Zajlanak az események a múlt pénteki, botrányos véget ért Trump-Zelenszkij találkozó után. Amíg Amerika közölte, hogy nem kíván Ukrajnával alkut kötni, addig Európa vezetői szövetséget kötöttek a háborúban álló ország megsegítésére. Utóbbi kapcsán Orbán Viktor sem maradt szótlan.
Bár Zelenszkij pénteki találkozója az amerikai elnökkel botrányosra sikeredett, ám úgy tűnik, a világ vezetői közül továbbra is sokan nyitottak a béke előmozdítására.
Bár az ukrán elnök azért utazott Washingtonba, hogy kétoldalú megbeszélést folytasson Donald Trumppal, az Egyesült Államok elnökével az ukrajnai háború befejezésének lehetőségeiről, ám a tárgyalás óriási botrányba fulladt.
Közeledik a nyár, ez pedig azt jelenti, hogy hamarosan ezt a nagyvárost is ellepik a turisták, azonban idén már jóval több adót kell majd a nyaralóknak fizetniük, mint korábban.
Ferenc pápa még mindig kórházban van, most a Vatikán arról közölt információkat, mikor engedhetik ki az egyházfőt.
2022. augusztus 4., 18:52
Kínai rakéták csapódtak a tengerbe a Japán különleges gazdasági övezetéhez tartozó területen – közölte csütörtökön a japán védelmi miniszter.
2022. augusztus 4., 18:39
Európa legnagyobb atomerőműve veszélyesen közel van a harcokhoz, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vezetője szerint pedig a nukleáris biztonság minden elvét megsértették.
2022. augusztus 4., 18:08
Az Afganisztánt vezető tálibok csütörtökön bejelentették, hogy nyomozást folytatnak azzal az amerikai állítással kapcsolatban, mely szerint Ajmán az-Zaváhírit, az al-Káida terrorszervezet vezetőjét amerikai dróntámadásban ölték meg a hétvégén Kabulban.
2022. augusztus 4., 16:27
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) csütörtökön elutasította a kérelmet, hogy függesszék fel egy Franciaországban élő imám Marokkóba való kiutasítását – tájékoztatott a strasbourgi testület.
2022. augusztus 4., 16:17
A cél nemes, kérdés élnek-e vele a vásárlók.
2022. augusztus 4., 15:36
Az euróövezet gazdasági aktivitása lassul, az infláció továbbra is nemkívánatosan magas, és várhatóan még egy ideig az inflációs cél felett marad az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön publikált legfrissebb gazdasági jelentése alapján.
2022. augusztus 4., 14:55
A kanadai légierő nyolc CF-188 Hornet típusú harcászati elfogó harci repülőgépe érkezett járőrszolgálatra és közös gyakorlatozásra Romániába, küldetésük megkezdése alkalmából csütörtökön rendeztek díszszemlét a Fekete-tenger partvidékén található Mihail Kogalniceanu légi támaszponton.
2022. augusztus 4., 14:52
Nyolc ember meghalt, négy pedig megsérült, köztük három gyerek a kelet-ukrajnai Toreck csütörtöki orosz tüzérségi rakétatámadásában – jelentette be Pavlo Kirilenko, a régió kormányzója Telegram-oldalán csütörtökön.
2022. augusztus 4., 13:28
A CIA megölte a Kabulban rejtőző Ajman al-Závahirit, az al-Káida vezérét, aki 2011-ben, Oszama bin Laden halála után vette át a szervezet rányítását. A Times egy Instagram posztban mutatta be, hogyan jutott el odáig az Egyesült Államok, hogy likvidálják az al-Káida vezért.
2022. augusztus 4., 13:00
A Kínai Népköztársaság ma több ballisztikus rakétát is Tajvan felségvizeire lőtt, illetve várhatóan több hadihajóval is belépnek majd a nap folyamán a sziget által ellenőrzött tengeri területre.
2022. augusztus 4., 12:39
Csütörtökön kerülhet egymás közelébe egy orosz és egy amerikai műhold, ha egyiknek sem változtatják meg a keringési útvonalát.
2022. augusztus 4., 11:15
Románia még az idén csatlakozhat a schengeni övezethez, valamint a bruttó nemzeti termék 2,5 százalékát fordítja védelemre.
2022. augusztus 4., 11:02
Az ENSZ atomenergiával foglalkozó vezetője szerint teljesen irányíthatatlanná vált a legnagyobb ukrajnai atomerőmű.
2022. augusztus 4., 10:35
A volt orosz elnök VK-fiókján egy hosszas posztban részletezte, hogy vissza kellene állítani Oroszország régi határait kezdve Kazahsztánnal és Grúziával. A posztot 10 perc múlva törölték.
2022. augusztus 4., 10:07
Az amerikai média nevében.
2022. augusztus 4., 09:53
Felelőtlennek és észszerűtlennek nevezte csütörtökön a kínai külügyminiszter Nancy Pelosi amerikai házelnök tajvani látogatását.
2022. augusztus 4., 09:16
Németország súlyos munkaerőhiánnyal küzd, a vállalatok mintegy 56%-a számolt be munkaerőhiányról.
2022. augusztus 4., 07:38
A rendőrség szerdán őrizetbe vette a közép-kínai Anfu város óvodájában elkövetett, három halottal járó késeléses támadás gyanúsítottját.