Vadregény

Nem az a fajta író ő, aki alkonyatok és délibábok bűbájával akarná megvesztegetni olvasóit. Nyers történetei a véres délkörök mentén játszódnak, a nem vénnek való vidékek könyörtelen útjai. Határon innen és túl, Texas és Mexikó között, ahol könnyen válsz áldozattá. Vagy gyilkossá. Mert olyan a világ.

Csavargóregény, amelyben a férfibarátság, a fegyver, a ló játssza a főszerepet. Alakjai nem lamentálnak a sorsról, keveset szólnak, s ha igen, akkor pont és vessző nélkül beszélnek, elemi erejű, frazírozás nélküli mondatokban.

Hősei nem ragadnak bele holmi értelmiségi analízisbe, leginkább Hemingway elbeszéléseinek redukált belvilágú figuráira hajaznak. Hasonlóképpen odacseng vissza az angol–spanyol keverék nyelv, amelyet hitelesítenek a helyszínek és a szereplők, a mesquitebozótosok és a marhapásztorok. „A körülöttük és bennük lévő vadon.”

Szűkszavú dialógusok kötik át a barátok történetét. Erőteljes, egyszerű nyelv ez, váratlanul meg-megjelenő líraisággal a szerzői szövegekben, leírásokban. Ezekben a ritka bekezdésekben kárpótolja a szerző önmagát és az olvasót az általános szűkszavúságért, a „hát?”-ra és „ja”-ra szorítkozó kopár párbeszédek zátonyaiért.

Meglepő a reflektálatlanság foka. A kurta dialógusok, az egyszavas „eszmecserék”, a sorsnak kitettek lázadás nélkülisége. A titokban beteljesülő, tiltott szerelemből is hiányzik az Európában kézenfekvő „Rómeó és Júlia”-elem. Noha múlt és jelen egymáson hízik: a cowboyvilág peremén autók suhannak, repülők röpülnek. A modern western keres formát itt, minden romantika nélkül. Nincs fehér sombrerós jó ember, fekete kalapos rossz, nincs ivó, lengőajtó, amelyet be kell rúgni, sehol a bádogpulton csúsztatott whiskyspoharak tánca. Semmi, ami a vadnyugat meséjét adta. Itt csak a csontváz jelenik meg. A vad vidék. A túlélők. A hőstett nélküli hősök.

(Cormac McCarthy: Vad lovak. Határvidék-trilógia, első rész. Fordította: Szentgyörgyi József. Magvető Kiadó.)