XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
2023. október 18., 11:29
Oroszország bűncselekménynek és elembertelenítő cselekedetnek minősíti a Gázai övezetben lévő egyik kórházra mért csapást – jelentette ki Marija Zakharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szerdán a Sputnik rádióban.
2023. október 18., 10:37
Egy kiszivárogtatott információ szerint több száz szerb önkéntes bevonását tervezi Moszkva saját hadseregének megerősítésére.
2023. október 18., 09:55
Tömegtüntetések törtek ki Libanonban, Jordániában, Törökországban és Ciszjordániában az al-Ahli al-Arabi kórházban történt több száz halálos áldozatot követelő robbantás után.
2023. október 18., 08:59
A Gázai övezetben jelenleg 15 magyar állampolgár tartózkodik, akikkel továbbra is folyamatosan kapcsolatban vagyunk, kollégáink naponta többször beszélnek velük és családtagjaikkal telefonon – írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
2023. október 18., 08:43
Nem utazik Jordániába az amerikai elnök – közölte a Fehér Ház washingtoni idő szerint kedd délután, miután Jordánia lemondta a Joe Biden részvételével tervezett regionális csúcstalálkozót a Gázai-övezet egyik kórházát érő rakétatámadás miatt.
2023. október 18., 08:30
Az Egyesült Államok folytatja a fegyverszállítást Izrael számára, amihez nem szab feltételeket – közölte a védelmi minisztérium helyettes szóvivője kedden.
2023. október 18., 07:59
Orbán Viktor magyar miniszterelnök tudja, hogyan kell kitartóan kiállni az érdekeiért – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 orosz tévécsatornának, kettőjük pekingi tárgyalását követően.
2023. október 18., 07:50
Az Iszlám Dzsihád terrorszervezet elhibázott rakétakilövése okozta a kórházi robbanást a Gázai övezetben – közölte az izraeli hadsereg kedd este.
2023. október 18., 07:33
A skót miniszterelnök szerint ha Skócia elnyeri függetlenségét, saját jogán ismét az Európai Unió tagja lehet.
2023. október 18., 07:25
A tunéziai férfi, aki Brüsszelben agyonlőtt két svéd szurkolót, 2011-ben Lampedusára érkezett illegális bevándorlóként, és 2016-ban az olasz terrorellenes nyomozóigazgatóság radikalizálódott személynek jelölte őt – közölte kedden a római belügyminisztérium. A magát Abdesalem Al Guilaninak nevező, 45 éves férfi tizenkét éve tartózkodik Európában.
2023. október 18., 07:10
A jelenleg Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt nyerte el a legtöbb alsóházi mandátumot, de nem rendelkezik önálló többséggel az országos választási bizottság (PKW) által kedd este ismertetett hivatalos végeredmények szerint.
2023. október 17., 21:20
Az EUrologus több, egymástól független forrástól is úgy értesült, hogy az Európai Parlament négy frakciója kezdeményezi Várhelyi Olivér magyar uniós biztos felmentését.
2023. október 17., 21:17
Előzetes jelzés nélkül az Al-Ahli Arabi Baptista Kórházat érte izraeli légicsapás a gázai egészségügyi minisztérium közlése alapján, szerintük további több száz áldozat lehet a romok alatt.
2023. október 17., 21:00
Németország elkötelezett Izrael biztonsága és léte mellett – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár keddi tel-avivi látogatásán, amelyet szolidaritásból tett a Hamász palesztin terrorszervezet Izrael ellen indított támadása miatt.
2023. október 17., 20:45
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedd esti videóüzenetében megerősítette, hogy Ukrajna már használ amerikai gyártású ATACMS taktikai ballisztikus rakétákat.
2023. október 17., 20:31
Olyat műveltek a magyar szurkolók, amiért akár két évre is lecsukhatják őket Litvániában.
2023. október 17., 20:04
A Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet közölte, hogy izraeli légitámadásban meghalt az egyik katonai parancsnoka – jelentette a helyi média kedden.
2023. október 17., 19:13
A magát az Iszlám Állam tagjának nevező Abdeslam Lassoued korábban megfordult Svédországban, járt Olaszországban, majd illegálisan tartózkodott Belgiumban is.