Halálos áldozatokról számolt be a helyi kormányzó Toreckből

Nyolc ember meghalt, négy pedig megsérült, köztük három gyerek a kelet-ukrajnai Toreck csütörtöki orosz tüzérségi rakétatámadásában – jelentette be Pavlo Kirilenko, a régió kormányzója Telegram-oldalán csütörtökön.

2022. augusztus 4., 14:52

Szerző:

A Donyecktől 70 kilométerre északra fekvő Toreck lövetése során a rakéták eltalálták a városi közösségi közlekedési hálózat egyik megállóját, ahol többen várakoztak.

Andrij Jermak, az ukrán elnök kabinetfőnöke szerint a támadás újabb terrorcselekmény volt, és megismételte korábbi felhívását, hogy a nemzetközi közösség tagjai nyilvánítsák Oroszországot terrorizmust támogató állammá, amellyel további büntetőintézkedéseket lehetne elfogadtatni Moszkvával szemben. Oroszország korábban tagadta, hogy Ukrajnában polgári célpontokat támadna, és visszautasította a háborús bűncselekményekkel kapcsolatos vádakat.

Mindeközben a Laodicea nevű szíriai hajó, amely Kijev szerint a megszálló orosz katonai erők által ellopott ukrán gabonát szállít, csütörtökön elindult Libanonból Szíriába – jelentette be az illetékes libanoni miniszter.  A hajó még július 27-én kötött ki a libanoni Tripoli kikötőjében mintegy 5000 tonna árpával és 5000 tonna liszttel a fedélzetén, amelyet Kijev szerint ukrán raktárokból zsákmányoltak. Egy libanoni bíró rendelete alapján hétfőn 72 órára lefoglalták a hajó rakományát, de ez szerda éjjel lejárt, és a tripoli kikötő megadta a kihajózási engedélyt a Laodiceának, így a hajó szabadon távozhatott. A Laodicea egyike annak a három szíriai hajónak, amelyet az Egyesült Államok 2015 óta büntetőintézkedésekkel sújt a tíz éve tartó szíriai polgárháborúban játszott állítólagos szerepe miatt. A bejrúti ukrán nagykövetség a három hajót azzal vádolja, hogy az Ukrajna elleni orosz támadás február 24-i kezdete óta rendszeresen szállít lopott ukrán gabonát Szíriába.

Eközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök undorítónak nevezte, hogy a Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közelálló Gerhard Schröder korábbi német kancellár nyilatkozata szerint Moszkva „tárgyalásos megoldást” akar az orosz-ukrán háborúban. Oroszország „különböző képviselőket aktivált azzal az üzenettel, amely szerint a terrorista állam tárgyalásokat akar” - jelentette ki csütörtöki videóüzenetében az ukrán elnök, anélkül, hogy megnevezte volna Schrödert. „Ha Oroszország valóban véget akarna vetni a háborúnak, nem telepítené tartalékosait Dél-Ukrajnába, és nem követne el tömeggyilkosságokat ukrajnai területeken”– tette hozzá Volodimir Zelenszkij.

Mindeközben az orosz külügyminisztérium csütörtökön bekérette a moszkvai norvég nagykövetet, hogy tiltakozzanak a murmanszki norvég konzul „sértő oroszellenes megjegyzése” miatt. Az orosz közösségi médiában megjelent videóban állítólag a murmanszki norvég konzul azt mondta: „utálom az oroszokat”. A norvég külügyminisztérium közleménye szerint Oslo mélységesen sajnálja a diplomáciai incidenst.

(Kiemelt kép: A 26 ezer tonna ukrán kukoricával Tripoliba tartó, Sierra Leonéban bejegyzett Razoni teherhajóhoz érkeznek ellenőrök az isztambuli kikötőben 2022. augusztus 3-án. Az Ukrajna ellen indított orosz háború február 24-i kezdete óta ez az első, ukrán gabonát szállító hajó, amely elindulhatott Odesszából, és most egy nemzetközi csoport ellenőrzi, a gabonán kívül nincs-e más, tiltott rakomány a fedélzetén. MTI/EPA/Erdem Sahin)