Churchill bunkere
Várható volt, hogy feléled az érdeklődés a brit hadvezetés hajdani főhadiszállása iránt is, hisz a Hitler-bunker utolsó napjainak komor történetébe könyvek, filmek, tanúk sora vezeti be a kíváncsiakat.
A londoni bunker persze más volt. Nemcsak azért, mert itt nem dörögtek fegyverek, nem volt ostromgyűrű, s nem egy labilis, bukott diktátor, halálra készülő „vezér” hallucinált benne a végső győzelemről.
Churchill reggel fél kilenc körül kelt, gazdag reggelit fogyasztott (mindig „könnyen beérte a legjobbal”), délelőtt újságot olvasott szivarozva, piros-zöld-arany mintás hálóköntösében. Aztán fürdött, fél kettőkor ebédelt, Paul Roger pezsgővel öblítve le, majd szundított egyet. Délután tárgyalt, vacsora után diktált hajnalig. A látszólag bohém napirend mögött azonban egy fáradhatatlan lokomotívtermészet dolgozott, olykor akár pihenés nélkül is. (Amikor egyik tábornoka „elkéredzkedett” volna, mert éjjel nem aludt, Churchill azt mondta: „Ha magának mindegy, hogy ki nyeri meg a háborút, akkor csak menjen...”)
A London közepén lévő bunkerben „köpenyesek” és „aranygallérosok” dolgoztak együtt: politikusok és törzstisztek. A föld alatti irodákban csak az óra mutatta, éjjel van-e, vagy nappal, és táblára írták ki az éppen aktuális időjárást. A légiriadót elektromos csengő jelezte.
A háború előtt a brit hírszerzés nagy bombatámadásokat jósolt: Londonban heti kétszázezer sebesülttel, hatvanezer halottal számoltak. Kartonkoporsók tömegét halmozták fel a raktárakban, óvóhelyeket ástak, a Bank of England aranykészletének egy részét Kanadába menekítették. Zuhanóbombázó-támadás érte a királyi család lakhelyét is, a Buckingham-palotát. VI. György király (tudják: a „dadogós”) arra gyanakodott, ezt csak helyismerettel rendelkező, családhoz tartozó hajthatta végre. És valóban! Utóbb kiderült, hogy a német rokon Christopher von Hesse herceg, a Luftwaffe tisztje irányította a Stukát.
(Richard Holmes: Churchill bunkere. Fordította Füsti Molnár Zsuzsa. Gabó Kiadó.)
