Magyar idő szerint március 3-án hajnalban adták át 97. alkalommal az Oscar-díjakat, mutatjuk a nyertesek teljes listáját.
Idén nem sikerült magyar szakembernek Oscar-díjat nyernie, Jancsó Dávidot végül nem díjazták A brutalistáért.
A tavasz első honapjában is akad olyan könyv, amit érdemes lesz elolvasni.
Február 28-án Tompos Kátya-emlékkiállítás nyílik a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
Hétfő hajnalban 97. alkalommal adják át az Oscar-díjakat, most eláruljuk, mekkora esélye van Jancsó Dávidnak arra, hogy megnyerje a kategóriáját.
2011. május 4., 20:23
Petíciót indítottak egri nézők Barta Dóráért és társulatáért. A kiáll a város táncosai, illetve a Gárdonyi Géza Színházból távozó valamennyi művész mellett.
2011. május 4., 16:34
Japán film. Más a szem, más az arc, más a szerelem, más a szemérem, más a ház, és más a tér. Futtában sétálnak, másképpen sírnak, akik sírnak, másképp magányosok, akik azok. Így természetes, hiszen japán a film. Azonban amikor képet csináltak a regényből, és ezzel „lefordították konkrétra”, el is szegényítették.
2011. május 3., 17:57
Mint arról már bizonyára mindenki hallott, Sting az óriási sikerre való tekintettel meghosszabbította Symphonicity elnevezésű turnéját, ahol legnagyobb slágereit énekli szimfonikus zenekari kísérettel.
2011. május 3., 12:45
Mégiscsak lesz magyar filmszemle. A 42., május 5–8-ig. Egy ilyen esemény normális országokban örömünnep, vörösszőnyeges bevonulás. Nálunk általában csak újabb alkalom arra, hogy panaszkodjunk. Pusztai Ferenc producert, Mundruczó Kornél és Fliegauf Benedek rendezőket a több mint egy éve befagyasztott pénzekről, az állam szerepéről, a régi finanszírozási rendszerről és a készülő új struktúráról kérdezte SZABÓ ÁGNES.
2011. május 2., 12:50
Várható volt, hogy feléled az érdeklődés a brit hadvezetés hajdani főhadiszállása iránt is, hisz a Hitler-bunker utolsó napjainak komor történetébe könyvek, filmek, tanúk sora vezeti be a kíváncsiakat.
2011. május 2., 06:58
Superman lemond az amerikai állampolgárságról? Unom már, hogy minden cselekedetemet az amerikai politika fényében akarják magyarázni - mondta a világ leghíresebb szuperhőse az egyik képkockán.
2011. május 2., 05:47
Molnár Piroska az InfoRádiónak azt mondta: felelősséggel is jár az, hogy a Nemzet Színészei közé választották.
2011. május 1., 20:05
Századik születésnapját ünnepli idén az emblematikus illatú, állagú és dobozú híres Nivea krém.
2011. május 1., 16:08
A 42. Magyar Filmszemlét 2011. május 5. és 8. között rendezik meg. A szemle helyszínei az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Corvin és a Puskin mozi, valamint a szabadtéri rendezvényeknek helyet adó Erzsébet téri Kulturális Központ és Park (Gödör Klub).
2011. május 1., 11:21
Idén május elsején ünnepli 115. születésnapját a Vígszínház.
2011. május 1., 08:08
Elegáns, szép, emelkedett és szomorúságos kiállítást láthatunk a Holocaust Emlékközpontban (a zsinagóga karzatán) a két világháború közötti nagyváradi művészek sorsáról. Nagyváradi zsidó képzőművészekéről, pontosabban.
2011. április 30., 19:00
Az orosz irodalom és az orosz temperamentum szerelmesének mondja magát Gérard Depardieu, aki Josée Dayan rendezőnő Raszputyin-filmjének címszerepét alakítja. A francia-orosz produkcióban készülő film forgatása április első hetében kezdődött meg a szibériai Arhangelszk közelében, egy kicsiny falu XIX. századot idéző skanzenében.
2011. április 29., 18:32
Életének 80. évében csütörtökön elhunyt Básti Lajosné Zolnay Zsuzsa Jászai Mari-díjas színművész, a Nemzeti Színház örökös tagja - tájékoztatta az MTI-t pénteken a színész családja, a Pesti Magyar Színház és a Nemzeti Színház.
2011. április 29., 10:49
A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) 2010 októberében a kínai fővárosban adott két hangversenye nyerte el a Classical Elite-díjat "Az év legjobb szimfonikus zenekari koncertje" kategóriában - jelentették be Pekingben.
2011. április 29., 09:04
A VI. kerületi önkormányzat úgy döntött, hogy a Tűzraktér alkotóház marad, de leváltják az üzemeltetőt: az Art Sector Alapítványt a Terézvárosi Kulturális Közhasznú Nonprofit Zrt váltja.