Növekvő orosz katonai agresszióról számolt be a dán hírszerzés. A jelentések szerint Oroszország az orosz-ukrán háború lezárultát követően hat hónapon belül képes lesz arra, hogy megtámadjon egy szomszédos európai országot.
A madárinfluenza hiányt okoz a tojás termelésében, a hiány áremelést és korlátozásokat szül.
Donald Trump most a Hamásznak üzent, és elmondta, mi történik, ha nem engedik szabadon a túszokat.
Az amerikai vámok miatt hamarosan megváltozhatnak a Temu és a Shein árai. Az Európai Unió is lépett.
Az Egyesült Államok után Izrael is komoly lépésre szánta el magát.
2023. július 25., 19:31
Putyin még tavaly jelentette be, hogy másfél millióval akarja növelni az ország sorkatonai és hivatásos katonai állományát, most elfogaták az erről szóló jogszabályt. Aki megkapja a behívót nem hagyhatja el Oroszországot.
2023. július 25., 19:29
Olekszandr Szirszkij Donyeck mellett közölte, tájékozódott a megindított offenzíva helyzetéről.
2023. július 25., 18:36
Kiri Allan új-zélandi igazságügyi miniszter ittasan vezetett, majd a rendőri igazoltatásnak is ellenállt, ennek nyilvánosságra kerülése után pedig a választási kampány kellős közepén távoznia kellett a kormányból.
2023. július 25., 17:11
A Fehér Ház egykori szakácsát, aki az Obama-családnak dolgozott nyaralójukban, holtan találták a Martha's Vineyard déli partján lévő tóban.
2023. július 25., 16:56
A napokban széteső orosz-ukrán gabonaegyezmény újrandításáról tárgyaltak az ukrán elnök és a brit kormányfő.
2023. július 25., 15:39
Őrizetbe vettek a hatóságok a nyugat-ukrajnai Lviv megyében egy bloggert, aki nyilvánosan, élő internetes adásban bűnözőknek nevezte az ukrán fegyveres erők tagjait, és akadályozta a behívók kézbesítését – hozta nyilvánosságra kedden az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) sajtószolgálata.
2023. július 25., 14:24
Leváltották tisztségéből Csin Kang kínai külügyminisztert, utódja Vang Ji külügyi államtanácsos, a tárca korábbi vezetője lesz – jelentette be kedden a kínai állami média.
2023. július 25., 14:18
A Sütiszörny Hadműveletben már 120 hackert kaptak el a hatóságok világszerte, a most letartóztatott férfi személyazonosságát nem fedte fel a rendőrség.
2023. július 25., 14:16
A távirányítású drónok pilóta nélküli katonai fegyverek, a víz felszínén képesek haladni.
2023. július 25., 14:13
Az Európai Unió Tanácsa új szabályokat fogadott el azzal a céllal, hogy az uniós szintű végső energiafogyasztás 2030-ra 11,7 százalékkal csökkenjen – tájékoztatott az uniós tanács kedden.
2023. július 25., 13:55
Néha napokig nem kaptak enni, olvadt havat ittak és a fegyelmet kivégzésekkel tartották fent a börtönökből toborzott katonák között.
2023. július 25., 12:42
Leállási üzemmódba helyezték az atomerőmű negyedik és ötödik reaktorát, így jelenleg egyetlen reaktor sem termel áramot.
2023. július 25., 11:24
5,5-ös erősségű földrengés rázta meg kedden Törökország középső részét – közölte az Európai Mediterrán Szeizmológiai Központ (EMSC). A rengés 12 kilométeres mélységben volt.
2023. július 25., 11:10
A tárca szerint nem volt helyénvaló, hogy a visszafogottságra intő felhívást Orbán Viktor nyilvánosság elé tárta a beszédében.
2023. július 25., 09:42
Az emberek az utcára vonultak, miután az izraeli parlament hétfőn elfogadta az igazságügyi reformcsomag első elemét.
2023. július 25., 07:36
Kisida Fumio japán kormányfő kedden azzal vádolta Észak-Koreát, hogy megsérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának ballisztikus rakéták kilövését tiltó határozatát, miután hétfőn röviddel éjfél előtt Phenjan ismét két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki.
2023. július 24., 20:52
António Guterres hétfőn ismételten felszólította Oroszországot, hogy térjen vissza az ukrajnai gabona fekete-tengeri exportját lehetővé tevő egyezmény teljesítéséhez, összhangban a Vlagyimir Putyin orosz elnöknek tett korábbi javaslatával.
2023. július 24., 20:46
Az Egyesült Államok „ukrán zászló alatt” kibertámadásokat hajt végre a létfontosságú orosz infrastruktúra ellen – jelentette ki Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára egy hétfői nemzetközi megbeszélésen.