Nagyváradi emlékek
Elegáns, szép, emelkedett és szomorúságos kiállítást láthatunk a Holocaust Emlékközpontban (a zsinagóga karzatán) a két világháború közötti nagyváradi művészek sorsáról. Nagyváradi zsidó képzőművészekéről, pontosabban.
A történelem ismerői körülbelül sejthetik az előző mondat folytatását: deportálás vagy menekülés, halál a koncentrációs táborban vagy idegenben, munkaszolgálatban vagy rabkórházban, ismeretlen, távoli helyen, ismeretlen időpontban. A két háború között Nagyváradon alkotó művészek többségének nem Nagyváradon van a sírja – ha van sírja egyáltalán.
A tárlat persze a békeévek idejét mutatja be, amikor Nagyvárad az európai kultúra fellegvára marad – magyar polgárváros egy idegen világban. Ahol élnek még a millenniumi idők gazdag kulturális hagyományai, ahol évszázados múltja van a nyitottságnak, a sokszínűségnek, a toleranciának. Sokaknak szülővárosa, másoknak menedék. Az itt bemutatott festők, grafikusok, szobrászok nemzedékileg is a Holnap társaságához (a nyolcvanas években születettekhez) tartoznak (némelyikük a valóságban is), gazdag életművet hagynak tehát hátra, noha alkotóerejük teljében fosztják meg őket életlehetőségeiktől, majd életüktől.
A tárlat főszereplője Tibor Ernő – többtucatnyi fontos képével a korabeli Váradról s a festői életút második szakaszáról is pontos naplót kapunk. De gazdag anyaggal van jelen a kiállításon Barát Móric, Leon Alex, Mund Hugó, Dömötör Gizella, Kara Mihály is. És rengeteg fotó, képeslap, film, írott anyag (versek, könyvek, levelek) teszi teljessé a Várad-élményt. Ráadásul pedig megnézhetjük Ráday Mihály néhány éve készült filmjét, A Tegnap városát, hogy legyen miért fájni a szívünknek jelen időben is.
