Donald Trump döntéseinek a hatására összefogtak az európai vezetők, és elkezdték kidolgozni a kontinens felfegyverezésének a tervét.
Zajlanak az események a múlt pénteki, botrányos véget ért Trump-Zelenszkij találkozó után. Amíg Amerika közölte, hogy nem kíván Ukrajnával alkut kötni, addig Európa vezetői szövetséget kötöttek a háborúban álló ország megsegítésére. Utóbbi kapcsán Orbán Viktor sem maradt szótlan.
Bár Zelenszkij pénteki találkozója az amerikai elnökkel botrányosra sikeredett, ám úgy tűnik, a világ vezetői közül továbbra is sokan nyitottak a béke előmozdítására.
Bár az ukrán elnök azért utazott Washingtonba, hogy kétoldalú megbeszélést folytasson Donald Trumppal, az Egyesült Államok elnökével az ukrajnai háború befejezésének lehetőségeiről, ám a tárgyalás óriási botrányba fulladt.
Közeledik a nyár, ez pedig azt jelenti, hogy hamarosan ezt a nagyvárost is ellepik a turisták, azonban idén már jóval több adót kell majd a nyaralóknak fizetniük, mint korábban.
2023. március 2., 09:08
Nem kíván részt venni az úzvölgyi temető eredeti állapotának helyreállításában a romániai Bákó megyei prefektúra, mert nem érzi magát illetékesnek ebben.
2023. március 2., 09:00
A Bank of England kormányzója szerint szükség lehet további jegybanki kamatemelésekre a magas nagy-britanniai infláció leszorítása végett.
2023. március 2., 08:45
Zöldíteni készülnek, hogy letörjék az árakat az orosz energiafüggőség felszámolása után.
2023. március 2., 08:32
A globális kérdésekben közös álláspont elfogadására szólított fel Narendra Modi indiai miniszterelnök a G20-ak, a világ húsz legfejlettebb gazdasága külügyminisztereinek találkozóján Újdelhiben csütörtökön, amelyen várhatóan központi szerepet kap az ukrajnai háború kérdése.
2023. március 1., 21:40
Franciaország fontolgatja a kínai ByteDance tulajdonában álló TikTok alkalmazás használatának megtiltását a kormányzati dolgozók hivatalos eszközein az Egyesült Államok és az Európai Bizottság hasonló jellegű döntéseit követően, jelentette be szerdán a kormányszóvivő.
2023. március 1., 21:03
A spanyol hatóságok speciális egységeinek kellett többeket kimenteniük a rendkívüli havazás miatt Mallorca szigetén szerdán.
2023. március 1., 20:42
Tragikus emberi hiba okozta a 38 emberéletet követelő kedd esti vonatbalesetet, jelentette ki szerdán Kiriákosz Micotákisz görög kormányfő.
2023. március 1., 19:57
Kukacokon és rovarokon élt túl 31 napot az amazóniai dzsungelben egy bolíviai férfi, aki vadászat során szakadt el négy társától.
2023. március 1., 19:31
Újabb jelentős hóesés növelte helyenként fél méterrel a kaliforniai hegyek vastag hótakaróját szerdára virradóan, San Franciscóban pedig fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
2023. március 1., 18:46
A nőket nevezte a genderideológia első áldozatainak az olasz miniszterelnök a Grazia olasz női hetilapnak adott interjúban, mely az újság csütörtöki megjelenése előtt már szerdán nyilvánosságra került.
2023. március 1., 18:04
Ismét megmérgeztek gázzal száznál is több diáklányt iráni iskolákban szerdán a helyi média szerint.
2023. március 1., 17:23
Egy 12 éves orosz kislánynak azért kell árvaházba, az apjának pedig börtönbe mennie, mert rajzórán a háborút támogató rajz helyett háborúellenes rajzot készített.
2023. március 1., 15:07
Christopher Wray, az FBI igazgatója elmondása szerint az FBI arra jutott, hogy az a legvalószínűbb forgatókönyv a koronavírus egy laboratóriumi incidens miatt szabadult el a kínai Vuhanban.
2023. március 1., 15:00
A finn parlament 184 igen szavazattal 7 nem ellenében elfogadta a jogszabályt, amely lehetővé teszi az ország csatlakozását a NATO-hoz.
2023. március 1., 14:48
Orbán a nyugati sajtó szerint már kíméletlenül hosszú idő óta lebegteti Svédország és Finnország NATO-csatlakozását, ezzel pedig akadályozza a katonai szövetséget, erről írt az amerikai Politico, a német Süddeutsche Zeitung és a finn közszolgálati YLE is szerdán.
2023. március 1., 13:54
Végső megmenekülése találékonyságának és a vak szerencsének volt köszönhető, hiszen ritka, hogy ennyi idő után még élve találnak meg az Amazonasban eltévedt embert.
2023. március 1., 13:29
A sakk világában is áldozatokat szed a háború.
2023. március 1., 12:35
A helyi média és közösségi oldalak posztjai szerint két robbanást lehetett hallani az oroszországi Jejszk katonai repteréről, ahol a modern Szu-34-es vadászbombázókat tárolják.