Így neveld a sárkányodat

Olyan, ahol már vagy két-három évtizede nem forogtam (elcsábított a plázák bársonyos fotője, a művészmozik családiassága). Most hát élvezettel választottam az ismeretlent, az elhanyagoltat, a régi újdonságot.

Nyomban visszataláltam a hajdani hangulathoz, mert itt, a vadgesztenyefák alatt aztán tényleg megállt az idő. A nézőtér vasszékeire sörösüveget himbáló nyaralók telepedtek, hoztak magukkal párnát, plédet, pokrócot, szúnyogriasztó permetet, krémet a duzzanatra, s főleg nagy számban kiskorúakat, akik nekicihelődtek a pedagógiai hősköltemény befogadásának. (Jobbra lent a hajlatban a Balaton, alig látható kis vitorlásokkal.)

Aztán elkezdődik. Vikingföldön nagy a zsivaj, lárma. Sárkányfog ritkítja őket. A király, bizonyos Pléhpofa (hahaha) fia, Hablaty (hihihi) nem akar sárkányt ölni. (Hogy azért-e, mert gyáva, vagy mert jó, még nyitva marad.) Egy tettre képtelen viking bizony annyira abszurd, mintha azt mondanánk, hogy a magyarok nem tudnak lovagolni táltos paripán.

De eljő mindennek az ő ideje, amint írva vagyon, Hablatynak ölni kék, nem dán királyfi ő, hogy tovább habozhasson. Ám nem a gyilok, hanem a barátság fűzi egybe tettest és kiszemelt, tűzokádó áldozatát. Az egymás melletti békés megférés (szőrén üli meg...) azt az utópiát ígéri, hogy lehet együtt élniük embereknek és sárkányoknak. (Jó is lenne!)

Ez szép. De addig, amíg ez kimondatik, sok szenvedés vár szereplőre, nézőre. Magam úgy gondolom, a nagysikerű DreamWorks stúdiónak ez sikerületlen alkotása. Brutális és szellemtelen, minden részletében rémisztő, együtt mégis unalmas. Egyetlen megszeretni való figurája nincs, ez például a gyereknézők bekapcsolódását igen megnehezíti. De szívnak a felnőttek is, a szúnyogok is. (Rendezte Chris Sanders és Dean Deblois.)