Irányíthatatlanná vált Európa legnagyobb atomerőműve

Európa legnagyobb atomerőműve veszélyesen közel van a harcokhoz, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vezetője szerint pedig a nukleáris biztonság minden elvét megsértették.

2022. augusztus 4., 18:39

Szerző:

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezetője, Rafael Grossi szerint az orosz csapatok által az ukrajnai invázió során elfoglalt hatalmas atomerőmű „teljesen irányíthatatlanná vált” – írja a BBC alapján a Hvg.hu.

Grossit az AP hírügynökség idézte, aki szerint a zaporizzsjai erőműnek ellenőrzésre és javításra van szüksége.

„Egy sor olyan dologgal kell szembenéznünk, amelyeknek soha nem szabadna megtörténniük egyetlen nukleáris létesítményben sem”

– mondta.

Európa legnagyobb atomerőműve veszélyesen közel van a harcokhoz. Antony Blinken amerikai külügyminiszter a hét elején azzal vádolta Oroszországot, hogy katonai támaszpontként használja az általa márciusban elfoglalt erőművet és onnan indít támadásokat az ukrán erők ellen.

Ukrán tisztviselők is azt állítják, az oroszok csapatokat állomásoztatnak és haditechnikai eszközöket tárolnak a dél-ukrajnai Dnyeper folyónál lévő erőmű területén. Egy, a térségben tartózkodó, oroszok által kinevezett tisztviselő, Jevgenyij Balickij azonban azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy az ukrán erők nyugatról szállított fegyverekkel támadják a létesítményt. Balickij elmondta, hogy a tisztviselők készek megmutatni Grossi hivatalának, a NAÜ-nek, hogy az oroszok hogyan őrzik az atomlétesítményt, miközben az ukránok állítólag támadják azt.

Az erőmű jelenleg is működik, ukrán személyzetével, orosz ellenőrzés alatt. Az ENSZ New York-i székhelyén tartott sajtótájékoztatón Grossi elmondta:

„A helyzet nagyon törékeny. A nukleáris biztonság minden elvét megsértették így vagy úgy, és nem engedhetjük, hogy ez így folytatódjon”.

(Kiemelt kép: Fegyveres orosz katona áll az ukrajnai Zaporozsjei atomerőmű előtt 2022. március 8-án. Fotó: Konstantin Mihalchevskiy / Sputnik / Sputnik via AFP)