain át a kulturálisig. A darab szerzőjével arra is keressük a választ, vajon ki lehet-e gyógyulni a bulvár okozta szellemi, emocionális sérülésekből. SZTANKAY ÁDÁM interjúja.
2010. szeptember 1., 05:43
Kimagasló évad után nem kevésbé eredményes új szezonra készülnek a Békés-megyei Jókai Színházban. A tavalyi legemlékezetesebb előadások továbbra is műsoron maradnak.
2010. szeptember 1., 05:37
Második otthona a budai Mandragóra kávéház. Egykor Pege Aladárt kísérte itt dobon. De nemcsak az ütőhangszerek mestere: filmes díszlettervező és festő is. Alkotásait hollywoodi sztárok és a világ vezető politikusai is őrzik. Amúgy megszállott környezetvédő, eladott műveinek árát jótékonysági célokra fordítja. Nemrég a Ráday utcai Filmesházban nyílt kiállítása. SÁNDOR ZSUZSANNA írása.