Nem vagyunk láthatatlanok!
Petíciót indítottak egri nézők Barta Dóráért és társulatáért. A kiáll a város táncosai, illetve a Gárdonyi Géza Színházból távozó valamennyi művész mellett.
A petíció megfogalmazói már lassan láthatatlannak érzik magukat. Most viszont szeretnék közölni, hogy igenis élnek, és hangot tudnak adni véleményüknek.
„Mi eddig is – pontosan fogalmazva, eddig – ott ültünk a nézőtéren, és vártuk a csodát, ami nem pártolt el tőlünk, mert valamilyen módon mindig megmutatkozott számunkra. Hol katarzis, hol meghökkenés, hol temérdek kérdés formájában, melyekről órákig, napokig, akár hetekig lehetett gondolkodni, vitatkozni, beszélgetni akár a büfében, a facebookon, vagy csak az utcán sétálgatva. Mindezek hatására valóban azt érezhettük, hogy kicsit többek lettünk, hiszen tanulhattunk másokról, láthattunk olyan hibákat, melyeket akár mi is elkövettünk, és ráébredhettünk arra, hogy valamit muszáj tennünk. A színház felnyitotta a szemünket, és rájöttünk, milyen is az élet valójában. Ide vezetett az a sok kérdés, melyet egy-egy előadás alkalmával kaptunk, idáig. Azonban a készre gyártott, instant válaszok, amiket a torkunkon próbálnak letuszkolni, kissé megfekszik a gyomrunkat" - írják.
„Hatalmas könnyelműségnek tartjuk a város részéről azt, hogy ennyi elismert táncművészt, akik számos díjjal rendelkeznek, akikhez nemzetközileg elismert koreográfusok jöttek, hogy velük dolgozhassanak, csak úgy elengedné. Tiltakozunk ez ellen! Hatalmas veszteséget jelentene, ha itt hagynának minket. Ha a város valóban szeretné itt tartani a fiataljait, sőt másokat is idevonzani, akkor igenis vegyék figyelembe annak művészeti és szellemi igényeit is! Ne lehetetlenítsék el Barta Dóráék társulatát, hanem tegyenek maradásukért!" - zárul a közlemény.
A petícióhoz
ittlehet csatlakozni.Mint ismeretes, a Gárdonyi Géza Színház teljes tánctagozata benyújtotta lemondását, miután Blaskó Balázs újonnan kinevezett igazgató
felmentette állásábóla tagozat vezetőjét, Barta Dórát. A színháztól ugyanakkor önként távozikszámos elismert színész is, ők sem tudnak ugyanis azonosulni Blaskó sokat emlegetett 180 fokos fordulatával.