2010. augusztus 24., 08:29

Egyiptomban hétfőn letartóztatták a kulturális minisztérium egy magas rangú tisztségviselőjét. Állítólag ő tehető felelőssé a hanyag biztonsági körülményekért, amelyek miatt lába kélt egy van Gogh-festménynek szombaton.

2010. augusztus 23., 15:24

Nagyszerű volt az időzítés. Alig egy nappal a Rómeó és Júlia salzburgi bemutatója előtt vetítette az osztrák televízió az Anna Netrebkoról készült dokumentumfilmet. Akit érdekelt, megtudhatta, milyen egyszerű, kedves, természetesen vidám az a fiatal anyuka, aki egyébként az operaszínpad koronázatlan királynője – szinte minden szerepében.

2010. augusztus 23., 09:23

Több ezer ember vett részt az első alkalommal megrendezett Kolozsvári Magyar Napokon. Kolozsvár 1316-os megalapításának 694. évfordulójára kitűzött városnapok vasárnap este értek véget, a város főterén tartott szimfonikus koncerttel.

2010. augusztus 21., 17:51

A világörökség e darabját most éppen 2900-an lakják. És még (sub specie aeternitatis) vagy harminc-negyven generáció egymáson, ide temetkezve, elfelejthetetlenül.

2010. augusztus 20., 15:47

A Fidelioval kezdődik Grafeneggben a nyár utolsó nagy fesztiválja, amelynek immár nemzetközi rangja van. Rudolf Buchbinder intendáns az idei nyárra is világhírű muzsikusokat hozott el az alsó-ausztriai kastélyba. A parkban három éve átadott modern hangversenyszínpadon szinte szünnap nélkül követik egymást az események.

2010. augusztus 20., 08:51

Néptánctalálkozóval, búcsúval, színes programokkal készülnek Erdély-szerte augusztus 20-ra, Szent István napjának megünneplésére - írja az Új Magyar Szó című bukaresti napilap. Kolozsváron csütörtökön kezdődik a 12. Szent István-napi Néptánctalálkozó, és idén első ízben Székelyudvarhelyen is megünneplik Szent István napját. Spanyolországi baszk és mexikói táncos csoportok jelentik az újdonságot a Kolozsváron csütörtökön kezdődő 12. Szent István-napi Néptánctalálkozó programjában. A fesztivál hat napja alatt kilenc ország mintegy 360 hagyományőrző fiatalja lép fel, Kolozsváron kívül összesen hat partnertelepülésen, például Bánffyhunyadon, Bonchidán és Magyarfenesen.

2010. augusztus 19., 08:05

Nem újkeletű módszer, hogy egy kiváló művészi alkotás alapötletét „kölcsön veszik” egyik másik, esetleg az eredetinél sikeresebb produkcióhoz. Különösen az amerikaiak élnek szívesen ezzel az eszközzel. Most a Los Angeles Times azt találta írni, hogy a világszerte nagy népszerűségnek örvendő Szex és New York című szappanopera tulajdonképpen nem más, mint Michelangelo Antonioni 1955-ös Barátnők című alkotásának a sorozattá változtatása és amerikanizálása.

2010. augusztus 18., 17:11

Clint Eastwood Hereafter című, a halál utáni léttel foglalkozó filmje zárja a szeptember végén kezdődő New York-i Filmfesztivált, amely hagyományosan a művészfilmek nemzetközi mustrája - írja az MTI.

2010. augusztus 18., 11:54

Tudásra szomjazik? Kikapcsolódásra vágyik? Tartozzon Ön is a Scolar-könyvek egyre bővülő olvasótáborához! Csak három kérdésre kell válaszolnia, és öné lehet a Scolar Kiadó által felajánlott értékes könyvcsomag!

A helyesen válaszolók között három könyvet sorsolunk ki a Scolar Kiadó újdonságai közül. A megfejtéseket augusztus 17-én, kedden12 óráig várjuk.

2010. augusztus 18., 11:25

A nagy népszerűségű nosztalgialemezek (nosztalgiacédék, hogy egészen pontosak legyünk) túl vannak az első körön: már megjelentek a legismertebb énekesek (Kapitány Annitól Ákos Stefiig és vissza) és a legismertebb szerzők (Fényes Szabolcs és Horváth Jenő, hogy csak kettőt említsünk) válogatásai.

2010. augusztus 17., 19:38

Nem értek egyet a fanyalgókkal. Akik úgy látták, túlságosan nehezen áttekinthető, esetleges, zsúfolt kiállítás ez itt a Budapesti Történeti Múzeumban. (Budai bürger, pesti polgár – polgári értékrend, polgári mentalitás a 19. századi Pest-Budán.)

2010. augusztus 17., 15:49

Ez az első zsinagóga Kelet Európában, ami nem csak fizikailag újul meg, hanem eredeti funkcióját is visszanyeri ötven év után. A részleges felújítást az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség közössége – Köves Slomó vezető rabbi – szervezésében magánadományokból és önkéntes munkából valósítja meg öt hónap leforgása alatt. A zsinagóga felszentelési szertartását Izrael országos főrabbija, Jona Metzger vezeti. Az izraeli kormányt Jákov Mergi, vallásügyi miniszter képviseli az eseményen.

2010. augusztus 17., 14:27

Tizennyolcan a XVIII-ból címmel Pestszentlőrinc – Pestszentimre képző- és fotóművészei állítanak ki közösen, már nem először. Amint talán a cím is sejteni engedi a kerületben népes, aktívan alkotó művészcsoport él, akik – magától értetődően – keresik a bemutatkozási lehetőséget új műveik számára. A tárlat 2010. augusztus 5-én nyílt a József Attila Klubban és 2010. aug 28-ig, keddtől szombatig látogatható 11-18 óra között.